Két meccse lesz a ligaválogatottnak

Egervári Sándor arra kíváncsi, az NB I-ben játszók közül kikre számíthat sérülések esetén.
 
 

Két meccse lesz a ligaválogatottnak

Egervári Sándor arra kíváncsi, az NB I-ben játszók közül kikre számíthat sérülések esetén.
 
 
 

Két meccse lesz a ligaválogatottnak

Egervári Sándor arra kíváncsi, az NB I-ben játszók közül kikre számíthat sérülések esetén.

Egervári Sándor szövetségi kapitánya elmondta: bár legközelebb júniusban játszik felkészülési mérkőzést a magyar válogatott, tavaszra két meccset is tervez az NB I-es ligaválogatottal, amelyeken kiválaszthatja, hogy kikre számíthat sérülések esetén.

– Többek között két ligaválogatott-mérkőzéssel szeretnénk felkészíteni a magyar bajnokságban kiválóan teljesítő játékosokat, hogy egy-egy futballista be tudjon ugorni sérülések esetén – mondta Egervári Sándor az MLSZ honlapjának adott interjújában.

A szakvezető szerint hasznos volt a bolgárok elleni meccs, mert sokat lehet tanulni a találkozó hibáiból. Elárulta, a mérkőzésnek kettős célja volt, a jó eredmény elérése mellett jelentős hangsúlyt kapott néhány taktikai elem kipróbálása is. A szakmai stáb kíváncsi volt többek között Buzsáky Ákos teljesítményére a középpálya tengelyében, illetve a kétékes rendszer kapcsán is választ várt és kapott néhány fontos kérdésre.

Egervári Sándor elismerte, hogy a mérkőzésen meglehetősen sok helyezkedési hibát, taktikai fegyelmezetlenséget vétettek a játékosok, a következő hónapok egyik legfontosabb feladata lesz, hogy ezeket kijavítsa a válogatott.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.