Csütörtöki tutitár

Hajrá Fradi, hajrá West Ham!

A Fradi gólt lőhet és nem esélytelen Boszniában, a West Ham pedig Máltán gálázhat.
 
 

Csütörtöki tutitár

Hajrá Fradi, hajrá West Ham!

A Fradi gólt lőhet és nem esélytelen Boszniában, a West Ham pedig Máltán gálázhat.
 
 
 

Csütörtöki tutitár

Hajrá Fradi, hajrá West Ham!

A Fradi gólt lőhet és nem esélytelen Boszniában, a West Ham pedig Máltán gálázhat.

Birkirkara - West Ham, (1-0) 2, 2!

Talán kevés egyértelműbb párharcot sorsoltak össze az Európa-liga második körében, mint a West Ham és a Birkirkara csatáját, ennek ellenére alaposan megszenvedtek az angolok a foggal-körömmel védekező máltaiakkal. Főleg a korábban Magyarországon is légióskodó kapus, az exfradista Justin Haber fogott ki a kalapácsosokon, hiszen bravúrt bravúrra halmozva tartotta meccsben a csapatát. A 90. percben Tomkins lövésénél aztán már ő is tehetetlen volt, az 1–0-s végeredmény viszont a vállalható kategóriába tartozik. A 69-31-es labdabirtoklási, valamint a 14-1-es kapura lövési arány (melyből 7, illetve 0 próbálkozás talált kaput) már kevésbé, jól látható, hogy szinte felborult a pálya. Slaven Bilic együttese egyébként az első körben az andorrai Lusitanst búcsúztatta kettős győzelemmel (3–0, 1–0), a nyári felkészülési meccsek során pedig egy sikert, egy döntetlent és egy vereséget számlál.

A Birkirkara az örmény Ulissessel csatázott az első körben, s bár otthon csupán 0–0-ra voltak képesek, idegenben 3–1-es diadalukkal kiharcolták a továbbjutást.

Ez a kör azonban szerintünk a végállomást jelenti a sárgamezeseknek, nemhogy a továbbjutásukat nem tudjuk elképzelni, azt sem, hogy megnehezítsék a West Ham dolgát, akik ha ezúttal kicsit jobban sáfárkodnak a lehetőségeikkel, magabiztosan léphetnek a következő fordulóba.

Zeljeznicar - Ferencváros, Fradi szerez gólt, 2!

Nem jó csapat ez a Zeljeznicar. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy eddig mind a három szezonbeli mérkőzését megnyerte és még csak gólt sem kapott. Ez valóban elképesztő teljesítmény. Főleg a legutóbbi, a Fradi elleni győzelem, hiszen úgy tudta behúzni a találkozót a bosnyák együttes, hogy gyakorlatilag egyetlen helyzete sem volt. A Fradi viszont egy bajnokságra valót kihagyott. A 0-1 miatt pedig nincs mese, mindent egy lapra feltéve rohamozni kell.

Mert a Ferencvárosnak csak a győzelem elfogadható. Hogy az 4-3-as, vagy 2-0-ás, igazából mindegy. A lényeg, hogy nyerjen a csapat. Szerintünk pedig tud. Ez a Fradi megérdemelné a továbbjutást. Thomas Doll csapata az első meccset elóvatoskodta. Egyértelmű volt, hogy arra játszik a gárda, hogy inkább ne kapjanak gólt. Sok játékos vissza volt fogva, például Gera is. Akiktől pedig a kulcsfontosságú találatot várta a mester, azok csődöt mondtak. A végén pedig a görcsből jött a gól. Ezt még egyszer nem követi el a német szakember, sokkal támadóbb felfogásban játszik majd a Fradi Boszniában.

A Fradi a hét végén sima 2-0-ás győzelemmel kezdte a szezont. Márpedig a Haladás nem sokkal gyengébb a Zeljeznicarnál. Persze sokan tartanak a hangulattól is, de szerintünk ez most mellékes lesz. Mindenáron nyernie kell a magyar csapatnak!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.