Évforduló

Amikor meghalt az addigi futball

Harminc éve történt a Heysel-tragédia, ami megváltoztatta a sport világát Európában. Viszonyítási pont lett, elindította a modernizációt - harminckilenc halálos áldozat árán.
 
 

Évforduló

Amikor meghalt az addigi futball

Harminc éve történt a Heysel-tragédia, ami megváltoztatta a sport világát Európában. Viszonyítási pont lett, elindította a modernizációt - harminckilenc halálos áldozat árán.
 
 
 

Évforduló

Amikor meghalt az addigi futball

Harminc éve történt a Heysel-tragédia, ami megváltoztatta a sport világát Európában. Viszonyítási pont lett, elindította a modernizációt - harminckilenc halálos áldozat árán.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

1985. május 29-én még Magyarországon is az egész ország a tévé elé ült este, megnézni a labdarúgó BEK-döntőt. Pedig akkoriban még nem volt akkora médiája a világfutballnak itthon, mint manapság, de azt mindenki tudta, hogy a korszak vitathatatlanul két legnagyobb csapata találkozik Brüsszelben, hogy eldöntse, melyikük a király.

A Liverpool és az angol klubok akkor már évek óta uralták az európai mezőnyt, a Juventus viszont az akkori idők „galaktikus” Real Madridjaként, világbajnok olasz és világklasszis légiós játékosokra – mindenekelőtt az év végén zsinórban harmadszor Aranylabdát nyerő Michel Platinire – építve, igazi sztárklub volt. Kettejük csatájánál nem létezhetett rangosabb BEK-döntő.

A Heysel Stadion, ma már tudjuk, alkalmatlan volt egy ekkora figyelemmel kísért eseményre. Ráadásul a két legszenvedélyesebb európai szurkolótábort kellett elhelyezni a stadionban, és a randevúnak tragikus előzményei is voltak. Egy évvel korábban a Liverpool Rómában, a Stadio Olimpicóban verte meg tizenegyesekkel az AS Romát a döntőben, és a meccs előtt véres harcok, késelések történtek, angol áldozatokkal. Az évek óta rettegett szigetországi szurkolók kemény magja bosszúért lihegett.

Ezek után a lehető legszerencsétlenebb módon sikerült elhelyezni a két tábort a Heyselben, bár a tragédiát végül nem a kemény magok ütközése okozta: olasz részről ártalmatlan turisták, családapák, gyerekek estek áldozatul a Liverpool-tábor rohamának. A „roham” valójában egy Angliában, a bajnoki meccseken akkoriban bevett futballhuligán-rítus volt: a szigetország szintén elavult, betonlelátós, szűk stadionjaiban a hazai tábor gyakran „betört” a vendégszurkolók szektorába, hogy némi pofozkodással megmutassa, ki az úr a házban, aztán visszatérjen saját területére. A Pool-drukkerek Brüsszelben is ezt tették – de az olasz szurkolók és a rendezők felkészületlensége, a stadion állapota tragédiához vezetett.

Már a nagy meccs előtti gyermekmérkőzés során kitört egy kisebb balhé a nézőtéren, ami miatt le is fújták a bemutatót. Az angol és olasz szektor között egy semleges, üres terület volt, amit csak egy vékony drótkerítés védett, ezt törte át aztán a liverpooli mag, amikor a dobálózást keményebb tettekkel akarta folytatni. Csakhogy az olaszok nem huligánok voltak, hanem családos turisták, akik menekülni kezdtek – és beszorultak a szektort záró betonfalhoz. A támfal a nyomás alatt összedőlt. Az áldozatok a mélybe zuhantak vagy agyonnyomták őket – 39 ember halt meg, több százan megsérültek.

