Hétfői tutitár

Monaco: esély a felzárkózásra?!

A francia második vonal mellett az olasz élvonalból szemezgettünk...
 
 

Hétfői tutitár

Monaco: esély a felzárkózásra?!

A francia második vonal mellett az olasz élvonalból szemezgettünk...
 
 
 

Hétfői tutitár

Monaco: esély a felzárkózásra?!

A francia második vonal mellett az olasz élvonalból szemezgettünk...

Monaco-Bastia x(1)!

A hercegek veszett menekülésbe kezdtek, és szerintünk ma is gyarapítják pontjaik számát. Lehet, hogy csak eggyel, de nem kizárt, hogy hárommal!

Alaphelyzetben akár kettest is tippelhetnénk a francia másodosztályú bajnokság hétfői mérkőzésére, hiszen egy kiesőjelölt fogad egy faljutásra hajtó alakulatot. Ám mi mégsem gondoljuk, hogy a korzikaiak pont nélkül maradnak!

Mert a Monaco beerősített a téli szünetben. Több játékos is érkezett a gárdához, például Koman Vladimir is a hercegség egységét erősíti majd az elkövetkező években. Az erősítés rá is fért a piros-fehérekre, hiszen a Monaco 21 fordulót követően az utolsó előtti 20 ponttal. A Stade Louis II-ben 1-7-3 a mérlegük, eddig egyedül az Arlest sikerült elverniük. A formájuk biztató, hiszen Marco Simone tanítványai öt mérkőzés óta őrzik veretlenségüket, ebben a periódusban kilenc pontot szerezve. Hajlamos tehát ikszelni a társulat, ám most már nem engedheti meg magának a brigád, hogy veszítsen pontokat, ugyanis egyre melegebb a pite. Nincsenek reménytelen helyzetben mindazonáltal Komanék, ugyanis egy sikerrel előzhetnek! Motivációs gond tehát nem lehet!

Az ellenfél tavaly még a harmadosztályban senyvedett, és lehet, hogy jövőre majd az élvonalban szerepel. Mert a korzikai alakulat a 3., azaz feljutást érő pozícióban tanyázik, 22 mérkőzésen 39 egységet begyűjtve. Elhagyva a szigetet azért nem olyan masszívak Rothenék: 4-2-5 a mutatójuk, amely azért nem túlságosan meggyőző. A kék-fehérek az idén négy mérkőzést játszottak, és hármat megnyertek. A Nantes követi a gárdát a tabellán, a kanárikkal szemben 5 pontos a Bastia fórja. Teljesen tehát nem nyugodhatnak meg Frederic Hantz tanítványai.

Az elmúlt esztendőkben a Bastiának nem termett sok babér Monacóban: két iksz mellett három zakó szerepel a statisztikákban. Most sem diadalmaskodnak a kékek, a pontosztozkodásra van a legnagyobb esély, de a hazai siker sem zárjuk ki. Tippünk ennek megfelelően x1!

Siena-Roma 2(x)!

A farkasok győzelmi esélyekkel lépnek pályára Sienában! Ha nyernek Tottiék, feljönnek az EL-t érő 5. helyre!

Szögezzük le nyomban az elején: mindkét együttesnek roppant fontos a mérkőzés, hiszen a hazaiak a bennmaradásért, a vendégek a nemzetközi kupaszereplésért küzdenek. A Siena helyzete nagyon instabil: a 17. helyen áll, 21 mérkőzésen 20 pontot szerezve. A fekete-fehérek a Stadio Artemio Franchi-ban még elfogadhatóan teljesítenek, hiszen 4-3-3-as mutatót sikerült összehozniuk. Giuseppe Sannino alakulata az idén eddig két meccset vívott hazai környezetben, és ezeken veretlen maradt. A Laziót kiütötték Calaióék, míg a Napolival leikszeltek.

