Utánpótlás

Az U17-es válogatott is elutazik

Törökországban készül az elitkörre Belvon Attila csapata, amely egy hetet tölt Belekben.
 
 

Utánpótlás

Az U17-es válogatott is elutazik

Törökországban készül az elitkörre Belvon Attila csapata, amely egy hetet tölt Belekben.
 
 
 

Utánpótlás

Az U17-es válogatott is elutazik

Törökországban készül az elitkörre Belvon Attila csapata, amely egy hetet tölt Belekben.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az 1998-as születésű játékosokból álló U17-válogatott ősszel a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán biztosította helyét a tavaszi elitkörben, amelyet március 20-25. között rendeznek Telkiben és Tatabányán. A mieink a cseh, a skót és a bosnyák csapattal mérkőznek a májusi, bulgáriai Európa-bajnokságon való részvételért, és a létszámemelésnek köszönhetően (immár 16 csapat vesz részt a viadalon), már a második hely is kvalifikációt jelenthet.

A válogatott játékosai az elitkör előtt még kétszer vesznek részt összetartáson, szerdától egy hétig a törökországi Belekben edzőtáboroznak, majd március elején a finnekkel játszanak felkészülési mérkőzéseket Telkiben.

Belvon Attila 23 fős keretet hirdetett a beleki edzőtáborozásra. Az elitkörben szereplő alapcsapatból – klubja kérésére – nem tarthat a többiekkel két légiós, Bíró Bence és Szalai Attila, míg Szalai András sérülése miatt maradt ki. Együttesünk két edzőmeccset is játszik Törökországban, vasárnap a román válogatott, jövő kedden pedig a dán Silkeborg korosztályos csapata lesz az ellenfél – írja az MLSZ honlapja.

– Az elitkör mérkőzéseire tervezett taktikai elemek gyakorlása lesz a fő feladatunk. A legfontosabb, hogy gyorsítsunk a védekezésből támadásba, valamint támadásból védekezésbe történő átmeneteken, hogy labdavesztéskor minél előbb rendeződni tudjunk, labdaszerzéskor pedig a lehető leggyorsabban támadásba lendüljünk. Kiemelten foglalkozunk a gyors súlypontáthelyezésekkel, oldalváltásokkal, az ellenfélre való nyomásgyakorlásra és a pontrúgásokkal is. Megkezdjük az elitkörös ellenfelek feltérképezését is, de a törökországi programban még a saját játékunk kialakítása lesz napirenden – mondta Belvon Attila szövetségi edző.

A válogatott tagjai kedden délután találkoztak Telkiben, majd részt vettek egy edzésen, szerdán délelőtt fizikai felmérés vár rájuk, szerda délután pedig elrepülnek Belekbe.

A magyar U17-válogatott kerete

Kapusok: Demjén Patrik (MTK), Vajda Dániel (Bp. Honvéd-MFA), Szalay Alex (Újpesti TE)
Védők: Tóth Dávid (Győri ETO), Patik Márton (FC Salzburg, osztrák), Nemes Barna (Bp. Honvéd-MFA), Nagy Zsombor (MTK), Tóth Bence (Puskás Akadémia), Gergényi Bence (Bp. Honvéd-MFA)
Középpályások: Molnár Tamás (Illés Akadémia), Bodrogi János (Bp. Honvéd-MFA), Vogyicska Bálint (MTK), Tajti Mátyás (FC Barcelona, spanyol), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Szőke Dániel (Illés Akadémia), Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Támadók: Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd-MFA), Bíró Ákos (Bp. Honvéd-MFA), Szabó Dominik (MTK), Dragóner Filip (Ferencvárosi TC), Kamarás György (Puskás Akadémia), Herjeczki Kristóf (Bp. Honvéd-MFA), Kovács Dávid (Vasas FC)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.