Koman távozna Olaszországból

Koman Vladimir felemás szezont futott az olasz élvonalból kieső Sampdoria csapatánál. Most távozni szeretne Genovából, de nem csak csapatot, országot is váltana.
 
 

Koman távozna Olaszországból

Koman Vladimir felemás szezont futott az olasz élvonalból kieső Sampdoria csapatánál. Most távozni szeretne Genovából, de nem csak csapatot, országot is váltana.
 
 
 

Koman távozna Olaszországból

Koman Vladimir felemás szezont futott az olasz élvonalból kieső Sampdoria csapatánál. Most távozni szeretne Genovából, de nem csak csapatot, országot is váltana.

Érdekes szezont tudhat maga mögött Koman Vladimir. Kezdetben játszott, már-már alapembernek számított, ám lassan – érthetetlen módon – lemondott róla a szakmai stáb. A Haladás korábbi futballistája beverekedte magát az olasz élvonal patinás csapatának számító Sampdoria kezdő tizenegyébe, pályára lépett Bajnokok Ligája-selejtezőn, Európa Liga-csoportmeccsen, viselhette a kapitányi karszalagot is. Aztán váratlanul, és meglehetősen furcsa, érthetetlen módon egyre kevesebb lehetőséget kapott, pedig nem felejtett el focizni. A csapat is egyre gyatrábban teljesített, egyre csúszott hátrább a tabellán, végül az olasz bajnokság egyik legnagyobb negatív szenzációját szolgáltatva kiesett a Serie A-ból. Koman a 38 bajnoki meccsből végül 25 alkalommal lépett pályára, de a tavasszal már többnyire be-, vagy lecserélték – írja a Vas Népe.

– Sokat tanultam a mögöttünk hagyott évben, tapasztaltabb, érettebb lettem – fogalmazott higgadtan az itthon pihenő Koman Vladimir. – Jó formában kezdtem a szezont, jól is futballoztam, ráadásul a csapatnak is futott a szekér. Aztán amikor tényleg kiteljesedhettem volna, váratlanul a kispadra kerültem. Kerestem az okokat, kérdeztem az edzőt a mellőzésem okairól, de hiába. A válasz mindig az volt, hogy ne izguljak, jól dolgozok, elégedettek velem, csak tegyem tovább a dolgomat. Összeszorítottam a fogamat, és edzettem tovább. Sajnos akkor sem kaptam lehetőséget, amikor csapat már leszálló ágba került. Amikor már nagy volt a baj, edzőváltás történt. De az új tréner sem mert újítani, ő is mellőzte a fiatalokat. Számomra tehát keserűen zárult a szezon, akárcsak a csapat, a szurkolók számára.

– Hogyan tovább?

– Még egyéves szerződés köt a Sampdoriához, de távozni szeretnék a klubtól, és Olaszországot is elhagynám. Nem tudom, hogy miért van ez, de a Serie A-ban csak elvétve kapnak lehetőséget a fiatalok, én pedig a fejlődésem érdekében játszani akarok. Továbbá már hat éve Olaszországban élek, szeretnék új kihívások után nézni, új impulzusokra van szükségem. Szerintem megmutattam, hogy mennyit érek. A kiesésünk egyébként komoly földinduláshoz vezetett Genovában. Teljes váltás történt, új a klubvezetés, a szakmai stáb. Ettől függetlenül az olasz nagyon kényelmes nép, velem például még senki nem vette fel a kapcsolatot, a felkészülésünk is csak július 13-án kezdődik, nem tudom, hogy milyen játékosokkal, milyen tervekkel vág neki a csapat a második vonalnak. Pedig előbb-utóbb valakinek beszélnie kell velem, hiszen jövő nyáron lejár a szerződésem, és akkor ingyen távozhatok. Ha pénzt akarnak látni belőlem, akkor most el kell adniuk, vagy szerződéshosszabbítást ajánlani, amit nem szívesen fogadnék el.

– Vannak esetleg érdeklődő csapatok?

– Maradjunk annyiban, hogy puhatolózások történtek Németországból, Spanyolországból és Hollandiából is. Ám konkrét ajánlatig még nem jutottunk el senkivel. Jelenleg Németország felé hajlok, hiszen a Bundesligában nem a kor, hanem a teljesítmény számít, szinte minden csapatnál hemzsegnek a fiatalok. Reménykedem, hogy hamarosan megoldódik az ügyem, és ha minden jól megy, a felkészülést már nem Genovában kell kezdenem.

– Evezzünk kellemesebb vizekre: a válogatottnál folyamatosan számítanak a játékára, és a teljesítménye miatt sem kell szégyenkezni.

– Jól esik, hogy a szövetségi kapitány a számomra nehéz időszakokban is mindig számított rám, ezt a pályán igyekeztem is meghálálni. De a legfontosabb, hogy a csapat – leszámítva a hollandok elleni hazai meccset – jól teljesít. Egyelőre olyan pozícióban vagyunk, hogy bármi megtörténhet, akár még bravúros meglepetést is okozhatunk. Ám ha nem is jutnánk ki az Európa-bajnokságra, a harmadik helyet mindenképpen meg kellene csípnünk, ez előrelépés lenne az elmúlt évekhez képest. Ütőképes csapat formálódik, és örülök, hogy ennek a társaságnak én is a tagja lehetek. Hiszek benne, hogy Magyarország hamarosan részt vehet valamelyik világversenyen.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.