Élvonal

Torghelle maximálisan elégedett, ha anyázzák

A tapasztalt csatár szerint azzal, hogy az MTK-ba szerződött, mindkét fél profitált.
 
 

Élvonal

Torghelle maximálisan elégedett, ha anyázzák

A tapasztalt csatár szerint azzal, hogy az MTK-ba szerződött, mindkét fél profitált.
 
 
 

Élvonal

Torghelle maximálisan elégedett, ha anyázzák

A tapasztalt csatár szerint azzal, hogy az MTK-ba szerződött, mindkét fél profitált.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az MTK csatára, Torghelle Sándor és Domonyai László, az MTK klubigazgatója a játékos klubon belül betöltött szerepéről és a csapat idei sikereinek kulcsáról beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában. A korábbi válogatott csatár télen igazolt a Videotontól az MTK-hoz, amely akkor kiesőhelyen állt, most viszont a dobogó második fokán tanyázik.

– Azt vártuk tőle, hogy rutint, tapasztalatot, bátorságot adjon a gyerekeknek, rúgjon gólokat, legyen vezér a pályán és a pályán kívül, legyen példamutató az edzésmunkája, a hozzáállása, induljon meg a zászlóval a kezében, és a sereg menjen utána. Tavasszal ezt történt – ismertette Domonyai László az akkori elvárásokat, és elárulta, a csatárnak kulcsszerepe van a sikerekben. A klubvezető a játékos erényei közül a sport iránti alázatát emelte ki, és hogy sokan szeretik. Az U19-es Európa-bajnokság egyik mérkőzése során a nézőtéren történteket hozta fel példaként. – Azt láttam, amikor jobbra néztem, ahol Sanyiék ültek, hogy a mérkőzésből semmit nem lát, mert sorban álltak fiatal gyerekek és családok, hogy fotózkodjanak vele. Magyarországon, a magyar labdarúgásban nincs még egy ilyen személy, talán Garami Józsi bácsi.

Torghelle ettől függetlenül megosztó személyiség, sokan vannak azok is, akik nem szeretik, de ezzel együtt tud élni.

– Inkább ilyen legyek, minthogy beüljek a sarokba, és semmit ne tudjak kiváltani az emberekből. Én ezt szeretem. Ha az ellenfél szurkolói szidnak, és édesanyámat említik, én maximálisan elégedett vagyok, mert ez azt mutatja, hogy valamit jól csinálok – beszélt erről a korábban Németországban, Angliában és Görögországban is futballozó Torghelle Sándor. A saját csapattársaival mindig megtalálja a közös nevezőt. Tudatosan viselkedik az öltözőben, tapasztalatából szeretne átadni csapattársainak, és szerencsésnek tartja, hogy ők ezt be is akarják fogadni. – Amit én megtanultam külföldön, azt próbálom itt a fiataloknak átadni. Sőt, a rendet, a fegyelmet, amennyire a hatáskörömbe tartozik, próbálom is kérni tőlük. Amikor valaki nem csinálja, azért odacsapok az asztalra, mert ha a pályán kívül fegyelmezetlenek vagyunk, akkor a pályán sem tudunk olyan teljesítményt nyújtani. Azzal, hogy én az MTK-ba szerződtem télen, szerintem mindkét fél profitált.

Abban Domonyai László és Torghelle Sándor is egyetért, hogy a szerdai kupakudarcot hamar kiheverik majd. A bajnokságban jól szerepelnek, a győzelmekből tudnak bőven erőt meríteni.

– A keret együtt maradt, gyakorlatilag senki nem távozott a kezdőcsapatból, sőt Hrepka Ádám és a spanyol fiú személyében két csatár is érkezett. A sérülések elkerülnek minket, jelen pillanatban mind a tizennyolc nevezett játékosunk minőséget jelent hétről hétre a bajnoki mérkőzéseken. Józsi bácsi tudja forgatni a csapatot, van egyfajta versenyhelyzet. Vass Ádám jó példa, ő kikerült, majd profi játékosként visszaverekedte magát a csapatba, és az elmúlt hétvégén a mezőny legjobbja volt – sorolta a sikerek kulcsát Domonyai. Úgy véli, egymást húzzák a játékosok, megnőtt az étvágyuk, és a sikerektől sem kényelmesedtek el, a biztos hátteret pedig megteremtette a klubvezetést. – Az MTK a sikereket és a kudarcokat is sportemberként tudta elviselni. Most nem úgy ülünk itt, mintha mi lennénk a világ legnagyszerűbb emberei, mert nyertünk pár mérkőzést az NB I-ben, viszont nem hullottak fejek akkor sem, amikor esetleg elvesztettünk egy-egy mérkőzést, vagy nagyobb gólaránnyal kikaptunk. Próbálunk mindig a földön a maradni és a feladatokra koncentrálni, ez szerintem alapja a sikernek.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.