Másodosztály

A jelenben építik a jövő csapatát

Újoncként remekül szerepel az NB II-ben a Szeged-Grosics, de a távlati cél az élvonal.
 
 

Másodosztály

A jelenben építik a jövő csapatát

Újoncként remekül szerepel az NB II-ben a Szeged-Grosics, de a távlati cél az élvonal.
 
 
 

Másodosztály

A jelenben építik a jövő csapatát

Újoncként remekül szerepel az NB II-ben a Szeged-Grosics, de a távlati cél az élvonal.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata vezeti az újoncok versenyét az NB II-ben, hiszen 19 forduló után a hatodik helyen áll, míg a Soroksár a kilencedik, a Csákvár pedig a tizenegyedik. A hazai meccseit Gyulán játszó együttest rutinos játékosok és tehetséges fiatalok egyaránt erősítik, így nem csoda, hogy a Zalaegerszeg 3-0-s legyőzése után Nyilas Elek vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére elsődlegesen az a legfontosabb dolguk a jó szereplés mellett, hogy közben a jövő csapatát is építsék.

– Tíz perc alatt lőttek hármat a ZTE-nek, de a teljes kilencven perccel elégedett volt?

– Az első gólig kiegyenlített volt a játék, nem voltunk sokkal kezdeményezőbbek, mint a Zalaegerszeg, de utána érezhető volt a fölényünk – kezdte Nyilas Elek. – Nem mondanám, hogy az első gólig probléma lett volna a csapattal, mert az első perctől kezdve elég stabilan és nagyon jól védekezve, rengeteg párharcot nyerve tudtunk támadásokat kezdeményezni. A három gól egyértelműen jelezte, hogy domináltunk a mérkőzésen, és ha az első félidőben egy kicsivel pontosabbak vagyunk, egy-két gólt még szerezhettünk volna. A második felvonásban abszolút nem kértem, hogy álljunk vissza, sőt azt mondtam, hogy játsszunk továbbra is ugyanúgy, mintha null-null lenne, vagyis biztonságosan, szervezetten, és meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle. Három lehetőségünk volt ebben a periódusban, de a ZTE-nek is volt egy komolyabb helyzete. Úgy gondolom, ez a mérkőzés egyértelműen azt mutatja, hogy jó úton járunk, és mindent megteszünk ennek a folyamatossá tétele érdekében.

– Az ősszel sem rossz keretüket a téli szünetben a nevek alapján jól erősítették meg. Eddig mennyire elégedett a tavaszi produkcióval?

– Az új játékosok érkezésével egyértelműen erősödött a keretünk, ez teljes mértékben igaz, de az is, hogy idő kell nekik, és nem csak a beilleszkedéshez. A játékosok közül kettőnek-háromnak elég komoly lemaradása volt fizikálisan. Olyan fitteknek kell lenniük, olyan fizikai állapotba kell kerülniük, hogy a rájuk bízott feladatot maximálisan el tudják végezni. Ebben lépünk előre napról-napra, hétről-hétre, hiszen kezdjük utolérni magunkat, minden tekintetben.

– A következő szezonban mi lehet a célja a csapatnak? A szinten tartás, vagy merészebb tervek is szóba kerülhetnek?

– Mindenféleképpen szeretnénk komolyabb célokért küzdeni, hiszen azért dolgozunk, és a lehetőségeink is adottak lesznek idejében erre. Fokozatosan szeretnénk lépkedni, haladni előre, a lépcsőket egyesével venni, nem kettesével, tehát minden olyan elvet betartani, ami hosszú periódussá tenné a csapat esetleges első osztályú szereplését, és ne csak átszállójegyet kelljen váltani. Elsődlegesen az a legfontosabb dolgunk a jó szereplés mellett, hogy közben a jövő csapatát is építsük. Ezért van nálunk hat-hét akadémista a keretben, és ezért is jutnak sokszor szóhoz. Meg kell próbálnunk egy olyan stabil gerincet megalapozni, ami már a jövő évre is lehetőséget ad, hogy két-három minőségi igazolással nagyobb célokért is küzdhessünk.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.