Szalai Ádám góllal tért vissza

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Bulgáriával, felkészülési mérkőzésen, Győrben.
 
 

Szalai Ádám góllal tért vissza

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Bulgáriával, felkészülési mérkőzésen, Győrben.
 
 
 

Szalai Ádám góllal tért vissza

A magyar válogatott 1-1-es döntetlent játszott Bulgáriával, felkészülési mérkőzésen, Győrben.

Remekül kezdett a magyar válogatott, a negyedik percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Szalai Ádám a baloldali beadást a jobb kapufára fejelte! Egy perccel később Hajnal Tamás baloldali szabadrúgása után Juhász Roland fejelte fölé.

Kiegyenlített első húsz percet láthatott a közönség, két ígéretes magyar lehetőséggel. Akcióból nem tudnak kibontakozni a mieink, a bolgárok nagyon jól, tagozottan védekeztek, nem nyíltak ki, a hazaiak nem tudták futtatni a gyors embereiket. Dzsudzsák Balázs sem tudott kibontakozni, mert a bolgárok feltolták a védekezésüket, és emberfogással játszottak. A középpályát és a két ékünket is lefedezték. Amikor Dzsudzsák ki tudta futni magát a szélen, a beadásából Szalainak ismét volt egy életveszélyes fejese, amely szintén kimaradt.

Nagy taktikai harc folyt a pályán, döntően magyar fölénnyel. Érződött, hogy a bolgárokat egy pillanatig nem lehetett szabadjára engedi, nem lehetett nyíltsisakos futballt játszani. Biztonsági támadójáték-fölényben játszott Magyarország, amelynek sokkal gólkecsegtetőbb volt a játéka, de a tömör középpálya miatt kevés volt a nagy ziccer.

A 21. perben Gargorov szöglete után Ivanov fejelt négy méterről kevéssel a léc fölé! Két perc elteltével Dzsudzsák robogott el a baloldalon, még az alapvonal előtt középre tudott adni, a középen érkező Szalai azonban védője szorításában öt méterről mellé fejelt. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább látszott, hogy agresszívabban futballozott Bulgária. Kis területen a párharcokat szinte mindig megnyerték. Szemmel látható volt, hogy a magyarok edzőmeccsnek, gyakorlásnak tekintik a találkozót, a bolgárok viszont az elvesztett, megtépázott presztízsüket akarják visszaállítani.

A negyvenedik percben Pintér Ádám kapott nagyszerű labdát Szalai Ádám sarkazása után, 13 méterről, jobbról azonban a jobb alsó mellé lőtt. Ebben az időszakban már látszott, hogy feléledt a magyar válogatott, és három perccel később megszületett az idei esztendő első gólja! Pintér lövése akadt el a tizenhatoson belül várakozó Szalaiban, aki maga elé tette a labdát, és 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). A szünetig már nem változott az eredmény.

A második felvonás élénk játékot hozott mindkét részről! Az 52. percben Bogdán kivédte Popov 14 méteres ziccerét, de a játékvezető tévesen lest ítélt közben. Négy perc múlva a csereként beállt Németh Krisztián 22 méterről lőtt a jobb alsó mellé. Az 58. percben óriási ziccert hagytak ki a bolgárok, Popov lépett ki egy védelmi hiba után, kilenc méterről azonban centikkel a bal alsó mellé lőtt. A másik oldalon Némethet gáncsolták ki a tizenhatoson belül, a bírói síp azonban néma maradt. A 68. percben Koman Vladimir hétméteres kapáslövése kerülte el a kaput.

A 66. percben Popov 18 méteres lövése a berepülő magyar védőkön halt el. A hetvenedik percben Tonev lépett ki teljesen üresen, 14 méterről, ziccerből lőhetett, de Bogdán hatalmas bravúrral védett. A túloldalon Priskin Tamás próbálkozását sem követte újabb gól. Egy perc múlva Gadzsev lövése akadt el Popovban, ő azonban Szalaival ellentétben kevéssel a jobb alsó mellé lőtt. Ez is nagy bolgár helyzet volt. A játék képe és a helyzetek száma alapján nagyon érett az egyenlítőgól, és a 87. percben meg is született: Bozsinov lépett ki a védők között, majd 14 méterről a bal felső sarokba lőtt (1-1).

Ez a vége.

Az ígéretes első félidő után Bulgária uralta, irányította a játékot, a döntetlen összességében megérdemelt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.