A Rangadó.hu szakértője

Németh Márió gólja döntött

A Haladás hazai pályán 1-0-ra győzött a Paks ellen az élvonal ötödik fordulójában.
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Németh Márió gólja döntött

A Haladás hazai pályán 1-0-ra győzött a Paks ellen az élvonal ötödik fordulójában.
 
 
 

A Rangadó.hu szakértője

Németh Márió gólja döntött

A Haladás hazai pályán 1-0-ra győzött a Paks ellen az élvonal ötödik fordulójában.

A vidék jelenlegi legjobbjai, vagyis a négy forduló után egyaránt hét ponttal rendelkező Haladás és Paks találkozott az élvonal szombati, ötödik fordulójában.

Az első negyedóra nem hozott komoly helyzetet, jobbára a középpályán folyt a játék. A 15. percben Martínez kapott jó labdát, kicsit ügyetlenül vette át, 16 méterről lőtt, de nem talált kaput. Három perccel később Ugrai tette ki balra a labdát Halmosinak, ő visszaemelte a feladóhoz, aki 16 méterről, kapásból lőtt. Kicsit eltörte, de így is jó volt. Molnár Péter azonban a helyén volt, és védett.

A 29. percben Halmosi végzett el szabadrúgást, a labda össze-vissza pattogott, végül Németh Márióhoz került, aki egy csel után hatalmas bombájával kipókhálózta a kapu bal felső sarkát (1-0). A 32. percben Németh ment el a bal oldalon, az alapvonalig cselezte magát, majd észrevette, hogy Molnár Péter kimozdult a kapujából, és nullszögből kapura tekert, a labda a keresztlécről pattant le. Szépségdíjas találat lett volna. Támadásban maradt a hazai csapat: hét perccel később egy bal oldali kis szöglet után Martínez passzolt Némethez, aki még egy cselt is bemutatott, majd erősen kapura lőtt, nem volt könnyű dolga Molnárnak, de fogta.

Az első félidő vége előtt Bosnjak nagy bedobása után Martínez belsőzte le a labdát Halmosinak, aki nagyon okosan laposan lekészítette Thomas Wilsnek, ő azonban ordító ziccerben nem talált kaput. Hatalmas lehetőség maradt ki. A 45. percben Halmosi ment el a bal oldalon, Martínezhez passzolt, akinek a lövése lepattant egy paksi védőről, éppen Thomas Wils elé, aki kapásból tüzelt, és szétlőtte a kapufát.

A második félidőt álmosan kezdték a csapatok. A hatvanadik percben a vasiak csapatkapitányát, Halmosi Pétert sérülés miatt kellett lecserélni. A 82. percben egy kapu előtti kavarodás után Bartha lőtt 16 méterről erősen, Király vetődve fogta a próbálkozást.

A 86. percben Popin hátáról Martínez elé került a labda, aki kilépett a lesre játszó védők között, majd Molnárra vezette a labdát, megpróbálta eltekerni mellette, de nem sikerült. A paksi kapus nagyot védett. Két perccel később Németh Márió egy szemtelen csellel becsapta a védőjét a félpályánál, majd mesterien indította Thomas Wilst, aki a sokadik ordító helyzetét puskázta el. Megpróbálta 17 méterről átemelni a kapujából kifutó Molnárt, de jócskán elmérte magát – tudósított a haladasfc.hu.

– A Haladás az első félidőben nem játszott olyan jól, mint az MTK ellen, de így is volt két nagy lehetősége, majd a vezetést is megszerezte, a Paks viszont a kapuig sem jutott el. A szünet után némileg feljöttek a vendégek, de továbbra is inkább a szombathelyieknek voltak ziccereik. A meccs összképe alapján megérdemelt a hazai győzelem, sőt az egy-null a Paksra nézve hízelgő, mert bár látni lehetett, hogy stabil és szervezett csapat, a kapura nem volt veszélyes – mondta a Rangadó.hu szakértője, Halmosi Zoltán, a Haladás egykori válogatott játékosa.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.