Ma már felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, hogyan kerülhetett sor ezek után a mérkőzésre. A tragédiára senki nem volt felkészülve, talán fel sem fogták, pontosan mekkora csapás történt – itthon csak azt láttuk a tévében, hogy nem kezdődik el a mérkőzés, a verekedésről nem láttunk képeket. Hogy a helyszínen lévő illetékesek, miközben a stadionban halottak hevertek, hogyan dönthettek a találkozó lejátszása mellett, az egyszerűen érthetetlen: latin-amerikai banánköztársaságokban vagy afrikai diktatúrákban sem képzelhető el ma már ilyesmi, Brüsszelben pedig, Európa szívében két európai (sport)kultúra csúcseseménye zajlott – mintha mi sem történt volna.

A csapatkapitányok beszéltek a szurkolókkal a káosz közepén, majd az illetékesek – hivatalosan attól való félelmükben, hogy a meccs lefújása még nagyobb háborúskodáshoz vezetne – a döntő lejátszása mellett döntöttek. Érdemes fellapozni a korabeli hazai újságokat: túlságosan sehol sem kérték számon ezt a döntést, és magával a meccsel legalább annyit foglalkoztak, mint a tragédiával...

Olaszországban viszont más volt a helyzet: az ország gyászolt, de vádolt is. Igaz, a döntő alatt a Juventus-ultrák is harcoltak a rendőrökkel, akik megakadályozták, hogy bosszút álljanak a Liverpool-táboron, ám egyértelmű volt, hogy az angolok a bűnösök. A legfiatalabb olasz áldozat 11 éves volt, a tragédiából nem tért magához a világ. És az olaszok épp ezért hibáztatták saját csapatukat is: a Juventus megnyerte a döntőt, és a győztes tizenegyest belövő Platini – bár később sokszor nyilatkozott úgy, hogy le sem akarta játszani a meccset – bizony tombolva ünnepelte a gólját, nyoma sem volt gyásznak és sokknak a viselkedésén. Ráadásul a klub kiállította a trófeát a saját múzeumában, ami a tragédia árnyékában szintén sok kritikát kapott.

Az angol futballt sokkal keményebb szankciók sújtották: nyilvánvalóvá vált, hogy nem mehet tovább így a dolog, hiába volt az európai futballkultúra megkerülhetetlen alapja az angol tradíció, a futballhuligánok évek óta tartó, az illetékesek által hallgatólagosan megtűrt tombolása mindent romba döntött. Margaret Thatcher kormányfő ezúttal keményen lépett fel: nyomására az angol szövetség visszavonta klubjai nevezését az európai kupákból – két napra rá az UEFA meghatározatlan időre, amit később végül öt évben szabtak meg, kizárta az angol klubokat az összes nemzetközi tornáról.

Mindez elindított egy folyamatot, ami a szigetországi klubfutball és az angol bajnokság gyökeres átalakításához, stílusbeli és üzleti forradalmához vezetett. Igaz, nem egyik napról a másikra: az illetékesek továbbra sem tudták kellő eréllyel és eredményességgel kezelni az elavult feltételrendszer és az egyre nagyobb tömegeket vonzó modern szórakoztatóipar konfliktusát. Négy évvel a Heysel után, a Hillsborough-ban, egy FA Kupa-meccs előtt következett be minden idők legnagyobb európai futballtragédiája, ami aztán valóban elindította a modernizálás máig ható folyamatát.

De az európai futball a Heyselből is sokat tanult – a manapság ismét sokszor előtérbe kerülő szurkolók–klubvezetés konfliktust, a verbális erőfitogtatást nem lehet úgy kezelni, mint 1985. május 29-e előtt. Nincs mentség az erőszakra és a lelátói gyűlöletre, zéró toleranciát kell hirdetni, mert a Heysel viszonyítási pont, hivatkozási alap lett. Ráadásul a futball azóta globális világtermékké, gazdasági tényezővé vált. Így aztán, noha a hagyományokat ma is megélő olasz vagy angol szurkolók sosem felejtenek el megemlékezni Brüsszel áldozatairól, nem lehet az akkori idők folytatásának tekinteni egyetlen mai futballütközetet sem. Hiszen azokat már biztonságos, ülőhelyes stadionban százmilliókért kiépített infrastruktúrában játsszák. Igaz, az emberi indulatok ma is ugyanazok, mint harminc évvel ezelőtt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.