Összeállt a siófoki kezdő a rajtra

A Lendván lejátszott utolsó előkészületi mérkőzését 2-1-re megnyerte az FGSZ Siófok.
 
 

Összeállt a siófoki kezdő a rajtra

A Lendván lejátszott utolsó előkészületi mérkőzését 2-1-re megnyerte az FGSZ Siófok.
 
 
 

Összeállt a siófoki kezdő a rajtra

A Lendván lejátszott utolsó előkészületi mérkőzését 2-1-re megnyerte az FGSZ Siófok.

A legrégebbi szlovén alapítású klub, a tízcsapatos első osztályban jelenleg kilencedik Nafta Lendava otthonában játszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Siófok. A balatoniak optimistán várják a rajtot, legalábbis ügyvezető-edzőjük szerint – írja a sonline.hu.

– Amit terveztünk, azt elvégeztük, ráadásul az utolsó két edzőmeccsüket füves pályán tudtuk játszani – mondta Horváth Károly, aki védekező középpályás posztjára még mindig keres labdarúgót.

Lendván a Huszák, Egerszegi kettős kezdett a pálya közepén, ám előbbit sérülés miatt le kellett cserélni. Az NB III-as együttes Bölcske elleni elvesztett hétvégi edzőmeccsén egy Finnországból érkező brazil labdarúgót is teszteltek, sikertelenül.

– Az őszhöz képest feltétlenül előreléptünk, több poszton van variációs lehetőség, versenyhelyzet – folytatta Horváth Károly. – Optimizmusra ad okot, hogy az edzőmeccseken sok gólt rúgtunk, és emellett sok ziccert kidolgoztunk, még ha nem is értékesítettük azokat. A rajtra összeállt bennem a kezdő tizenegy, igaz, egy-két poszton azért még gondolkodom.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.