Karrier

Nála a nyugdíj nem jelent visszavonulást

Horváth Károly neve összeforrt a siófoki focival, de máshol is szívesen vállalna munkát.
 
 

Karrier

Nála a nyugdíj nem jelent visszavonulást

Horváth Károly neve összeforrt a siófoki focival, de máshol is szívesen vállalna munkát.
 
 
 

Karrier

Nála a nyugdíj nem jelent visszavonulást

Horváth Károly neve összeforrt a siófoki focival, de máshol is szívesen vállalna munkát.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az elmúlt években, amikor Horváth Károly július közepén interjút adott valamelyik sportlapnak, mindig a Siófok felkészüléséről, a játékoskeret változásairól, illetve a hamarosan rajtoló új szezonnal kapcsolatos várakozásairól, a célokról, tervekről kérdezték. Most viszont már más a téma, hiszen hosszú-hosszú idő után nem tartozik a Balaton-parti klub kötelékébe. Nyugdíjba ment.

Számos funkciót ellátott az évtizedek során, mindig azt csinálta, amire a klubnak, a csapatnak szüksége volt. Már az 1984-es Magyar Népköztársasági Kupa-győzelem, illetve az egy évvel későbbi első feljutás időszakában is a csapat mellett tevékenykedett. Előbbi sikernek tavaly, az utóbbinak pedig nemrégiben ünnepelték a harmincadik évfordulóját. A közelmúltban vezetőedzőként és ügyvezetőként dolgozott, de hivatalosan néhány hete, gyakorlatilag a tavalyi naptári év végén elköszönt a BFC Siófoktól, illetve elköszöntek tőle.

Az okokat most nem igazán feszegetjük, mert vannak sokkal érdekesebb, aktuálisabb témáink is, de aki kíváncsi rá, a lényeget ide kattintva elolvashatja.

Megtört emberre számítok, akit az elmúlt években megedzett, felőrölt a stressz: kiesünk, vagy bennmaradunk? Lesz elég pénz, vagy nem? Fáradt, csalódott emberre számítok, hiszen hatvanéves kor fölött általában nehezen viselik a komoly változásokat, életmódváltásokat az emberek. Ehhez képest pont az ellenkezőjét kapom! Ülünk Balatonszéplak-Alsón, az Aranytölcsér Fagylaltkertben, és kedélyesen beszélgetünk a nyári kánikuláról, a strandolásról, az unokákról, a finom fagyiról, és persze a magyar fociról.

– Megmondom őszintén, nem is gondoltam, hogy munka nélkül is ilyen kellemesen, jól telhetnek a napjaim, bár még egyáltalán nem adtam fel, hogy ha nem is Siófokon, de máshol tudjak foglalkozni a labdarúgással, az edzőséggel, a sportvezetéssel – kezdte a Rangadó.hu érdeklődésére Horváth Károly. – Az elmúlt évtizedekhez képest ez a legnyugodtabb nyár, az első, amikor kimondottan a családommal foglalkozhatok. Ezen kívül a hobbimnak, a tenisznek élhetek, és örök szerelmemnek, a Balatonnak. Többször hivatkoztam rá, hogy ameddig a Balatonban víz van, addig nem adom fel, és most is ugyanez az álláspontom. A csapatom sosem adta fel, még akkor sem, amikor esetleg gyengébb periódusaink voltak. Mindig a megalkuvás nélküli küzdelem jellemezte a társaságot. Én sem akarom még feladni az edzői szakmát, hiszen ez az életem.

A neve összeforrt a siófoki focival, most mégis hangsúlyozza: a nyugdíj az ő esetében nem jelent egyben visszavonulást, szívesen dolgozna továbbra is a magyar labdarúgásban.

– Ha megfelelő ajánlat érkezik, akkor természetesen! A mai napig majdnem teljesen képben vagyok, hiszen sok kollégám, ismerősöm van az első- és a másodosztályban a tulajdonosok, klubigazgatók, technikai igazgatók között. Ha érkezne egy felkérés akár az NB II-ből, akár az NB I-ből, nagyon szívesen vállalnám. Úgy gondolom, az itt elért eredményeimnél, teljesítményemnél is jobbra lennék képes olyan klubnál, ahol jobb körülmények és lehetőségek vannak.

Az ideihez hasonlóan vérzivataros nyár talán még soha nem volt a magyar labdarúgásban, gondoljunk csak a Győri ETO, a Kecskemét, a Lombard Pápa, a Pécs, a Nyíregyháza vagy a Kaposvár sorsára. Nem sok hiányzott, hogy a Siófok is az NB III-ban kössön ki, de végül – a tavaszi kiesés ellenére – sikerült a másodosztályban maradnia. Bár Horváth Károly már csak külső szemlélő, mégis nagyon örül, hogy szeretett klubja megmenekült.

