Fazont adnak a vecsési csapatnak

Az eddigi négy érkező mellé további igazolások várhatók Vecsésen.
 
 

Fazont adnak a vecsési csapatnak

Az eddigi négy érkező mellé további igazolások várhatók Vecsésen.
 
 
 

Fazont adnak a vecsési csapatnak

Az eddigi négy érkező mellé további igazolások várhatók Vecsésen.

A téli szünetben eddig négy játékost igazolt az NB II Keleti-csoportjában sereghajtó Vecsés FC. Mezőkövesdről érkezett a 30 éves támadó, Török Sándor, aki korábban a REAC, a Felcsút és a BKV Előre együttesét is erősítette. A 33 éves védő, Farkas Viktor a Duna FC Tatabánya együttesétől igazolt a Pest megyei csapathoz, de korábban megfordult a Honvédban és a Diósgyőrben is. A 26 éves kameruni Edouard Ndjodo egy megszakítással hat éve futballozik hazánkban, játszott már a Tatabánya, a Honvéd, a Ferencváros és a Siófok színeiben is. A nigériai Samuel korábban szerepelt hazája U17-válogatottjában.

– Nagyon elégedett vagyok, mert azok a játékosok, akik ideigazoltak, egyértelmű erősítést jelentenek a Vecsés FC számára – nyilatkozta a Rangadó.hu érdeklődésére Földvári Tibor klubelnök. – Fazont adtak a csapatnak, játékunk felgyorsult, így van reményünk elkerülni a kiesést. Egy mérkőzés maradt el a nagy havazás miatt, egyébként edzések helyett inkább meccseket játszunk, mert szerintem egy mérkőzés százszor többet ér, mint hat edzés! Az eddigi négy érkező mellé még várunk Izraelből egy irányító középpályást, ő a hétvégi, Vasas elleni meccsen valószínűleg már játszani fog.

A másodosztály Keleti-csoportjában 15 forduló után mindössze három pontja van a nyeretlen Vecsésnek. Az együttes vezetőedzője, Duró József szerint nevetségesen kevés gólt lőttek, de a három támadójátékos érkezésével tavasszal ez is változhat.

– Elég sok edzőmeccset játszottunk, és még lesz is öt találkozónk, mert sok próbajáték megfordult nálunk, akiket mérkőzésen szerettem volna megnézni – mondta a Rangadó megkeresésére Duró József. – Mind a négy új emberünket posztra igazoltuk, ők olyan szintű játékosok, akikkel a céljainkat el tudjuk érni. Rajtuk kívül még van két labdarúgó, akinek a leigazolását tervezzük. A csapatépítés kellős közepén vagyunk, bár a lehetőségeink behatároltak, fűre nem tudtunk felmenni, csak egy ötvenszer harmincméteres, tehát nem szabályméretű műfüves pályánk van. Azért is próbáltam lekötni sok edzőmeccset, hogy minél előbb kialakuljon a végleges keret. Jelenleg alakulgatunk, már elég stabilak vagyunk, és jött hozzánk három támadószellemű játékos, ami azért fontos, mert ősszel nagy problémánk volt, hogy kevés, mindössze hat gólt szereztünk, ami nevetséges...

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.