Nem esett messze az alma a fájától

A legifjabbik Oláh László követte a családi hagyományt és a labdarúgó pályák felé vette az irányt.
 
 

Nem esett messze az alma a fájától

A legifjabbik Oláh László követte a családi hagyományt és a labdarúgó pályák felé vette az irányt.
 
 
 

Nem esett messze az alma a fájától

A legifjabbik Oláh László követte a családi hagyományt és a labdarúgó pályák felé vette az irányt.

Oláh László az elmúlt évek során határozott védőként tette a dolgát a nógrádi pályákon. A rutinos hátvéd édesapja példáját követve a játékvezetésbe is belevágott, mostanság azonban már leginkább csak az öregfiúk bajnokságban fut ki a labdarúgó pályákra. A kemény hátvéd legkisebb fiúgyermeke, ifj. Oláh László felmenője útját továbbjárva szintén a futball felé vette az irányt, jelenleg a váci utánpótlásban rúgja a bőrt. A felvázoltak kapcsán beszélgetünk a több nyugat-nógrádi együttesben is megforduló rutinos játékossal, aki bízik benne, gyermeke viheti még valamire.

- Amellett, hogy a Rétság felnőtt gárdáját is erősíti, a Pest megyei öregfiúk bajnokságban is futballozik, ezen felül pedig édesapja útját folytatva játékvezetőként is ténykedik. Mesélne pár gondolatban az említett szerepvállalásairól?

- A rétsági felnőtt csapatot erősítem hét éve, nagyon jól érzem magam ennél az egyesületnél. Az előző években nagyon sok játéklehetőséget kaptam, de ebben a szezonban már más elfoglaltság miatt kevesebbet vagyok a csapat körül. Most tavasszal a rétsági öregfiúk csapatban is részt veszek, ahol nagyon jól érzem magam, több olyan játékos van a csapatban, akikkel régen egy csapatban játszottunk vagy ellenfelek voltunk. Az édesapám több éven keresztül játékvezető volt, de ő sajnos nincs köztünk és már nem tudja végrehajtani, ezért az útját én folytatom. Két éve levizsgáztam alapfokú játékvezetőként, de a kisfiam sok időt vesz igénybe, ezért most ezt szüneteltettem.

- Egyértelmű volt, hogy gyermeke is követi önt a futballpályákra?

- A fiam három éves korától jár velem a mérkőzésekre, aminek megvan az eredménye. Öt éves korában le lett igazolva a rétsági U7-es csapatba, ahol nagyon sokat edzettünk és nagyon sokat fejlődött. Az ő korosztályában a rétsági körzetben nagyon kiemelkedő volt a pályán.

- Gyermeke jelenleg a váci utánpótlásban pallérozódik. Miképpen került a klubhoz és hogy érzi magát az egyesületnél?

- Egy éve úgy döntöttünk megméretjük egy erősebb egyesületnél, és a Váci VLSE-t választottuk, ahova egy kis ismeretséggel segítettek edzésre bejutni. Két hét edzés után a jelenlegi edző, Vén Gábor és Sipeki István úgy döntöttek, hogy leigazolják őt a csapathoz, ahol nagyon jól érzi magát. A csapat társai is befogadták őt. Hetente háromszor jár edzésre. Kiemelt kölyök-ligában vesznek részt és Bozsik tornákon, elég sok játék lehetőséget kap. A Váci VLSE-nél az utánpótlás-neveléssel nagyon sokat foglalkoznak.

- Ön kemény védőként keserítette meg az ellenfelek életét. A fiúhoz mely poszthoz áll a legközelebb?

- A fiam csatárként játszik minden meccsen, ami nagyon tetszik neki, mert elég sok gólt rúg és ezzel a csapatot a győzelemhez segíti.

- Meglátása szerint mik azok a tulajdonságok, melyekben hasonlítanak, illetve amiben különbözőek egymástól?

- Akarat nagyon nagy van a fiamban és bennem is, ő is sokat akar dolgozni a pályán. Remélem ez így is fog maradni. Egy kicsit modernebb játékra tanítják őt, én szívből megyek fel a pályára.

- Mik lehetnek a legkisebb Oláh jövőbeli céljai?

- Tovább dolgozunk itt Vácon. Nem hagyja abba a játékot. Ennél erősebb osztályban akar játszani! Bízom benne, hogy ez teljesülni is fog. Köszönöm a beszélgetést a Nógrádifocinak.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.