Látványtervek a DVTK stadionjáról

Sajtótájékoztatón mutatták be az új, tizenötezres miskolci aréna első képeit.
 
 

Látványtervek a DVTK stadionjáról

Sajtótájékoztatón mutatták be az új, tizenötezres miskolci aréna első képeit.
 
 
 

Látványtervek a DVTK stadionjáról

Sajtótájékoztatón mutatták be az új, tizenötezres miskolci aréna első képeit.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Már nemcsak stadionrekonstrukcióról van szó Miskolcon, közelebbről Diósgyőrben, hanem egy sportkomplexum fejlesztését jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz-KDNP) csütörtökön sajtótájékoztatón, amelyen a DVTK-stadion rekonstrukciós terveiről számoltak be – írja az MTI.

A polgármester úgy fogalmazott, a stadionrekonstrukcióra rendelkezésre álló forráson túl – ennek a támogatási szerződése már kész – van egy másik fejlesztési lehetőség, amelynek keretében a DVTK utánpótlás akadémiáját alakítják ki a stadion mellett, kétmilliárd forintért. Elmondta: a város közgyűlése 300 millió forintos tőkeemelésről döntött, hogy a kétmilliárdos fejlesztést meg tudják valósítani.

„Ezzel pedig a sportkomplexumra fordítható összeg megemelkedik négy és félmilliárdról hat és félmilliárdra” – hangsúlyozta Kriza Ákos, hozzátéve, így megnyílik a lehetőség, hogy az utánpótlás-nevelés is megfelelő keretek között történjen Diósgyőrben.

Jelezte, az idén már körülbelül 600 millió forintot költött a város futballra, a környezet kialakítására és a csapat működésére.

Hangsúlyozta, azért, hogy Miskolcon, „itthon” tudják tartani a meccseket, alkalmassá teszik az MVSC spottelepet NB I-es találkozók lebonyolítására, a stadionban feleslegessé vált világítást, székeket, eredménykijelzőt átszállítják. Olyan felújítást végeznek majd, hogy a pálya ötezer nézőt befogadására alkalmas legyen. Később ez a pálya lesz az utánpótlás-nevelés központja – részletezte a polgármester.

Vígh László, a beruházásért felelős miniszteri biztos bemutatta a látványterveket. Úgy fogalmazott, mivel Diósgyőrnek igen erős a szurkolótábora, a hazai ultrákat külön, kiemelten kezelik, kikérik véleményüket. Elmondta, egy nagyjából 15 ezer férőhelyes létesítménnyel gazdagodik Miskolc. A stadion az UEFA IV-es kategóriába tartozik majd, így rangos nemzetközi mérkőzések, például Bajnokok Ligája-csoportmeccsek megrendezésére is alkalmas lesz. A lelátó a pályához rendkívül közel helyezkedik el, és teljesen fedett lesz. A multifunkcionális stadionban a tervek szerint a klub múzeuma és szurkolói boltja is helyet kap.

„A látványtervek után hamarosan elkészülhetnek a kiviteli tervek, majd jövő májusban, a bajnokság végén indulhat az építkezés. A kivitelezési idő nagyjából egy év, vagyis a jelenlegi számítások szerint 2016 nyarán vehetik birtokba a miskolciak a város új stadionját” – ismertette a menetrendet Vígh László.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.