MTK

Bajnokcsapat a klubigazgató álma

Domonyai László szerint már ebben a szezonban a dobogón végezhetnek a kék-fehérek.
 
 

MTK

Bajnokcsapat a klubigazgató álma

Domonyai László szerint már ebben a szezonban a dobogón végezhetnek a kék-fehérek.
 
 
 

MTK

Bajnokcsapat a klubigazgató álma

Domonyai László szerint már ebben a szezonban a dobogón végezhetnek a kék-fehérek.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Korábban edző és játékosmegfigyelő is volt az MTK klubigazgatója, Domonyai László, akinek szerződését a közelmúltban újabb hét évvel, 2021-ig meghosszabbították. A sportvezető álma egy bajnoki arany a megújuló Hidegkuti-stadionban, a női csapatnál pedig a tartós BL-főtáblás szereplés. A kék-fehérek operatív irányítója a DigiSport televízió reggeli műsorában beszélt az új inspirációkról.

– Miért hosszabbították meg hét évvel a szerződését?

– Az elmúlt években is stabilan, nyugodtan tudtunk dolgozni. Nem kellett azon gondolkozni, hogy probléma lehet a munkánkkal, de mindig egyéves szerződések voltak az edző stábnál és a klubvezetésnél is. Az új tulajdonos azonban úgy döntött, hogy Magyarországon talán egyedülálló módon ez legyen egy stabil, hosszútávú szerződés papíron. Ez nem jelenti azt, hogy hátradőlünk és hét éven keresztül nem csinálunk semmit, hanem megkettőzve és a bizalmat érezve még jobban tudunk tevékenykedni – kezdte Domonyai László.

– Garami József is hétéves szerződést fog kapni?

– Garami Józsefnek hosszabb, hiszen életfogytig, plusz két évig szól a szerződése, úgyhogy neki nem kell féltenie az állását.

– Eredmények, stadion és a női csapat tekintetében mi a legfőbb feladat és álom a következő hétéves ciklusban?

– Szeretnénk a lányoknál megőrizni a hegemóniát, és szeretnénk a nők számára a labdarúgást még ismertebbé tenni. Ez legalább akkora feladat, és ugyanolyan fontosnak érzem, mint azt, hogy az MTK jól szerepeljen. Ezt a csodálatos sportágat az elmúlt harminc évben a nők nem játszottak, pedig ugyanolyan tehetségeink vannak, mint Görbicz Anita, vagy Kozák Danuta. Kaján Zsanett olyan dolgokat tud a labdával, amit nem biztos, hogy minden fiú meg tudna csinálni.

– Hogyan áll anyagilag az MTK? Mi jelenti a stabilitást?

– Nem élünk szerényebben, mint korábban, sőt emelkedtek a fizetések az elmúlt időszakban. Az MTK-nak eddig is az volt a híre, hogy nagyon jól működik gazdaságilag. Soha nem voltak tartozásaink a játékosok és a külső beszállítók felé, illetve a kevés nem veszteséges klubok közé tartoztunk. Nagyon nagy munka volt emögött, és erre büszkék is voltunk az elmúlt években, mert a magyar labdarúgásban nagyon nagy kihívás így működni. Most annyiban javult még a helyzet, hogy tudtuk emelni a jövedelmeket, és ezáltal még vonzóbbá váltunk. Mindig szem előtt tartjuk azt, hogy csak annyit ígérünk, amennyit ki tudunk fizetni.

– Híve lenne a játékosfizetések nyilvánosságra hozatalának?

– Nem jelentene problémát számomra. Világszinten ismerjük a labdarúgók fizetéseit. Nem kell szégyenkeznie egy játékosnak akkor sem, ha sokat keres, ugyanis ezek a klubok magántulajdonban lévő gazdasági társaságok. A tulajdonos dolga, hogy egy magáncégben mennyi pénzt ad egy alkalmazottnak. Nyugodtan nyilvánosságra lehetne hozni a béreket.

– Körülbelül mennyi a játékosok átlagfizetése az MTK-ban?

– Kétezer-nyolc környékén száznyolcvan-kétszázezer forintos fizetéseink voltak. Most azt tudom mondani, hogy ennek a sokszorosa. Két dolog kell ahhoz, hogy ezeket nyilvánosságra hozzuk. Egy, hogy mindenki tegye meg, másrészt pedig a szerződéseken változtatni kell, ugyanis azokat titoktartás övezi. Nagyon tisztességes jövedelme van az MTK labdarúgóinak.

