Élvonal

Ovszijenko megríkatta az édesanyját

Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok futni - mondta a Pakson a mezőnyben játszó nyíregyházi kapus.
 
 

Élvonal

Ovszijenko megríkatta az édesanyját

Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok futni - mondta a Pakson a mezőnyben játszó nyíregyházi kapus.
 
 
 

Élvonal

Ovszijenko megríkatta az édesanyját

Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok futni - mondta a Pakson a mezőnyben játszó nyíregyházi kapus.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Mint ismert, a Nyíregyháza úgy játszott 1-1-et Pakson, hogy 36 éves kapusa, Vologyimir Ovszijenko több mint nyolcvan percig a mezőnyben kapott szerepet. A nem mindennapi meccsről a szon.hu oldalon nyilatkozott a játékos.

– Elsősorban azt szerettem volna, hogy a csapaton segíteni tudjak, és csináljam meg, amit a mester kért. A szabadrúgásoknál és a szögleteknél én voltam a kapu előtt a szabad ember, elsőként nekem kellett megpróbálni kifejelni vagy kirúgni a labdát. Őszintén szólva egy kicsit attól is tartottam, nehogy ösztönösen emeljem a kezemet. Szerencsére nem volt így, és már az első ilyen szituációnál sikerült fejelnem. A másik fontos feladatom az volt, hogy csatárként zavarjam a paksiak támadásépítését, hogy minél kevesebbszer szervezhessék középen a játékot. Úgy gondolom, ezt is sikerült megvalósítani – mondta a kapus.

– Néhány nappal a meccs előtt úgy gondoltam, ha húsz-huszonöt percet bírok a mezőnyben, az már jó lesz. Amikor először az órára pillantottam, tíz perc telt el. Éreztem egy kis fáradtságot, de nem volt gond. Hajtottam, csúsztam, és amikor legközelebb az eredményjelzőre néztem, már a negyvennegyedik percben jártunk. A szünetben kérdezte a mester, hogy bírom-e még. Mondtam, hogy legalább tíz percet még igen. Erre Zoran Kosztics azonnal rávágta: „Milyen tíz percet?! Végig bírod, vagy addig, amíg összeesel!” Aztán mentek a percek, talán negyedóra volt még hátra, amikor a bal vádlim begörcsölt, jelzett, hogy elég, majd végül jött a cserém. Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok futni – fogalmazott a rutinos kapus.

– Az volt a fontos, hogy elérjük a célunkat, ami sikerült is. Nagyon örülök az egy pontnak, és annak, hogy így tudtam segíteni a csapaton. A család nagyon boldog volt. Anyukám mondta, hogy nagyon büszke rám, és még el is pityeredett örömében. Ez a paksi egyszeri alkalom volt. A kesztyű már itt van mellettem, hiszen három napig nagyon hiányzott...

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.