Légiós-körkép

Dárdai, Stieber és Szalai is elkezdi

Három magyarért – egy edzőért és két játékosért – izgulhatunk a péntek este rajtoló német Bundesligában.
 
 

Légiós-körkép

Dárdai, Stieber és Szalai is elkezdi

Három magyarért – egy edzőért és két játékosért – izgulhatunk a péntek este rajtoló német Bundesligában.
 
 
 

Légiós-körkép

Dárdai, Stieber és Szalai is elkezdi

Három magyarért – egy edzőért és két játékosért – izgulhatunk a péntek este rajtoló német Bundesligában.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Péntek – Magyaros meccsel rajtol a Bundesliga

Már az ötödik fordulót rendezik az osztrák másodosztályban, de Csizmadia Csaba együttese, a Floridsdorfer AC még mindig pont nélkül állt a tabella utolsó helyén. A bécsiek ezúttal az Austria Salzburg vendégeként kezdhetnék meg a pontgyűjtést. A tapasztalt magyar védő eddig alapembernek számított – jó lenne, ha a rendszeres játéklehetőség mellé eredményesség is társulna a csapat részéről.

A cseh élvonal negyedik fordulójának nyitómeccsén Balázs Benjámin csapata, az FK Teplice a Viktoria Plzent látja vendégül. Sajnos úgy tűnik honfitársunknak mostanság csak a kispadon jut hely...

Stieber Zoltán együttese, a Hamburger SV nyitja a német Bundesliga új idényét, méghozzá a címvédő Bayern München otthonában. Sok jót nem ígér a találkozó, hiszen az előző idényben 8-0 lett a vége, a HSV-t pedig csak a csoda tartotta benn az élvonalban, ráadásul a felkészülési meccsek alapján a magyar légiósnak sincs bombabiztos helye a kezdőben... A találkozót az Eurosport2 élőben közvetíti.

A német harmadosztályú FC Rot-Weiss Erfurt pénteken az alsóbb ligás Eintracht Oberland ellen játszik a Lotto Fair Play Kupában. A találkozón a próbajátékon lévő Stieber András is pályára lép.

Címvédőként egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel kezdte az új bajnokságot Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid együttese, a lengyel Lech Poznań, amely az ötödik körben a Zaglebie Lubin vendége lesz. A magyar trió csapata számára ez lesz a főpróba a jövő szerdai, Videoton elleni Európa Liga-selejtezőre.

Szombat – Újabb gólokat remélünk csatárainktól

Győzelemből, döntetlenből és vereségből egyaránt egyet gyűjtött eddig Köteles László csapata, a KRC Genk a belga élvonalban, amelynek negyedik fordulójában a Westerlo ellen védhet a magyar kapus.

A kínai bajnokság 23. körében Huszti Szabolcs és Elek Ákos együttese, a Csangcsun Jataj stabilizálhatná pozícióját a középmezőnyben, ha győzne a kiesés ellen küzdő Tiencsin Teda ellen, hazai környezetben.

A német Bundesliga első fordulójának második játéknapján két honfitársunkért izgulhatunk. Dárdai Pál vezetőedző együttese, a Hertha BSC az Augsburg otthonában szerepel, Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim pedig a Bayer Leverkusen vendége lesz. Sajnos a magyar csatár a nyári felkészülés során sem lábalt ki a hónapok óta tartó hullámvölgyből, ezért minden bizonnyal csereként kap játéklehetőséget, vagy úgy sem....

A német másodosztály harmadik fordulójában Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt klubja, az RB Leipzig a Braunschweig ellen lép pályára, idegenben. A harmadosztály is a harmadik körnél jár: Nagy Dániel és a Würzburger Kickers a Preussen Münster otthonába hivatalos.

Az Olasz Kupa harmadik fordulójában – amelynek tétje a 32 közé kerülés – Tamás Krisztián új csapata, a Spezia a Frosinone vendége lesz.

A holland élvonal második körében Vida Krisztofer együttese, az újonc De Graafschap a Zwolle ellen játszik, odahaza.

Az elmúlt tíz mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni Kovács Péter csapata, a Sarpsborg 08, amely így továbbra is küzd a kiesés ellen a norvég bajnokágban. A huszadik fordulóban a Molde otthonában nagyon jól jönnének a pontok – remélhetőleg a tapasztalt magyar csatzárral a kezdőben.

A lengyel élvonal ötödik körében a remek formának örvendő Nikolics Nemanja együttese, a varsói Legia a Piast Gliwice otthonába látogat.

A román bajnokság már a hetedik fordulónál jár: Miriuta László vezetőedző klubja, a marosvásárhelyi ASA a bukaresti Steaua stadionjában vendégszerepel.

A szlovák bajnokság ötödik fordulójában Priskin Tamás együttese, a pozsonyi Slovan a Senica otthonából hozhatja el a három pontot.

Kezdődik a bajnokság Törökországban is! Dzsudzsák Balázs leendő klubja, a Bursaspor a Trabzonspor vendége lesz a nyitányon.

Vasárnap – Folytatódjon a Németh-show!

Magyar idő szerint éjjel három órakor kezdődik Németh Krisztián csapata, a Sporting Kansas City 22. meccse az észak-amerikai profiliga (MLS) alapszakaszában. Az ellenfél hazai pályán a kanadai Vancouver Whitecaps lesz.

Korcsmár Zsolt továbbra is a sérülése után lábadozik, csapata, a Greuther Fürth viszont a St. Pauli ellen játszik a német másodosztály harmadik fordulójában.

Az Olasz Kupa harmadik körében Adorján Krisztián együttese, a Novara az Udinese ellen lép pályára idegenben.

Még veretlen a lengyel élvonalban Guzmics Richárd együttese, a krakkói Wisla, de a hárompontos rendszerben sajnos nem sokat ér az egy győzelem mellett a három döntetlen, ráadásul a szövetség egy pontot levont a klubtól, úgyhogy nagyon kellene a győzelem az ötödik fordulóban a Lechia Gdansk ellen.

A román bajnokság hetedik körében Bőle Lukács csapata, a CSMS Iasi a bukaresti Dinamót fogadja.

Egy másik Dinamo – a moszkvai – az FK Ural együttesét fogadja az orosz bajnokság ötödik fordulójában; ha Dzsudzsák Balázs vasárnap még a fővárosiak játékosa lesz, akkor is csak a kispadon kaphat helyet, vagy ott sem, hiszen hamarosan távozik.

A Svájci Kupa első fordulójában – amelynek tétje a 32 közé kerülés – Vanczák Vilmos együttese, az FC Sion a Brunnen otthonában vendégszerepel.

A török élvonal első körében Futács Márkó és a Mersin Idman Yurdu a Besiktast fogadja.

Hétfő – Két zárómeccs

Az angol Premier League második körének zárómeccsén Bogdán Ádám együttese, a Liverpool a Bournemouth ellen játszik, odahaza.

A német másodosztály harmadik fordulójában is lesz magyar érdekeltsége a zárómérkőzésnek, hiszen Simon Krisztián együttese, az 1860 München a Nürnberg otthonába látogat.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.