Játékvezető-küldés a 19. fordulóra

Becséri jól mutatkozott be a múlt héten; Takács János már több tizenegyest adott, mint ahány meccset vezetett. Megvan a bíróküldés a 19. körre.
 
 

Játékvezető-küldés a 19. fordulóra

Becséri jól mutatkozott be a múlt héten; Takács János már több tizenegyest adott, mint ahány meccset vezetett. Megvan a bíróküldés a 19. körre.
 
 
 

Játékvezető-küldés a 19. fordulóra

Becséri jól mutatkozott be a múlt héten; Takács János már több tizenegyest adott, mint ahány meccset vezetett. Megvan a bíróküldés a 19. körre.

Kilencedszer Szabó Zsolt

Érdekesség, hogy ebben a fordulóban nem vezet olyan játékvezető, aki a múlt héten is fújt, azaz bajnoki szempontból kipihent bírók állnak majd a csapatok rendelkezésére. Kilencedszer kap feladatot idén Szabó Zsolt, aki a forduló zárómérkőzésén, a Diósgyőr–Videoton találkozón szerepel. Csak a miskolciaknak fújt idén, ő vezette a Honvéd–DVTK (2-1) mérkőzést.

Öt fő nyolcadikos

Öten is vannak a 19. forduló játékvezetői között, akik nyolcadik meccsüket fújhatják az OTP Bank Ligában. A Debrecen–Kecskemét mérkőzés bírája Oláh Gábor lesz. Az alföldiekkel még nem találkozott, de a hajdúságiakkal igen, ugyanis a Pápa–DVSC (0-2) találkozón ő működött közre. Veizer Rolandé a Honvéd–Zalaegerszeg meccs. Egyik csapatnak sem jó ómen, ugyanis két vereség a mérleg (Kecskemét–Honvéd 3-1, Paks–ZTE 4-2), valamint a fővárosiaknak egy vereséggel felérő iksz (Honvéd–Haladás 2-2). Szintén nyolcadik alkalommal fúj Szilasi Szabolcs, övé a nyitómeccs, a Győr–Siófok. Ez meccs abszolút a tavaszi (1-0-ra nyert az ETO) visszavágója lesz, hiszen azt a győri találkozót is Szilasi vezette.

Farkas Ádám jön a sorban, aki nyolcadik alkalommal a Kaposvár–Pápa találkozón fog dirigálni. Kaposváron járt már (a Vasas elleni 0-0-n), és a Pápának is vezetett, méghozzá a pécsi vereségüket (1-2). Fábián Mihály a Pécs–Ferencváros mérkőzés játékvezetője lesz. Hasonlóan Szilasihoz, ő is vezette már ezt a meccset pepitában (ősszel Ferencváros–Pécs 0-1), de a Fradit győzni is látta, méghozzá Pápán (2-1).

Radványi és Berke ötödször

Az NB I-ben a 2011–2012-es szezonban bemutatkozó Berke Balázs ötödik alkalommal fújhat: a Haladás–Vasas találkozón működhet közre. Szombathelyen már járt, hiszen a Haladás – Siófok (2-1) meccset ő dirigálta. Radványi Ádámé lesz a Kaposvár–Pápa mérkőzés. Úgy, mint Szilasi és Fábián, ő is ezt a meccset fújta ellentétes pályaválasztással.

Egy kis statisztika

Az eddigi 18 forduló alatt a legtöbb sárga lapot Kassai Viktor szórta (5,64/mérkőzés), de nem sokkal van elmaradva mögötte Bognár Tamás (5,6/mérkőzés). Szilasi Szabolcs egyelőre 3,29 sárga lap/mérkőzés átlaggal rendelkezik.

Berger Józsefnél minden meccsen van kiállítás (átlag: 1 piros lap/meccs). Radványi Ádám és Becséri Dániel kezében még nem villant a piros kártya.

Takács János a büntetőkirály (1,14 tizenegyes/meccs), ám Vad II Istvánnál, Solymosi Péternél, Becséri Dánielnél és Radványi Ádámnál még nem volt büntető a bajnokságban.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.