Lezárult a kemény időszak

A zalaegerszegi klub nem egyenlítette ki a teljes tartozást, de háromhavi elmaradt bért átutalt.
 
 

Lezárult a kemény időszak

A zalaegerszegi klub nem egyenlítette ki a teljes tartozást, de háromhavi elmaradt bért átutalt.
 
 
 

Lezárult a kemény időszak

A zalaegerszegi klub nem egyenlítette ki a teljes tartozást, de háromhavi elmaradt bért átutalt.

Máté Péter tavaly augusztus végén, az átigazolási időszak zárása előtt tért vissza Kaposvárról Zalaegerszegre. Hogy a 32 éves középpályásnak ez volt-e élete legrosszabb döntése, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy alaposan megbánta. Nem elég, hogy a ZTE 17 forduló után nyeretlenül, mindössze hat ponttal az OTP Bank Liga tabellájának legutolsó helyén szerénykedik, ráadásul a játékosok fizetést sem kaptak bő négy hónapig! Nem éppen ideális helyzet a téli felkészülési időszakban, amikor a labdarúgóknak saját magukat, a vezetőknek pedig a keretet kellene erősíteniük.

Az már tudjuk két hete, hogy a helyzet javul, a válság enyhül, és szerdán az is kiderült, hogy mivel a klub megmentésére vállalkozó befektetői csoport átutalta az első pénzösszeget, megkezdődhetett a tartozások kifizetése. De hogy lesz ebből bennmaradás? Máté Péter a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, egyedül Kamber távozását sajnálja igazán, és hangsúlyozta, egyetlen meccset sem fognak feladni, hétvégén a Pécs ellen is a győzelem a céljuk!

– Négyhavi elmaradásból háromhavit szerdán és csütörtökön fel tudtuk venni mi, játékosok, valamit a szakvezetés is – árulta el a Rangadó megkeresésére Máté Péter. – Négy-, lassan öthónapos nagyon kemény időszak van a csapat háta mögött, le a kalappal mindenki előtt, hogy végig tudtuk csinálni. Végig bíztunk az elnök úrban, és végül, ha nem is hamar, de sikerült megoldást találnia.

Nyáron a PMFC-nek kis szerencsével sikerült 2-1-re nyernie a Zalaegerszeg ellen. A baranyaiak felkészülése jól sikerült, a zalaiaké viszont, mint tudjuk, kevésbé... Ha azonban most a ZTE mellé állna a szerencse, egy sikerrel, a szezonbeli első győzelemmel nagy lendületet vehetne a csapat!

– A Pécs ellen mindent megteszünk a győzelem érdekében – szögezte le a középpályás. – Az elmaradt pénzek rendezése után jól jön ez a két nap, hogy kitisztuljanak a fejek, hiszen elég sokat foglalkoztunk azzal, hogy ki miből él és hogyan él. Most már csak a Pécs csapatára kell koncentrálnunk, mindegy, milyen játékkal és hogyan, de meg kell szereznünk a három pontot. Az lökést és motivációt adhat, és elhitetheti mindenkivel, hogy nincs veszve még a dolog, a bennmaradás kiharcolása.

A téli időszakban Tököli Attila, a szerb-bosnyák Djordje Kamber, valamint a gaboni Roguy Meye is távozott a ZTE-től, így Máté Péter lépett elő házi gólkirállyá, három találatával.

– Egyedül Kambert sajnálom nagyon, mert vele szerettem középen játszani – mesélte Máté Péter. – Jól megétettük egymást, de sajnos távozott, ahogyan Tököli és Meye, akik gólokat tudnának rúgni. Ez egy teljesen másik csapat lesz, meglátjuk, mikorra sikerül igazán összerázódnunk. Egy biztos: nem fogunk feladni egyetlen mérkőzést sem!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.