Az elmúlt időszakban önmagához képest igencsak szép sikereket ért el a gárda, hiszen a Juve otthonából ponttal sikerült távozniuk, a kupában pedig előnyből várhatják a nápolyi visszavágót. Bolzoni, Rossettini és Brkic sérült, velük nem kalkulálhat a szakmai stáb.

A Róma igencsak hektikusan teljesít az idén: vannak kimondottan jó meccseik Osvaldóéknak, ugyanakkor képesek borzalmasan gyenge produkcióra is. Az elmúlt hetekben mindkét arcát megmutatták Tottiék, hiszen az Intert látványos játékkal verték tönkre, előtte viszont Szardínián kapott négyet a brigád.

Luis Enrique csapata idegenben 4-2-5-ös sort hozott össze, az elmúlt két túráján nem tudott nyerni: a Catania ellen 1-1 lett a végeredmény, a Cagliarinál viszont 4-2-re kikaptak De Rossiék. Apropó De Rossi: a középpályás eltiltását tölti majd, rajta kívül Osvaldo, Burdisso és Cassetti sincs bevethető állapotban.

Vajon melyik arcukat mutatják majd a farkasok? Jó kérdés, ám szerintünk a jobbikat. Ugyanis ha nyernek Tottiék, akkor előzhetnek, és feljöhetnek az 5. helyre! Most 22 fellépés után 35 pontjuk van, a Novarától kikapó Inter pedig 36-nál jár.

Az egymás elleni mérlegük erőteljes római fölényt mutat, az elmúlt 5 sienai kirándulása közül hármat a fővárosiak nyertek meg! Tippünk ezúttal 2x!

Andrew barátunk mai megérzései

Monaco - Bastia, Első félidő eredménye X @ 2.10

Labdarúgás: Francia 2. osztály 2011/2012
Dátum: 2012-02-13 20:30 CET
Fogadóiroda: Bet365

Feljövőben a Monaco! Habár a legutóbbi Lens elleni kiesési derbin elbukott 2 pont még nagyon nagyon fájhat Giuly csapatának... Az utolsó pillanatban veszítették el a meccset, pontosabban a Lens nyert egy pontot az utolsó pillanatokban. Jó kis meccs volt, unalmas első félidővel. És ezen a meccsen sem várok többet!

A Monaco nem szokta meghúzni az első félidőt, a francia másodosztályú meccsek jelentős része pedig bizony X-el zárul 45 percet követően. A hazaiak esetében ez eddig 7 alkalommal volt így a 21 meccsből, de: ebből 6 meccs odahaza volt!!! Tehát otthon kissé álmosan lép pályára a Hercegség csapata általában.

Ez pedig a Bastia esetében sincs másképp. Ők idegenben egyetlen kivételtől eltekintve az összes meccsükön ikszeltek eddig a félidőben. Igen tudom: ebből nem lehet kiindulni, de valamire azért csak jó ez az adat és szerintem igenis sok mindent elárul. Szerintem a nap tuti tippje ez, 2 feletti szorzóért simán megéri izgulni kicsit 45 percet. Annyira szerintem nem is lesz izgalmas, hacsak a Monaco nem vét hatalmas védelmi hibát az első játékrészben.

Willem II - Helmond, over 2.5 gól @ 1.65

Labdarúgás: Holland 2. osztály - 2011/2012
Dátum: 2012-02-13 20:00 CET
Fogadóiroda: Bet365

A holland Eerste Divisie-ben is folytatódnak a küzdelmek, és az esetek többségében itt a gólokra érdemes fogadni, mivel a csapatokat csak kevesen ismerik annyira, hogy meccsgyőztesre is lehessen fogadni. Én is a gólokra hajtok inkább a Willem II és a Helmond mai meccsén.

