Máltán kezdi az évet az U21-válogatott

A korosztályos válogatott idegenbeli barátságos mérkőzés előtt áll.
 
 

Máltán kezdi az évet az U21-válogatott

A korosztályos válogatott idegenbeli barátságos mérkőzés előtt áll.
 
 
 

Máltán kezdi az évet az U21-válogatott

A korosztályos válogatott idegenbeli barátságos mérkőzés előtt áll.

A keretbe korábban sérüléssel bajlódó futballisták is visszatértek – írja az MLSZ honlapja.

Az U21-válogatott idei első nemzetközi mérkőzésére készül, a januári, telki összetartás után február 29-én Máltán lép pályára a hazaiak korosztályos együttese ellen. U21-csapatunk utoljára 2004-ben járt Máltán, akkor is Róth Antal irányításával mérkőzött meg a hazaiakkal. A többek között Tőzsér Dániellel, Vadócz Krisztiánnal és Vanczák Vilmossal felálló együttes 2-0-ás győzelemmel zárta azt az összecsapást.

– Örülök, hogy jól kezdtük az évet – kezdte Róth Antal, utalva a januári gólzáporos felkészülési mérkőzésre. – Az is örömteli, hogy támadóposzton többen felépültek sérülésükből, és növelik a válogatási lehetőséget. Szintén jó hír, hogy Gulácsi Péter is egészséges, és velünk tart Futács Márkó, Simon Ádám és Megyeri Balázs is. Simon egy sérülés után került be a Bari csapatába, ahol remélhetőleg gyökeret is ver a következő időszakra.

A szövetségi edző kiemelte: a magyar bajnoki rajt előtt a csapat tagjai előtt álló legfontosabb cél, hogy nagyobb számban jussanak rendszeres játéklehetőséghez, és jobb teljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet, mint az őszi szezonban.

– A folyamatos játék lehet az egyik alapfeltétele annak, hogy nemzetközi szinten jobban teljesítsünk. A játéklehetőség biztosítása érdekében célunk, hogy minden nevezett játékos pályára léphessen Máltán, a hazaiakkal való megállapodásunk szerint erre lehetőség lesz a mérkőzésen – tette hozzá Róth Antal.

Jánvári Gábor beválogatására külön is kitért a szakember. A kaposvári balhátvéd az ősz folyamán meggyőző teljesítményt nyújtott klubcsapatában, ezzel sikerült kiharcolnia helyét a keretben.

– Az ő posztján a válogatottban szerepeltetett játékosok keveset futballoztak klubcsapatukban, ezért már a januári évindítóra is meghívtuk, most pedig nemzetközi mérkőzésen is kipróbálhatom – fogalmazott Róth Antal.

A csapat tagjai vasárnap találkoznak Telkiben, majd kedden Frankfurt érintésével érkeznek Máltára, ahol szerdán 15 órakor kezdődik a barátságos mérkőzés. Az U21-válogatott következő tétmérkőzését június elsején játssza Törökország ellen, hazai pályán, majd Liechtenstein következik, idegenben.

Az U21-válogatott kerete

Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City, angol), Megyeri Balázs (Olimpiakosz Pireusz, görög)
Védők: Szokol Zsolt (Újpest), Fiola Attila (Paks), Kálnoki-Kis Dávid (MTK), Litauszki Róbert (Újpest), Jánvári Gábor (Kaposvár)
Középpályások: Bódi Ádám (Debrecen), Iszlai Bence (Haladás), Nagy Patrik (Újpest), Kovács István (Videoton), Balázs Benjámin (Kaposvár), Simon Ádám (Bari, olasz), Gosztonyi András (Videoton)
Támadók: Tischler Patrik (MTK), Futács Márkó (Portsmouth, angol), Beliczky Gergő (Ferencváros), Lázár Bence (Újpest)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.