A Haladás inkorrekt volt az Újpesttel?

A lilák két perc alatt elfogadták az összeget, amit Radóért kértek a vasiak, de...
 
 

A Haladás inkorrekt volt az Újpesttel?

A lilák két perc alatt elfogadták az összeget, amit Radóért kértek a vasiak, de...
 
 
 

A Haladás inkorrekt volt az Újpesttel?

A lilák két perc alatt elfogadták az összeget, amit Radóért kértek a vasiak, de...

Ezekben a percekben tart az Újpest szezon indító sajtótájékoztatója. (Erről később részletesen is beszámolunk). Az egyik legizgalmasabb témáról azonban már szó volt.

Radó ügy

A Haladásból a Ferencvároshoz igazoló Radó Andrásról Gyarmati Eszter elmondta: több mint két héttel ezelőtt, július 3-án, pénteken egyeztetett Illés Bélával, a szombathelyiek többségi tulajdonosával, és kérte, jelöljön meg egy kivásárlási árat, amiért elengedik a fiatal csatárt. Ez megtörtént, az ügyvezető két percen belül visszahívta, és közölte, hogy hajlandóak kifizetni azt az összeget. Egy órán belül a szerződéstervezet is a Haladásnál volt, ott pedig megígérték, hogy szombaton a játékossal egyeztetve aláírják.

Az újpestiek mindenben megegyeztek a játékossal is (a fizetéséről is), de a szombathelyiek folyamatosan hitegették őket, azt mondták, Radó pótlására keresik a megfelelő játékost. Illés Béla nem említette, hogy akár kútba is eshet a megállapodás, Gyarmati Eszter csak a sajtóból tudta meg, hogy végül a Ferencváros lett a befutó.

Kifejtette: nagyon csalódottak, amiért az adott szó nem volt elég, de a jogszabályok szerint ilyen esetben csak akkor lehet kikényszeríteni az átigazolást, ha már megszületett az írásbeli megállapodás.

Vignijevics már örül, hogy nem jött

Radó András ügyével kapcsolatban megjegyezte, örül, hogy a szombathelyi futballista végül nem jött ide, mert ha valóban akart volna, akkor ideigazol, de mivel nincs itt, fölösleges róla bővebben beszélni. Megmutatta, valójában milyen személyiség, nem illik az Újpesthez.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.