Élvonal

Szélesi és Tóth B. visszavonul

Felcsúton nem elsődleges elvárás a bajnoki cím.
 
 

Élvonal

Szélesi és Tóth B. visszavonul

Felcsúton nem elsődleges elvárás a bajnoki cím.
 
 
 

Élvonal

Szélesi és Tóth B. visszavonul

Felcsúton nem elsődleges elvárás a bajnoki cím.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Hétfőn sajtótájékoztató keretében mutatták be a Puskás Akadémia új vezetőedzőjét, Robert Jarnit, aki hároméves szerződést kötött a klubbal. A Pécstől érkezett tréner hangsúlyozta, hogy megpróbálnak élni a lehetőséggel, tudásukat kamatoztatni és becsületes munkával eredményeket elérni.

Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia elnöke kiemelte: elégedettek voltak a korábbi edzővel, Benczés Miklóssal, mégis közös megegyezéssel szerződést bontottak, mert úgy érezték, a csapatnak vérfrissítésre van szüksége. Hozzátette: nem szeretnének a következő szezonban a kiesés ellen küzdeni, stabil NB I-es együttest építenének, amely elé az első öt közé kerülést tűzték ki célul.

Érdekesség, hogy Benczés a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy lejárt a szerződése, és nem hosszabbítottak vele, tehát nem szerződésbontásról volt szó.

A klubelnök úgy vélte, a 12 csapatos NB I-hez erős keretet kell összeállítani, mert három-négy csapatot leszámítva, szinte mindenki esélyes lehet a kiesésre. Megjegyezte, nem elsődleges cél a bajnoki cím, viszont elvárás a csapat továbbépítése és még több utánpótlás-játékos beépítése a felnőttek közé.

A tréner meglepőnek nevezte, hogy a Puskás Akadémia első csapatánál nagyon sok olyan játékos van, aki az utánpótlásból került fel. Úgy vélte, egész Európában probléma, hogy a fiatal labdarúgók csak 25 éves koruk környékén lesznek érett játékosok, miközben régebben 21 éves koruk körül már érett futballistának számítottak. Hozzátette, azt szeretnék tudásukat kamatoztatva Felcsúton elérni, hogy ez a korhatár lejjebb tolódjon.

Az MTI kérdésére Mészáros Lőrinc elmondta, a szakmai stáb vélemény alapján fognak igazolni, amire az előrelépés miatt szükség is lehet. Közölte: két stabil kezdőjátékosuk visszavonul, őket azonban nem engedik el, hanem az akadémián foglalkoztatják tovább. Tóth Balázs és Szélesi Zoltán fejezi be aktív pályafutását.

Robert Jarni jelezte, hogy minden pozícióra minimum két játékosra van szüksége a konkurenciaharc miatt. Mint mondta, több játékossal is tárgyalnak, az egyeztetések pedig a hét folyamán lezárulnak.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.