Semmit nem kellett mondania

A szegedi Tombácz Róbert igazi profi csapatként jellemezte a Rába ETO-t.
 
 

Semmit nem kellett mondania

A szegedi Tombácz Róbert igazi profi csapatként jellemezte a Rába ETO-t.
 
 
 

Semmit nem kellett mondania

A szegedi Tombácz Róbert igazi profi csapatként jellemezte a Rába ETO-t.

Zajlik az élet Tombácz Róberttel, a teremlabdarúgó NB I-ben szereplő UTC Junior Sport kapusával. Az alapszakasz eddigi 15. fordulója során már három gólt lőtt, de háromszor is tíz fölött kapott, a legutóbbi hétvégét pedig a bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő Rába ETO együttesével egy osztrák felkészülési tornán töltötte, próbajátékon! A 26 éves hálóőr a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy óriási élményt jelentett számára a győri csapat színeiben játszani, és rajta biztosan nem fog múlni, hogy a dolognak lesz-e folytatása...

– Hét győzelem, egy döntetlen, hét vereség, mindehhez 77-77-es gólkülönbség és a tizenkét-csapatos mezőny hatodik helyezése. Nem véletlenül mondják, hogy stabil középcsapat a Szeged!

– Hazai pályán rendkívül erősek vagyunk, hiszen szinte mindig a legjobb összeállításban tudunk szerepelni – mondta a Rangadó megkeresésére Tombácz Róbert. – Idegenben viszont csak négy pontot szereztünk eddig, ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Ez nem csak az utazás miatt alakult így, hanem azért is, mert az itthoni meccsek esetében többen ráérnek a játékosok közül. Hétfőn megyünk Szombathelyre! Rangadó lesz, hiszen a Haladás csak egy ponttal van mögöttünk. Szeretnénk jó eredményt elérni, és biztosítani a helyünket a legjobb nyolc között. A rájátszás szempontjából nem mindegy, hol végzünk az alapszakaszban, hiszen a folytatásban jó lenne elkerülni a legerősebb csapatokat, például a Győrt.

– Ebben a szezonban elkezdte szorgalmasan termelni a gólokat! Egy kapustól ez merőben szokatlan!

– Csapaton belül is egyre többen szóvá teszik ezt, hiszen néhány csapattársamat már megelőztem a góllövőlistán. A Berettyóújfalu elleni meccsen az MVFC lehozta a kapust, nekem pedig sikerült betalálnom. Csömörön végjátékban lőttem gólt, amikor kint állt a kapus. Ott sem nagyon volt vesztenivalóm. A Nagykáta ellen már nagyon vezettünk, akkor is öt a négy elleni helyzet volt, amikor eredményes voltam. Nagyon örülök a góljaimnak, de nem ez a legfontosabb, nem ezzel akarok kitűnni.

– Tudatosan törekszik a góllövésre, vagy ezek csak felszabadító-mozdulatok?

– Elég jól védekezünk öt a négy ellen, ezt gyakoroljuk is edzésen. A társaim is több gólt lőttek már ilyen helyzetben. Ha van időm és helyem, mindenképpen törekszem a gólszerzésre, hiszen nem rossz érzés! Viszont ha azt látom, hogy a társam jobb helyzetben van, azonnal kidobom neki a labdát.

– Nem csak rúgja, kapja is a gólokat, Berettyóújfaluban például 11 alkalommal. Ez még teremben sem gyakori mennyiség!

– Három ilyen mérkőzésünk is volt már ebben a szezonban. Az Aramis otthonában az első fordulóban, de azt a rutintalanság számlájára lehet írni. Az első félidőben azt sem tudtuk, milyen rendezvényen vagyunk, csak szaladgáltunk össze-vissza a pályán, a végén tízet kaptunk. Gödöllő is a végére estünk össze, próbálkoztunk az öt-négy elleni játékkal, de nem jött össze, tizenegy-ötre kaptunk ki. Berettyóújfaluba hatan utaztunk sérülések, betegségek és munkahelyi elfoglaltságok miatt. Nem szeretnék mentegetőzni, de kalkulálva volt, hogy nem fogunk pontot szerezni. A különbséget túlzónak tartom, de tanultunk belőle.

– A közelmúltban próbajátékon vett részt a Rába ETO-nál. Hogy érezte magát a bajnokcsapatban?

– A győriek megkeresték a klubomat és engem is, ami óriási megtiszteltetés számomra! Balázs Zoltán megsérült, az ő pótlására mentem a csapattal a schwechati tornára. Nagyon jól éreztem magam, az ETO egy igazi profi klub, profi játékosokkal. A spanyol edzőjük is a legmagasabb szinten van a sportágban. Bízom benne, hogy a kapcsolatnak lesz folytatása. Nem tőlem függ! Az elején nem volt egyszerű dolgom. Az első meccset végigvédtem. Amikor a Győr ellen játszom, sokkal könnyebb iránytani a csapatot, hiszen ismerem a társaimat, tisztában vagyok az előnyeikkel és a hátrányaikkal. Ezúttal is próbáltam iránytani, de itt nem is nagyon kellett semmit mondanom, hiszen a játék minden elemében tudják, mit kell csinálni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.