Játékvezetés

Kassai lett a hatodik legjobb bíró a BL-ben

Az Arsenal–Dortmund meccs kiemelkedően jól sikerült honfitársunknak a nemzetközi portál szerint.
 
 

Játékvezetés

Kassai lett a hatodik legjobb bíró a BL-ben

Az Arsenal–Dortmund meccs kiemelkedően jól sikerült honfitársunknak a nemzetközi portál szerint.
 
 
 

Játékvezetés

Kassai lett a hatodik legjobb bíró a BL-ben

Az Arsenal–Dortmund meccs kiemelkedően jól sikerült honfitársunknak a nemzetközi portál szerint.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Klubszinten véget ért a 2014–2015-ös szezon. A válogatott tornákon nem érdekelt játékosok mellett a játékvezetők többsége is rövid pihenőre vonul, de ahogy az a labdarúgók esetében lenni szokott, úgy a sípmestereknél sem maradnak el az évad végi értékelések.

A legmagasabban jegyzett magyar játékvezető, Kassai Viktor teljesítményét is összegezte a bírók statisztikáival foglalkozó World Referee portál. Mint kiderült, az értékelések alapján a magyar bíró ötödik lett a Bajnokok Ligájában idén közreműködők között. 7.3 pontos eredménye megegyezik az ötödikként végző portugál Olegario Benquerenca pontszámával. Az első helyen két brit, Mark Clattenburg és Martin Atkinson végzett (7.7 pont), míg a holland Björn Kuipers, valamint a BL-döntőt vezető török Cüneyt Cakir a harmadik helyen osztozik (7.4 pont).

Kassai Viktor összesen három mérkőzésen működött közre a legrangosabb európai sorozatban idén. Ő fújta a Celtic–Maribor selejtezőt, valamint a csoportkörben a Real Madrid – Liverpool és az Arsenal – Borussia Dortmund meccseket. Bár riválisai több összecsapáson bizonyíthattak (Martin Atkinsonnak például hét mérkőzés jutott), a szezon második felében sérüléssel bajlódó magyar játékvezető így is a szezon egyik legjobb teljesítményét hozta össze az Arsenal–Dortmund (2-0) találkozón. A portál értékelései alapján a 2014-es esztendő hetedik legjobb játékvezetői teljesítményét láthatta a publikum – annak ellenére, hogy nagyon úgy tűnt, Sanogo az első gólt lesről szerezte –, amelyet összességében 8.6-es értékeléssel illettek.

Munkában a többiek

Nincs megállás a magyar játékvezetőknek a nyári tornákon sem. Vad II István az új-zélandi U20-világbajnokságon fújja a sípot, eddig két találkozón kapott szerepet. A csoportkörben a Szenegál–Kolumbia (1-1) összecsapást dirigálta, míg a legjobb 16 között a Brazília–Uruguay rangadón 120 percig kellett figyelnie, és végül tizenegyesekkel dőlt el a továbbjutás. Kulcsár Katalin a női világbajnokságon bizonyíthat: a csoportkör első fordulójában a Kamerun–Ecuador (6-0) mérkőzésen három büntetőt is befújt az afrikaiaknak, míg a másik oldalon egy piros lap került elő – jogosan.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.