Házi őrizet helyett fogda

Lippai Ákost előzetes letartóztatásba helyezték, fogdába kellett vonulnia.
 
 

Házi őrizet helyett fogda

Lippai Ákost előzetes letartóztatásba helyezték, fogdába kellett vonulnia.
 
 
 

Házi őrizet helyett fogda

Lippai Ákost előzetes letartóztatásba helyezték, fogdába kellett vonulnia.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, a bíróság első fokon úgy döntött, hogy 30 napra házi őrizetbe kerül a játékos, majd a KNYF fellebbezése után másodfokon elrendelte az előzetes letartóztatását, amelyet kedden foganatosítottak a hatóságok.

A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai február 21-én állították elő és vették őrizetbe Lippait, akivel négy rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. A gyanú szerint a futballista 2009 augusztusában két Ligakupa-mérkőzés, 2010 májusában pedig két élvonalbeli bajnoki találkozó eredményét kívánta befolyásolni. Lippai, akivel klubja március elején szerződést bontott, tagadja bűnösségét.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.