Pénteki tutitár

Északi és déli futball!

 
 

Pénteki tutitár

Északi és déli futball!

 
 
 

Pénteki tutitár

Északi és déli futball!

Odds Ballklubb-Start +2.5! 1!

A norvég bajnokság folytatódik, szerintünk a 13. forduló nyitómeccse igazán eseménydús lesz...

A kéthetes szünetet annyira nem várta a házigazda, hiszen biztató formát mutatott a válogatott szünet előtt. A brigád az 5. helyen állomásozott, 20 egység áll a neve mellett, ebből a Skagerak Arena-ban 2-3-1-es mutatót hozott össze. Veretlensége immár május eleje óta tart, és bár több remi is becsúszott, összességében nem lehet panasz Dag-Eilev Fagermo csapatának teljesítményére. A keret ezúttal nem lesz teljes, két középpályás ugyanis sérüléssel bajlódik.

A Start a 12 12 ponttal, közel áll a veszélyes zónához a kristiansandi együttes. A sárga-feketék három siker és három iksz mellett hatszor égtek már az idei kiírásban, idegeben 1-2-3-as mérlegük gyámoltalanságra vall. Ajeréknek nem jött rosszkor a szünet, ugyanis nem brillíroztak a leállás előtt - négy bajnokiból hármat elbuktak Vilhjalmssonék. A Start szinte teljes fegyverzetben érkezik a találkozóra, friss sérült és eltiltott nincs a keretben.

A Start eddig egyszer úszta meg idegenben kapott gól nélkül, az Odd pedig egyszer maradt impotens saját stadionjában. Ma a gólokban látunk fantáziát, szerintünk háromig eljutnak a felek. Tippünk tehát +2,5 és hazai!

Mexikó-Ecuador x2!

A sárga-kékekben több van annál, hogy pont nélkül búcsúzzanak a tornától!

Az A-csoportban két fordulót követően így áll a tabella: 1. Chile 4, 2. Bolívia 4., 3. Mexikó 2, 4. Ecuador 0.

Az első két helyezett automatikusan továbbjut, ám a 3 csoportharmadik közül a a legjobb kettő még bejut a negyeddöntőbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy még nincs teljesen reménytelen helyzetben Ecuador válogatottja sem - igaz, a sorsuk már nem a saját kezükben van.

De előbb lássuk, mit is produkált eddig Mexikó. Nos, a közép-amerikai együttes amolyan B-csapattal érkezett a tornára, Miguel Herrera a húzóemberek zömét otthon hagyta, és még Marquez is megsérült a nyitó fordulóban. Az igencsak rutintalan nemzeti tizenegy gyenge játékot mutatott be Bolívia ellen, a vége 0-0 lett, egy pontnál nem is érdemeltek többet a zöldek. Aztán jött a Chile elleni ütközet, amikor is teljesen más arcát mutatták Vuosoék: kétszer is vezettek a házigazda ellen, majd a második félidőben sikerült kiegyenlíteniük, így 3-3-as végeredménnyel újabb egységgel gazdagodtak.

Jimenezék feladata elméletileg egyszerű, hiszen ha nyernek, akkor biztosan ott lesznek a legjobb nyolc között. Marquez még nem lesz, így várhatóan ezúttal is Valenzuela lesz a háromvédős helyzetben a belső játékos.

Ecuador eddig két meccséből kettőt elbukott, így szinte kilátástalan helyzetbe került. Pedig Gustavo Quinteros szövetségi kapitány viszonylag erős kerettel utazott a kontinensviadalra, ám Chile ellen részben a játékvezetőnek, Bolívia ellen pedig a botrányos védekezésének köszönhette a társulat, hogy pont nélkül maradt.

Valenciáék két mérkőzésen 5 gólt kaptak, azért ez méltán jellemzi a sárga-kékek hátsó alakzatát, Ezúttal sem lesznek könnyű helyzetben Bolanosék, hiszen muszáj lesz támadniuk.

Az az érzésünk, hogy Ecuador nem veszíti el harmadik csoportmeccsét: Monteróék legalább egy, de inkább három pontot szereznek a mexikóiak ellen. Tippünk ennek megfelelően: 2x!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.