Tavaly az élvonalból nagyon nagyon simán esett ki a Willem csapata, és sokan azt hitték azután a gyászos szereplés után, hogy akár még a második vonalban is szenvedhet a társaság. Ez többé-kevésbé nincs így, hiszen 20 meccs után még partiban van a feljutó helyekért a társaság. 20 fordulót követően 30 ponttal áll a gárda 9-3-8 mérlegével. Emellett 33:27 gólarányt hozott össze a csapat, azaz kereken 3 gól/meccs az átlaguk. Odahaza nem túl szép a gárda mutatója: 5 győzelem 3 döntetlen és 2 vereség, 13:11 gólarány. Ez azt jelenti, hogy hazai meccseiken sokkal kevésbé gólképes a társaság, de a védelmük is jobban muzsikál saját terepen. Formáját tekintve a Willem az egyik legrosszabb a mezőnyben: legutóbbi 5 meccse alatt mindössze 2 pontig jutottak, ráadásul ezt a két pontot mind odahaza sikerült összekaparni...

A vendég pedig az a Helmond, amely szintén versenyben lehet az osztályozós helyekért, ha még kicsit javulni tud a tavaszi fordulók folyamán. Jelenleg 29 ponttal a 10. helyen állnak, de hátrányuk mindössze 1 pont a 7. helyezett Dordrecht-hez képest. 8-5-7 mérlege eléggé kiegyensúlyozott, ehhez viszont sajnos negatív gólarány társul, amin viszont javítani kell (32:36). Idegenben egészen jól megy a Helmond-ank: 3 győzelem 3 döntetlen és 4 vereség 17:18 gólarány. Tehát meglehetősen sok gól esik a gárda idegenbeli fellépésein, reméljük ez a Willem II otthonában sem szakad meg.

A Willem meccseinek idén 60%-a végződött over-el, hazai meccsein ez a szám kereken 50%. A Helmond a meccsei 70%-át over-el zárja, idegenben ez a szám ennél is magasabb: 80%. A két csapat fordított felállásban egy banális meccset vívott: akkor 7:0-ra nyert idegenben a Willem. Most ennyi gólt nem várok, de hármat minimum termelnek a srácok!

Washington - San Jose, over 4.5 gól @ 1.60

Jégkorong: NHL 2011/2012
Dátum: 2012-02-14 01:30 CET
Fogadóiroda: Unibet

Éjszaka az NHL-ben a San José Sharks együttese látogat a Washington Capitals otthonába, és szinte kizártnak tartom, hogy gólszegény meccs kerekedjen ki ebből a párosításból.

A Washington-nak nem nagyon megy az idén: a Keleti Főcsoportban csak a 9. helyen szerénykedik a Capitals 28-27 mutatókkal, ez a dél-keleti csoportban pedig a 2. helyre elegendő a Florida mögött, igaz: nem élcsapatokat kell maga mögé utasítania (Winnipeg, Tampa Bay, Carolina). Hiába vannak olyan góllövők a jégen náluk, mint Ovechkin vagy Backström és a kapuban Vokoun hiába produkál 92%-ot, úgy fest idén ez nem elég. 5,6 gólos meccseket vív átlagban a Washington, odahaza ez a szám picit alacsonyabb (5,46 gól).

Az ellenfél pedig az idén is jól menetelő, minden bizonnyal majdani play-off résztvevő San José Sharks együttese. A cápák a Nyugati Főcsoport 3. helyén állnak a Detroit és a Vancouver mögött, a Pacific csoportot pedig vezetik a Kings, a Coyotes, a Dallas és az Anaheim előtt. A szokásos nevek viszik előre a San José-t az idén is: Thornton 47 pontot szedett össze eddig, de mellette szépen termel Couture, Marleau és Pavelsi is. A kapuban Niemi nem mutat különösebb csodát a maga 91,7%-ával, de ez is elég most a Sharks-nak. Átlagban 5,28 gólos meccseket játszik a társaság, idegenben pedig 4,71 gól/mérkőzés az átlaguk. Nem rossz tehát a védelem...

A Sharks otthonában már játszottak ebben az idényben egymással a csapatok, akkor 7 gól is született, a San José örülhetett az 5:2-es végeredménynek. Ezen a meccsen is a jó lövőknek köszönhetően jó kis meccs várható, véleményem szerint 5-6 góllal a végén.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.