Élvonal

Szerethető és agresszív DVTK-t akar

Bekő Balázs vezetőedző még minden csapatrészbe igazolna egy-egy játékost; hat jelölt volt a csapatkapitányi karszalagra Diósgyőrben.
 
 

Élvonal

Szerethető és agresszív DVTK-t akar

Bekő Balázs vezetőedző még minden csapatrészbe igazolna egy-egy játékost; hat jelölt volt a csapatkapitányi karszalagra Diósgyőrben.
 
 
 

Élvonal

Szerethető és agresszív DVTK-t akar

Bekő Balázs vezetőedző még minden csapatrészbe igazolna egy-egy játékost; hat jelölt volt a csapatkapitányi karszalagra Diósgyőrben.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Bekő Balázs vezetésével új szakmai stábbal kezdte a felkészülést a DVTK labdarúgócsapata. A Kecskemétről érkező fiatal szakember irányításával már több felkészülési mérkőzésen is túl van a miskolci csapat, amely pénteken az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen játszott, szombaton pedig a szombathelyi Király Kupán vett részt. Az újdonsült trénerrel a csapat büki edzőtáborában készítettünk interjút.

– Teljes mértékben elégedett vagyok eddig az alapozással, amit terveztünk, azt el tudtuk végezni. Nagyjából pont a felkészülés felénél járunk, eddig inkább mennyiségi munkát végeztünk, nem annyira minőségit, bár taktikailag azért elég sokat gyakorolunk. Be kell lőni rendesen a dolgokat, hogy mindenki számára tiszta legyen, mit akarunk megvalósítani a pályán. Fizikális téren a következő időszak lesz az, amikor átmegyünk dinamikusabb munkába. Remélem, hogy az első bajnokira pont ki is fog jönni a lépés – mondta Bekő Balázs.

– Mit szűrt le az eddigi felkészülési mérkőzésekből? Hol tart jelenleg a csapat?

– Nagyon hasznosak voltak az edzőmérkőzések. Direkt úgy próbáltuk szervezni a találkozókat, hogy mindenki teljes meccseket tudjon játszani. Ha állandóan csak félidőt játszanának a fiúk, az nem mindig mutatna reális képet. Egy teljes meccs alatt már bejönnek a képbe az akarati tényezők is, és ezen a téren is nagyon jó tapasztalataim voltak. Az első két meccsen két erős ellenféllel játszottunk, és ha mi toppon lettünk volna, akkor mindkét meccset megnyertük volna. Nem ez volt azonban a lényeg, hanem hogy lássam, ki hol tart, kire milyen posztokon tudok számítani. Ez fog folytatódni a következő napokban is.

– Kijelenthető, hogy a csapat és az edző teljesen egymásra talált már?

– Igen, úgy gondolom, hogy abszolút megvan a közös hang. Nyilvánvalóan majd az eredmények fogják minősíteni ezt a kapcsolatot, hiszen erről szól az egész. Viccesen azt is mondhatnám, hogy amíg nem kezdődnek el a tétmérkőzések, addig mindenki nagyon szép és jó, de tényleg kiváló az egység a csapaton belül is, és ez örömteli számomra.

– További érkezők várhatóak még? Ha igen, milyen posztokra?

– Igen, és amikor megérkezik, akkor be fogjuk jelenteni. Nagyon bízom benne, hogy lesznek még érkezők. Tulajdonképpen mindegyik csapatrészbe tervezünk még igazolni játékost.

– Milyen stílusú Diósgyőrt láthat majd idén közönség?

– Szeretném, ha alapvetően egy szerethető csapatunk lenne, nyilván a saját szurkolóinknak. Ha szakmai oldalról nézem, akkor pedig olyan csapatot szeretnék, amely védekezésben és támadásban is agresszívan játszik, és ehhez az agresszivitáshoz egy nagyfokú racionalitás párosul. Nem elég az, hogy szépen és jól futballozunk, hanem ennek vége is kell, hogy legyen. Technikailag nagyon képzett csapatom van, és nem elég, hogy dominálunk a meccseken, hanem végig kell vinni a dolgokat, és el kell jutnunk odáig, hogy az i-re is feltegyük a pontot.

– A közelmúltban új csapatkapitányt választottak. Miért éppen Koman Vladimir kapta a karszalagot?

– Igazából ez egy többfordulós dolog volt. Hat embert választottam ki, akik képviselik a csapatot. Beszélgettem ezzel a hat emberrel, és minden érvet felsorakoztatva Koman mellett döntöttünk. Azt gondolom, hogy nagyon jó választás volt, és ez a csapat előnyére fog szolgálni.

– Mit vár a 12 csapatos bajnokságtól? Mennyire lesz ez más, mint eddig?

– Számomra még teljesen bizonytalan ez a tizenkét csapatos bajnokság. Nyilván megerősödnek a csapatok és nagyobb harc lesz a pozíciókért. Biztosan izgalmasabb lesz a bajnokság, kiélezettebb meccsek lesznek, de az később fog eldőlni, hogy ezzel a minőség mennyire tud javulni

– Milyen céllal vágnak neki a bajnokságnak? Milyen helyezéssel lenne elégedett a szezon végén?

– A tabella első felében kell lennünk, azt gondolom, hogy ez nem irreális cél. Ezen belül is minél előrébb szeretnénk végezni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.