Ferencváros

„Ezért érdemes focizni” – vallja a Fradi támadója

Varga Roland szerint nem kell és nem is szabad foglalkozniuk az Újpest problémáival a derbi előtt.
 
 

Ferencváros

„Ezért érdemes focizni” – vallja a Fradi támadója

Varga Roland szerint nem kell és nem is szabad foglalkozniuk az Újpest problémáival a derbi előtt.
 
 
 

Ferencváros

„Ezért érdemes focizni” – vallja a Fradi támadója

Varga Roland szerint nem kell és nem is szabad foglalkozniuk az Újpest problémáival a derbi előtt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Könnyen lehet, hogy a Ferencváros játékosai három éremmel gazdagodnak majd a jelenlegi szezon végén, hiszen a bajnokságon kívül még a kupasorozatokban is versenyben vannak, és előnyös helyzetből várják a visszavágókat. Ennek megfelelően szinten minden héten két tétmérkőzést játszik a csapat, amelybe szemmel láthatóan egyre jobban beilleszkedik Varga Roland. A téli szünetben Győrből igazolt támadó a Rangadó.hu érdeklődésére először felelevenítette a keddi, szolnoki Magyar Kupa-meccset, amelyen ő fejelte a második gólt, az első találatot pedig Lengyel Béla ritkán látható bomba-öngólja jelentette.

– Ha jól emlékszem, Batik Bence érkezett, a védő pedig elrúgta előle a labdát. Nekik pechükre, nekünk viszont szerencsénkre a hálóba talált, azzal szereztük meg a vezetést. Aztán sikerült egy fejes gólt szereznem. A beadásokat és az érkezéseket edzésen természetesen gyakorolni szoktuk, ezt most kamatoztatni tudtam – magyarázta Varga Roland.

A 25 éves játékos a Győri ETO színeiben számos rangadón lépett pályára, sőt néhányat ő maga döntött el a góljaival, most azonban a magyar klubfutball talán legjelentősebb párharcának, a Ferencváros–Újpest derbinek is aktív résztvevője lesz, hiszen valószínűleg kezdőként számít rá Thomas Doll vezetőedző vasárnap délután fél 5-től.

– Napról-napra egyre jobban várom a mérkőzést, szeretnék már ott lenni a pályán, aztán pedig telt ház előtt, szép játékkal, győzelemmel lejönni onnan. A hét második felében volt a videós elemzés, amelyek megtudtuk, mire kell majd különösen figyelnünk. Szoktam nézni a többi NB I-es meccset, tehát egyébként is tisztában voltam vele nagyjából, hogy kivel találkozhatok a pályán. Megpróbálom átgondolni, mik az erősségeik, mik a gyengéik, és az utóbbiakat kihasználni.

A Fradi mostanság remekül szerepel, az Újpest viszont gyengélkedik, tavasszal még nem nyert bajnoki meccset, ráadásul a hírek szerint Kim Ojo és Dusan Vasziljevics is kisebb-nagyobb konfliktusba került a szakvezetéssel, ezért vélhetően mindketten kihagyják a derbit.

– Ezekkel nekünk nem kell és nem is szabad foglalkoznunk, csak arra kell koncentrálnunk, hogy minél jobban felkészüljünk a mérkőzésre, és úgy menjünk ki, hogy bármi is történik, ezt a meccset meg kell nyernünk. Ezekért a rangadókért, ilyen hangulatért érdemes focizni. Ezt át kell élni! Aki nem volt még ilyen szituációban, az nem tudhatja, de aki átélt már ilyet, annak az lesz a vágya, hogy mindig ilyen körülmények között tudjon játszani – mondta Varga Roland.

A legtöbben unalmas közhelynek tartják, amikor a labdarúgók arra hivatkoznak, hogy mindig csak a következő mérkőzésre összpontosítanak, pedig már sokszor bizonyosodott, hogy csak ez a hozzáállás lehet célravezető a mentális felkészülés során. Mostanság talán az FTC példája mutatja a legjobban, mire lehet képes egy csapat, ha tagjainak nem kalandoznak el a gondolatai...

– Tényleg így van, mindig a következő meccsre kell koncentrálni, kedden a szolnoki mérkőzés volt a legfontosabb, hétvégén pedig az Újpest elleni derbi lesz. Nem szokásunk előretekinteni, persze, azért gondolunk rá, figyelünk rá, nézzük a többi csapat eredményeit, akik ott vannak körülöttünk, de most tényleg csak a vasárnapi meccs a legeslegfontosabb, csak ezzel foglalkozunk.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.