Európa Liga-selejtező előtt

Mindhárom Európa Liga-visszavágót adja a tévé

Egy időben játszik a Fradi és az MTK.
 
 

Európa Liga-selejtező előtt

Mindhárom Európa Liga-visszavágót adja a tévé

Egy időben játszik a Fradi és az MTK.
 
 
 

Európa Liga-selejtező előtt

Mindhárom Európa Liga-visszavágót adja a tévé

Egy időben játszik a Fradi és az MTK.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az MTVA várhatóan az Európa Liga-visszavágókat is kivétel nélkül közvetíti, így képernyőre kerül a Ferencváros – Go Ahead Eagles, az FK Szutjeszka – Debreceni VSC és az FK Vojvodina – MTK találkozó is.

A Debrecen 17.30-kor lép pályára Montenegróban, míg a Ferencváros és az MTK találkozója egy időben, 20.30-kor kezdődik. A Mediaklikk.hu portál műsorújsága alapján a 17.30-as mérkőzést a Duna World közvetíti, csak úgy, mint a 20.30-kor kezdődő találkozók egyikét, míg a harmadik meccset a Duna TV adja. Az MTK Facebook-oldalának közlése alapján a csapat szerbiai vendégjátéka a Duna World csatornán lesz látható, így a Fradi-meccs a Duna TV-n kaphat helyet.

Az MTK 0-0-s döntetlent ért el az első mérkőzésen odahaza, a Fradi 1-1-et játszott idegenben, míg a DVSC 3-0-s előnyről várja a visszavágót.

Európa Liga-selejtező, első forduló, visszavágók

Július 9. csütörtök:
17.30: FK Szutjeszka (montenegrói) – Debreceni VSC-TEVA, TV: Duna World
20.30: FK Vojvodina (szerb) – MTK, TV: Duna World
20.30: Ferencvárosi TC – Go Ahead Eagles (holland), TV: Duna

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.