Ki vállalja és ki nem?

Hogyan lesz hatvan csapatos az NB III?

Az MLSZ a 12 csapatos NB I mellett a harmadosztály létszámát is megváltoztatta. Névsorolvasás!
 
 

Ki vállalja és ki nem?

Hogyan lesz hatvan csapatos az NB III?

Az MLSZ a 12 csapatos NB I mellett a harmadosztály létszámát is megváltoztatta. Névsorolvasás!
 
 
 

Ki vállalja és ki nem?

Hogyan lesz hatvan csapatos az NB III?

Az MLSZ a 12 csapatos NB I mellett a harmadosztály létszámát is megváltoztatta. Névsorolvasás!

Gyorsan szeretnél értesülni a focivilág híreiről? Csatlakozz hozzánk facebookon! Klikk.

Mint ismert, az MLSZ az immár 12 csapatos NB I mellett az NB III létszámát is megváltoztatta: a 2015–2016-os szezonban háromszor húsz csapat vehet részt a bajnokságban. Összeállításunkban utánanéztünk, hogyan állhat össze ez a létszám.

Az idei szezont 46 NB III-as együttes fejezte be, hiszen a Létavértes és a Veszprém időközben visszalépett. A pályán nyolc klub esett ki: Hajdúböszörmény, Salgótarján, Gyöngyös, Tököl, Maglód, Baja, Orosháza, Nagyatád. Rögzítsük matematikai levezetésünk részeredményét: jelenleg 36 csapatnál tartunk.

A három csoportból három feljutó van: a Vác, a Kisvárda és a Budaörs is vállalja a másodosztályt (33). Hogy az NB II-ből hány csapat esik ki, az jó kérdés. Elvileg három: Kaposvár, Cegléd, Siófok (36). Igen ám, de mivel az élvonalból a Pápa nem a másod-, hanem a harmadosztályba kerül, az NB II-t egy klubbal fel kell tölteni. A szabály szerint ilyenkor elsőként a harmadvonal legjobb fel-nem-jutóját kell felkérni, ez jelen esetben a Putnok, amelynek viszont nincs licence. A sorban ezután a legjobb NB II-es kieső jön, a Siófok.

A gondolatmenetnek ezzel még nincs vége, ugyanis a Kozármisleny vitatja, hogy a licenc nélküli Putnokot figyelembe kell-e venni egyáltalán. Szerintük nem, akkor pedig ők a legjobb fel-nem-jutók, tehát őket kellene elsőként felkérni. Álláspontunk szerint viszont a Putnokot bizony nagyon is figyelembe kell venni, tehát hevenyészett számításunkat is úgy állítottuk össze, hogy a Siófok NB II-es marad (35).

Baranya megyében a Komló nyerte a megye egyes bajnokságot, és vállalja az NB III-as küzdelmeket. Bács-Kiskun megye királya a Kiskunfélegyháza lett, amely nem szeretne szintet váltani, az utóbbi két évben sem lépett feljebb a bajnoki cím után. Igaz, az első félévben arról beszéltek, ezúttal másképp lesz.

Békés megyében a Kondoros lett a bajnok, méghozzá veretlenül, ám nem nyilatkoztak még egyértelműen a jövőről. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fölényesen nyerte a bajnokságot a Tállya, ahol a hírek szerint feljebb lépnének. Budapest bajnoka, a Pénzügyőr is kapott NB III-as licencet, viszont a Fejér megyei Iváncsa nem.

Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében idén a Hódmezővásárhely és a Csorna végzett az élen, ők is szeretnék megméretni magukat magasabb szinten. Valószínűleg nem lép feljebb a Hajdú-Bihar megyei bajnok Sárrétudvari, és a Heves megyei első Nagyréde. Ugyanez a helyzet Kecskéden is, ahol sorozatosan nyerik a Komárom-Esztergom megyei bajnokságot. Nógrád legjobbja, a Somos szívesen vállalná az NB III-at.

Pest megyében az Érdi VSE lett a toronymagas bajnok, őket is láthatjuk jövőre a harmadosztályban. Somogy megye nem, Tolna megye viszont érdekes lehet, hiszen a Paksi FC II nyerte a bajnokságot, és biztosan indít NB III-as csapatot. Vas megyében a Celldömölk ünnepelt aranyat, de nyártól is a megyei osztályban indul. A Veszprém megyei Úrkút nem, a Zala megyei bajnok Andráshida pedig kérdéses, hogy vállalja-e a bajnoki cím hozományát, azaz a feljutást. A szabolcsi Tuzsérnak és a jászsági Tiszafürednek nincs licence. A felsorolásból kihagyott megyék első helyezettjei sem döntöttek még, információink szerint.

Vagyis nyolcan biztosan vállalják, kilencen biztosan nem, hárman pedig kérdésesek, úgyhogy számoljunk mondjuk tíz feljutóval (45).

Ehhez jön az NB I-ből kizárt négy klub, a Pápa, a Nyíregyháza, a Kecskemét és a Pécs. A pápaiak a polgármester kedd reggeli nyilatkozata szerint egyébként még mindig nem tudják biztosan, melyik osztályban indulnának, de inkább ne bonyolítsuk még jobban a dolgot... A Győri ETO-t azért nem soroljuk ide, mert neki egyébként is volt NB III-as tartalékcsapata (49).

Az NB I-es klubok számára adott a lehetőség, hogy nevezzenek második csapatot, az MTK biztosan élni fog ezzel (50). A Paks, a Honvéd, a DVSC és a Videoton ott lesz a mezőnyben, velük tehát nem bővülhet tovább a létszám. De ha az összes többi élvonalbeli együttes gründolna és nevezne tartalékcsapatot (ami kizárt), akkor sem lenne meg a hatvan.

Ami egyre biztosabb, hogy osztályozó egyáltalán nem lesz a megyei bajnokcsapatok számára, mert a fenti levezetésből is látszik, hogy nagyjából tíz NB III-as csapat még mindig hiányzik a hatvanhoz. Az MLSZ-ben korlátozott számban bízhatnak az élvonalbeli tartalékokban, illetve felkérhetnek idei NB III-as kiesőket. Viszont nem kizárt, hogy még ez is kevés lesz az üdvösséghez!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.