Karrier

Klubvezetőnek áll a menedzser?

Kovács Bálint bármelyik csapatnak képes segíteni, hogy hatékonnyá váljanak az igazolásaik.
 
 

Karrier

Klubvezetőnek áll a menedzser?

Kovács Bálint bármelyik csapatnak képes segíteni, hogy hatékonnyá váljanak az igazolásaik.
 
 
 

Karrier

Klubvezetőnek áll a menedzser?

Kovács Bálint bármelyik csapatnak képes segíteni, hogy hatékonnyá váljanak az igazolásaik.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az elmúlt hetekben számos magyar és külföldi játékos érkezéséről, távozásáról, klubváltásáról olvashattunk idehaza, de a Rangadó.hu szakértője, az AFCK menedzsere, Kovács Bálint ezúttal kevésbé volt aktív az átigazolásokkal kapcsolatban, mint korábban. Érdeklődésünkre elmondta, hogy mostanság a fiatalok adottságainak, teljesítményének elemzésével foglalkozik, illetve sportvezetői pályára készül, mert egy NB II-es klubnál kaphat lehetőséget.

– A téli átigazolási szezonban valóban nem volt túl nagy mozgás nálunk. Külföldről, leginkább a skandináv térségből érkeztek megkeresések, a dán és a norvég első osztályba, valamint Finnországba vihettünk volna játékost, de mivel nem volt olyan, akit tudtunk volna ajánlani, ezért ezeket most hibernáltuk, de a magyar piacon természetesen tovább tevékenykedünk, hiszen február végéig tart az átigazolási időszak – mesélte Kovács Bálint. – Ezenkívül továbbra is foglalkozom fiatal játékosok felkutatásával, analizálásával, elemzésével, egészen kis kortól kezdve. Azzal foglalatoskodom napi szinten, hogy rendszerbe helyezem őket, megpróbálom behatárolni, hogy ki meddig mehet el az európai piacon.

A sportvezetői lehetőséggel kapcsolatban konkrét klubnevet még nem említett, de a közeljövőben döntés születhet a szerepvállalásáról.

– Volt néhány másod- és harmadosztályú klub, amelynél felvetődött, hogy segíthetnék belsősként. Ezek különböző okok miatt meghiúsultak, ennek ellenére továbbra is nagy ambícióim vannak, mert ott tudnám a legjobban hasznosítani a már említett elemzéseimet, hiszen tudnám, kiket kellene odavinni, és nem hibáznánk az átigazolások során. Az általam kiszemelt játékosokban nincs benne az a fajta hibalehetőség, ami másokban, a próbajáték alapján leigazoltakban esetleg igen, mert én egy játékost teljesen analizálok, és csak azután mondom azt, hogy segítséget jelent, vagy sem. Felnőtt- és utánpótlás-szinten egyaránt végzem az elemzéseket napi szinten, és úgy vélem, minden klub számára fel lehet kutatni a megfelelő játékost.

Kovács Bálint hangsúlyozta, hogy meglátása szerint nagyon rosszul állnak klubjaink az átigazolások hatékonyságát tekintve, ezért fordulhat elő, hogy számos csapatnál évente teljesen kicserélődik a keret, de mindez akár változhat is.

– Számos utánpótlás-mérkőzésen kint voltam, és ezután is kint leszek. Az elemzések segítségével meg tudom határozni, kiből nem lehet futballista, így jelentősen szűkül a kör. A magyar kluboknál egy-egy átigazolási időszakban a negyven-ötven százalékos hatékonyság már jónak tekinthető, vagyis ha tíz játékost igazolnak, abból csak öt számít segítségnek, de közülük is csak egy képes kiemelkedő teljesítményre. Ez nem megfelelő, ezt az arányt fel lehet tornázni, és fel is kell, nyolcvanöt-kilencven százalékra úgy, hogy a maradék tíz-tizenöt százalék sem selejt, csupán egyelőre nem segítség, viszont a későbbiek során azzá válhat. Ezt nevezem értékteremtő munkának, ebben is segíteni tudnék.

Több irányvonal érvényesül mostanság az NB II-ben. Van, ahol csak a magyar fiatalokban látják a megoldást, máshol a rutinos hazai labdarúgókban bíznak, de több helyen alkalmaznak külföldieket is. A menedzser azonban nem ilyen paraméterek mentén gondolkozik.

– A lényeg, hogy emelkedjen a bajnokság színvonala, és a megítélésünk javuljon. Ha ezt külföldiek teremtik meg, annak is örülünk, de jobban örülnénk, ha magyar fiatalok tennék mindezt. Jelenleg a magyar fiatalok megítélése nem a legjobb Európában, viszont hiszek abban, hogy ha egy szisztematikus rendszerben összeválogatják azokat, akikben van lehetőség – nem mondvacsinált tehetség –, akkor előbb-utóbb kikerülhet egy-egy olyan játékospalánta, akit később tehetséggé lehet nevelni. Ha az általam elemzett, majd ajánlott fiataloknak csak a fele NB I-es futballista lesz, máris megelőzöm az akadémiai rendszert, nem is kevéssel, hiszen ott már az is jó arány, ha egy komplett korosztályból egy-két gyerek bekerül az élvonalba. Szerintem erre lehet alapozni egy klubot, jó példa erre az MTK – mondta végül Kovács Bálint.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.