Hétfői tutitár

Északi bajnokik: gólváltás és vendégsiker

Az izlandi derbin gólváltást, a svéd összecsapáson pedig vendég győzelmet várunk.
 
 

Hétfői tutitár

Északi bajnokik: gólváltás és vendégsiker

Az izlandi derbin gólváltást, a svéd összecsapáson pedig vendég győzelmet várunk.
 
 
 

Hétfői tutitár

Északi bajnokik: gólváltás és vendégsiker

Az izlandi derbin gólváltást, a svéd összecsapáson pedig vendég győzelmet várunk.

KR - Breidablik, mindkét csapat lő gólt IGEN!

A KR tavaly címvédőként mindössze a 3. helyre futott be a bajnokságban, így maradt számára az Európa-liga - nem mintha a BL-ben komolyabb esélyei lettek volna. Gyorsan búcsúz intett azonban a második számú sorozatnak is: a Rosenborg 0-4-es összesítéssel ejtette ki őket. Marad tehát a bajnokság, ott azonban nem áll rosszul az együttes: 26 pontjával vezet, zsinórban 4 sikert számlál és mindössze 2 veresége van 12 kör alatt, otthon 4-1-1 sorral áll.

A Breidablik az előző idényben mindössze a 7. helyen zárt és ez a 2013-as 4. hely után mindenképp csalódás volt. Erre a szezonra viszont ismét összeállt az együttes és 22 ponttal ott van az élbolyban. Formája viszont meglehetősen kiszámíthatatlan: a legutóbbi 5 körben 2-1-2 sort hozott össze. Idegenben ugyan csak egy veresége van, viszont 2 győzelem mellett immáron 3 döntetlen szerepel.

A Breidablik és a KR is gólerős támadósort tud felmutatni a bajnokságban és mindkettejük védelme stabil a gyengébb csapatok ellen, azonban az acélosabb gárdák azért be-betalálnak nekik. A legutóbbi 2 közös meccsen két döntetlen született, mindkét csapat eredményes tudott lenni ezen a két összecsapáson. Hétfő este is szoros meccset várunk, a KR-nek nem lesz egyszerű dolga mentálisan és fizikálisan, hiszen a norvégiai El-selejtezőről tér vissza. Ezt használnánk ki, szerintünk mindketten eredményesek lehetnek majd.

Hammarby - Norrköping (x)2!

A házigazda újonc, 18 pontjával a középmezőny alján helyezkedik el. Otthon erős, 4-1-2 a statisztikája, mostanában pedig inkább jól teljesítenek. A Norrköping az idei bajnokság meglepetéscsapata. A második helyen állnak, tapadnak a listavezető Göteborgra. 32 pontjuk van a nevük mellett, idegenben is határozott teljesítményre képesek (3-3-1). Kujovicék jó passzban érkeznek a meccsre, nyernek is.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.