A kettő-null a sláger

A Videoton hazai pályán is 2-0-ra győzött a Diósgyőr ellen a Ligakupa negyeddöntőjében.
 
 

A kettő-null a sláger

A Videoton hazai pályán is 2-0-ra győzött a Diósgyőr ellen a Ligakupa negyeddöntőjében.
 
 
 

A kettő-null a sláger

A Videoton hazai pályán is 2-0-ra győzött a Diósgyőr ellen a Ligakupa negyeddöntőjében.

Az első félórában főleg a mezőnyjáték dominált, azonban már ekkor is többet birtokolta a labdát a házigazda. Az első helyzet a 25. percben adódott, Gyurcsó gyorsan elvégzett szabadrúgását Evandro kapta meg a DVTK tizenhatosán belül, egy csel után ballal kapura lőtt, azonban egy diósgyőri védő önfeláldozóan bevetődött a labda elé. Három perccel később Gyurcsó tört be a jobb szélről középre, majd ballal, 17 méterről laposan, nagy erővel kapura lőtt, a labda alig ment mellé – tudósít a Videoton honlapja.

Újabb három perccel később már gólnak örülhetett a publikum: Gyurcsó ívelt kapu elé remekül egy szabadrúgást, a labda végül Evandro elé került, a csatár pedig szép mozdulattal, fejjel juttatta azt a diósgyőri kapuba. A félidő utolsó perceiben tovább növelhette volna előnyét a fehérvári együttes, előbb azonban Aposztolopoulosz 13 méterről leadott lövését védte Farkas III Balázs, majd egy perccel később Gyurcsó beadását Jeff Silva fejelte a kapu mellé.

A szünetben mindkét edző többet is cserélt. A diósgyőrieknél pályára lépett a korábbi fehérvári játékos, Vadász Viktor is, aki azonban csupán hat percet töltött a pályán. Az 51. percben a védő a tizenhatoson belül szabálytalankodott Milan Periccsel szemben, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt, és felmutatta a piros lapot. A labda mögé Mitrovics állt, és magabiztosan értékesítette a büntetőt. Egy perccel később tovább növelhette volna kétgólos előnyét a házigazda, Kovács István adott szenzációs labdát Jeff Silvának, aki egyedül vezethette azt Farkasra, a vendégek hálóőre azonban bravúrral védte lövését.

Az 59. percben ismét büntetőhöz jutott a Videoton, ezúttal Frizoni szabálytalankodott Kováccsal szemben. A tizenegyest Perics lőtte, sikertelenül, Farkas ugyanis megérezte az irányt, és védett! A meccs hátralévő részében a hazai csapat magabiztosan őrizte előnyét, sőt akár újabb gólokat is szerezhetett volna.

Vasárnap ismét farkasszemet néz egymással a két csapat, ezúttal Miskolcon, bajnoki mérkőzésen. Ebben a szezonban eddig háromszor találkoztak a borsodiak és a fehérváriak, érdekesség, hogy mindháromszor a Videoton nyert 2-0-ra.

Az elődöntő párosítása
Lombard Pápa Termál FC – Videoton FC
Debreceni VSC-TEVA – Kecskeméti TE

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.