A múltba már nem nagyon akar visszanyúlni, de azt azért nem árt kiemelni, hogy a Siófoknak idén óriási szerencséje volt. Egyrészt nem hozzáértő, nem rutinos személy vezette a klubot – az utánpótlásból érkezett akaratlanul, hiszen nem ő jelentkezett –, másrészt a csapat egy politikai döntésnek volt kitéve, mert az új polgármester nem támogatta a futballt. Éppen ezért van komoly szerepe a megmenekülésben annak, hogy az előző időszakban nem halmoztak fel felelőtlenül tartozásokat. Negatívumnak csupán az tekinthető, hogy az utolsó fél évben a klub már nem tudta betartani, amit ígért, ezért mindent az új tulajdonosnak kellett kifizetnie.

– Ez a nyár a kétezer-négyes évet idézte, amikor a Siófok megszűnt, és Diósgyőrbe költözött, mert akkor még lehetőség volt máshova átvinni a kft-t. Ma már erre nincs mód, és a legtöbb klubnak éppen ez okozta a vesztét. Majdnem a Siófoknak is, de a gyalázatos tavaszi szereplés után az egyetlen pozitívum, hogy azoknak, akik tavasszal vezették a futballklubot, végül sikerült olyan befektetőt találniuk, aki továbbra is életben tudja tartani a sportágat a városban. Nagyon bízom benne, hogy hosszú időn keresztül – folytatta Horváth Károly.

Ha visszatekintünk a múltba, két időszakot is ki tud emelni, amire nagy örömmel emlékszik. Érdekes, hogy egyik sem a legendás hőskort jelentő nyolcvanas, hanem a kétezres évekre datálódik.

– Már az is nagyon pozitív élmény, hogy kétezer-négy után sikerült Siófokon talpra állítani a futballt. Egy évig nem volt labdarúgás a városban, de kétezer-öt nyarán ismét lett, és hamarosan visszakerültünk az első osztályba. Ezek mind-mind örök élmények. Kétezer-tíztől egyszemélyi vezetője, felelőse lettem a siófoki futballnak. A legnagyobb élmény – ami a személyemhez is kötődik –, hogy ekkor fél év alatt sikerült visszajuttatni a csapatot, és három szezonon keresztül az NB I-ben tudtunk szerepelni. Ezek egy életre megmaradnak bennem, és talán másokban is.

Manapság egyre jobban nő a központi támogatás mértéke, ilyenkor a Minarik Ede-díjjal kitüntetett sportvezető is eltűnődik néha azon, mire ment volna a Siófok az elmúlt esztendők során olyan anyagi segítséggel, amit napjainkban az élvonalbeli és a másodosztályú klubok kapnak...

– Mindig mi voltunk a kis csapat, a szegény csapat, nekünk mindig kevesebb jutott a torta szeleteiből, de mindig igyekeztünk sportszerűen gazdálkodni, tehát amit ígértünk, azt rendszerint betartottuk, kifizettük. Ezért is volt jó híre a Siófoknak, a játékosok nagyon szívesen jöttek ide. Engem már akkor foglalkoztatott, hogy több klubnál – amelyek ma már az NB I-ben és az NB II-ben sincsenek... – mindig úgy gondolkodtak, hogy leigazolnak játékosokat, nagy pénzt ígérnek nekik, ha pedig eljön a fizetés vagy a számonkérés ideje, és nem tudnak teljesíteni, akkor megválnak a játékosoktól. Jó néhány ilyen embert tudtam én Siófokra igazolni ezektől a kluboktól, mert mi mindig betartottuk, amit ígértünk. Viszont sajnos nem tudtunk ezekkel a bizonyos klubokkal versenyezni, mert fél évig, amíg erős játékoskeretük volt, annyi pontot szereztek, hogy bennmaradtak az első osztályban, mi pedig csak nagy nehezen tudtuk ugyanezt kiharcolni. Ezért örültem volna, ha ilyen körülmények között, ilyen központi támogatás mellett lehet dolgozni, és akkor nem kellett volna az NB I-ben egy szezont százötven-kétszáz millió forintos költségvetéssel megcsinálni, kínkeservesen, szenvedve. Éppen ezért mondom, hogy a csodával határos módon jutott fel és maradt bent két évig a Siófok az élvonalban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.