Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Kikapott az oroszoktól a Mezőkövesd

 
 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Kikapott az oroszoktól a Mezőkövesd

 
 
 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Kikapott az oroszoktól a Mezőkövesd

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Hétfő délután a másodosztály rajtjára készülő Mezőkövesd-Zsóry FC az orosz Amkar Perm ellen játszott felkészülési mérkőzést Ausztriában.

Kemény meccset játszottak egymással a felek. A magyar csapat kissé foghíjas kerettel lépett pályára, hiszen többen is megbetegedtek a hétvégén. Az orosz első osztályú gárda volt aktívabb, ennek köszönhetően az első félidőben vezetést is szereztek Szergej Balanovics révén – derül ki a mezőkövesdi klubhonlap tudósításából.

A második félidőben az oroszok szinte teljesen megújult szerkezettel álltak fel. A magyar együttes mindent megtett az egyenlítés érdekében, Máté János révén sikerrel (1-1). A folytatásban Máté két, Harsányi pedig egy százszázalékos helyzetet is elhibázott. Az ellenfél ugyan betalált, ezt azonban a játékvezető érvénytelenítette – nem úgy a 81. percben, amikor Salugin eldöntötte a mérkőzést (2-1).

A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.