– Kik a legjobban fizetett labdarúgók?

– Értelemszerűen a legidősebb játékosaink, tehát Kanta József, Torghelle Sándor, Vass Ádám, Dragan Vukmir, illetve Hegedüs Lajos. Ők a korukat és rangjukat tekintve is élenjáróak, és zömük hosszútávon is gondolkodik az MTK-ban. Stabilitást adnak, és meg kell őket fizetni.

– Várható a keretben a légiósok számának növekedése a következő években, vagy marad a koncepció, hogy magyar fiatalokra épül az MTK?

– Ötvözni szeretnénk a kettőt. Mindenképp megtartjuk azt, hogy a csapat gerince a Sándor Károly Akadémia neveltjeire épüljön. Csodálatos akadémiánk van, érkeznek a tehetségek, akiket szeretnénk is beépíteni. Ez egy szép feladat, és többet között ezt is szeretem az MTK-ban, hogy rengeteg olyan sikerünk van, ami a magyar labdarúgásban máshol nem biztos, hogy megadatik. Nem csak az jelent sikert számunkra, hogy hétvégén nyerünk egy fontos bajnokit, hanem az is, hogy látjuk felnőni a gyerekeinket. Ezt a vonalat tehát megtartjuk, és emellett két módon tudjuk még erősíteni a csapatot. A saját nevelésű játékosainkat megtartjuk egy picit hosszabb ideig – ez eddig nem volt jellemző a klubunkra –, és ezáltal még jobban ki tudnak teljesedni. Lencse László, Pátkai Máté, Gosztonyi András még fiatal tehetségként mentek el tőlünk, mára pedig komoly értéket jelentenek az NB I-ben. A másik dolog, hogy szeretnénk oldalágról igazolni. Természetesen nincs kizárva, hogy külföldi legyen, de akár légiós akár magyar, ezek a játékosok csak a csapat egyharmadát jelenthetik. Mellettük a gerincet a saját nevelésűekből szeretnénk megtartani.

– László Csaba leigazolásának hátterében van egy középtávú, tudatos utódnevelés az edzőposztra?

– Sok utódot nevelünk, mert nagyon jó a belső edzőképzésünk is. Nagyon sok tehetséges edzőnk van, és László Csaba is a klubhoz tartozik, aki nagyon értékes munkát végez. Nem tudom még megmondani, hogy közülük ki lesz Józsi bácsi utódja, de szeretnénk majd házon belül megoldani hosszútávon.

– Az új stadionberuházás mellé mikor költözik át az akadémia is Budapestre? Utána is bentlakásos marad az intézmény?

– A kétezer-tizenhatos stadionavatót szeretnénk továbbra is tartani, és eddig minden a terveink szerint alakult. Kétezer-tizenhat augusztusában a Sporting Lisboa ellen nyitnánk meg az új Hidegkuti-stadiont. Erre elnöki ígéretet és kézfogást is kaptunk. Ezen a nyáron költözik Budapestre a Sándor Károly Akadémia is, míg az agárdi létesítményt a felnőtt és az akkora már profivá váló női csapatunk fogja használni. A fővárostól nem messze egy olyan edzőbázisunk lesz, ahol minden szempontból tökéletesen fel tudjuk készíteni a játékosainkat.

– Hosszútávon ott az álom, hogy az új stadionban legyen egy bajnokcsapat. Ebben a szezonban mi lehet a cél?

– A mostani szezonban van egy nagyon jó csapatunk. Ezen a nyáron nem volt távozó játékosunk a kezdőből, amihez érkezett Hrepka Ádám és három fiatal tehetség. Egy nagyon jól összeszokott mag tud játszani hétről-hétre. Ez egy erős MTK, amely bárki ellen képes lehet győzni. Van egy pici MTK-betegségünk is, hogy bárki ellen képesek lehetünk gyengébb eredményre is, de pont a rutinja miatt Torghelle felépülésével a tengelyünk teljes mértékben megvan. Ha nem lesznek váratlan eredményeink, akkor ebben az évben az MTK a dobogón tud végezni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.