Vereséggel kezdett a Diósgyőr

A nyári szünetet követően lejátszotta első edzőmérkőzését a Diósgyőr. Az élvonal újonca a szlovák másodosztályban szereplő Rimaszombatot fogadta hazai pályán.
 
A mérkőzésre kilátogató szépszámú publikum a remélt hazai győzelem helyett kénytelen volt elkönyvelni, hogy a vendégek szerezték a találkozó egyetlen találatát és ezzel megszerezték a győzelmet (0-1). Kíváncsiak voltak a szurkolók, hogy a nyári szünet után mit produkálnak a kedvenceik, ezért aztán az esős idő ellenére mintegy ezren látogattak ki a stadionba. A Diósgyőr szinte végig mezőnyfölényben játszott, több gólhelyzete is volt, de valamennyit kihagyta, a szlovákok viszont kegyetlenül kihasználtak egy védelmi hibát. A felkészülési meccsek eredménye nem számít, az a céljuk, hogy a szakmai stáb le tudja mérni, milyen állapotban vannak a játékosok. Benczés Miklós vezetőedző a látottak alapján minden bizonnyal még jobban várja a kilátásba helyezett csatárerősítést...
 
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.