A Vidi-csoda, 8. rész

Veni, Vidi, vastaps – a madridi győzők

Harminc éve ezen a napon zárult le a Videoton UEFA Kupa-menetelése. A döntő már az első meccsen eldőlt, de a madridi visszavágó felejthetetlenre sikeredett.
 
 

A Vidi-csoda, 8. rész

Veni, Vidi, vastaps – a madridi győzők

Harminc éve ezen a napon zárult le a Videoton UEFA Kupa-menetelése. A döntő már az első meccsen eldőlt, de a madridi visszavágó felejthetetlenre sikeredett.
 
 
 

A Vidi-csoda, 8. rész

Veni, Vidi, vastaps – a madridi győzők

Harminc éve ezen a napon zárult le a Videoton UEFA Kupa-menetelése. A döntő már az első meccsen eldőlt, de a madridi visszavágó felejthetetlenre sikeredett.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Tizenkét éves hazai veretlenséggel dicsekedhetett a Real Madrid a nemzetközi kupákban 1985. május 22-ig. Nem akármilyen csapat verte meg őket utoljára a Bernabéuban: 1973-ban a legendás Ajaxtól kaptak ki. Jöttek aztán szűkebb idők a királyi klubnál, a nemzetközi trófeák is elkerülték őket egy ideig – mire a Vidi elleni visszavágó következett, már 99 százalékban eldőlt, hogy ez változik. A fehérvári első meccsen a három alapemberét nélkülöző Vidi ellen 3-0-ra nyert a Real. A visszavágó ünnepélyes formaságnak tűnt.

Tisztában volt ezzel a mindig reálisan értékelő fehérvári vezetőedző, Kovács Ferenc is a meccs előtt. A tisztességes búcsú volt a cél, ehhez pedig az újra összeállt alapcsapat az eszköz. Mert Kovács nem akarta megfosztani a lehetőségtől a még Manchesterben megsérülő, az egész tavaszi szezont kihagyó Csongrádit, illetve a Zseljeznicsar elleni hazai meccs bemelegítése után lecserélt, szintén nem teljesen egészséges Májert sem.

A Real Madridnál persze aligha az ellenfél sérültjeivel foglalkoztak: a csapat, amelyik a Bernabéuban korábban rendre kitömte ellenfeleit – olykor három-négygólos hátrányt ledolgozva a visszavágókon – gálára készült a 3-0-s előny birtokában. Össze is jöhetett volna talán, ha Disztl Péter a meccs elején nem védi ki az argentin Valdano tizenegyesét. A bravúr jeladás volt: itt nem lesz gála. És valóban, két egyenrangú csapat harcos fociját hozta a gyakorlatilag tét nélküli meccs. A spanyol sajtó őszinte fejhajtással ismerte el másnap, hogy a Vidi messzemenőkig igazolta, valóban helye volt a döntőben.

Az El Pais világsztárként emlegette Disztl Pétert, akit – mint korábban elmesélte a Rangadó.hu-nak – Miguel Angel visszavonulása után szívesen látott volna a Real Madrid, de akkoriban ez nem így működött. A válogatott kapus bemutatott néhány bravúrt a továbbiakban is, Butragueno, a legfelkapottabb fiatal sztár a két meccsen egyszer sem talált be a kapujába – illetve amikor igen, les miatt nem adták meg –, de az igazi persze mégis az volt, hogy a Vidi végül az utolsó ellenfele kapuját sem hagyta érintetlenül.

Csongrádi Ferenc kicsit több mint egy félidőt bírt a sérült lábával, a helyére érkezett Wittmann – és az ő előkészítése, valamint egy hazai védő közreműködése után pattant a labda Májer Lajos elé a 86. percben. Akkor, amikor a hazai publikum már inkább a meccs utáni ünneplésre készült. Nem volt ez igazi gólhelyzet, a tizenhatos jobb oldalán, messze a kaputól, Májer azonban – aki ősszel Európa-klasszis formában szédítette a védőket – ezúttal nem cselezett, hanem lőtt. Védhetetlenül. Angel a kezét sem tudta felemelni.

Ezzel a góllal nyert 1-0-ra a visszavágón a Videoton, amely úgy lett tehát ezüstérmes az 1984–1985-ös UEFA Kupában, hogy mindegyik ellenfelét legalább egyszer legyőzte. Csak a rend kedvéért: Dukla Praha, Paris Saint Germain, Partizan Beograd, Manchester United, Zseljeznicsar, Real Madrid. Akár ma is egy világszínvonalú tornát jelentene a legtöbbjük részvétele bármilyen sorozatban. Már akkor is egészen valószerűtlen, a sors ajándékának is tűnő bravúr volt ez – azóta eltelt harminc év, és tudjuk, ilyen többé nem lesz. A magyar futball és az európai is hatalmas utat tett meg azóta, az ellenkező irányba.

A Bernabéuban tiszteletkört futó, kilencvenezer néző által ünnepelt magyar kiscsapat játékosai is tudták persze, hogy életük alighanem felülmúlhatatlan sikerét érték el – bár még előttünk volt a magyar futballt végül évtizedekre szakadékba lökő 1986-os év. 1985-ben még valóban úgy tűnt, a magyar foci is része az európai első-másodvonalnak. De reálisan nézve már akkor sem gondolhatta senki, hogy ez a menetelés megismételhető.

A Videoton akkori csapatából többen még pályájuk közepén jártak, tervezhettek, álmodozhattak. Volt, akinek jutott siker ezután is, magyar bajnok lett – ha nem is Fehérváron –, játszott a válogatottban, légióskodott. És volt, aki „csak” több százszoros NB I-es játékos lett, megbecsült tagja a fehérvári futballközösségnek. Olyan is akadt, akiről azelőtt és azután sem hallottunk sokat. De bárhová jutottak, ez az élmény és ez a másfél év végérvényesen és kitörölhetetlenül egy csapatba, szilárd közösségbe sorolta őket. Ők lettek „a” kupadöntős Videoton.

Máig az utolsó magyar sikercsapat.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.