Másodosztály

Mezőkövesden folytatnák a jó szériát

A veretlen borsodiak védője, Búrány Zoltán szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy feljussanak.
 
 

Másodosztály

Mezőkövesden folytatnák a jó szériát

A veretlen borsodiak védője, Búrány Zoltán szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy feljussanak.
 
 
 

Másodosztály

Mezőkövesden folytatnák a jó szériát

A veretlen borsodiak védője, Búrány Zoltán szerint mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy feljussanak.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Mezőkövesd-Zsóry tavasszal esett ki az élvonalból, de Tóth László vezetőedző újjáépített csapata máris komolyan harcol a feljutásért. Eddig jó a mérlegük, hiszen három győzelem mellett csak egyszer játszottak döntetlent, így a tabella második helyéről várják az ötödik forduló. Az előző hétvégén a Békéscsabát, nagyon simán, 4-0-ra megverték meg, következő ellenfelük pedig a Szolnok lesz idegenben, szombat este.

A Rangadó.hu megkeresésére a Mezőkövesd védője, Búrány Zoltán értékelte a Békéscsaba elleni mérkőzést, és beszélt csapata céljairól is.

– Úgy gondolom, csapatszinten és egyéni kvalitásban is sikerült ellenfelünk fölé nőnünk az elmúlt hétvégén, és szerencsére ez a gólok számában is megmutatkozott – vélekedett Búrány Zoltán.

– Kedden folytatták a győzelmi sorozatot a Magyar Kupában. Mennyire volt sima a háromgólos sikert hozó tiszaújvárosi mérkőzés?

– Többségében azok kaptak szerepet ezen a mérkőzésen, akik az elmúlt bajnokikon kevesebb szerephez jutottak, ennek ellenére kiválóan helytálltak. Sikerült szinte egy félidő alatt eldönteni a mérkőzést, ez is bizonyítja, hogy nem csak tíz-tizennégy játékosunk hadra fogható, mert erős kerettel rendelkezünk.

– A két találkozó alatt összesen hét gólt rúgott, és egyet sem kapott a csapat. Az NB II-ben jelenleg a Mezőkövesd veretlenül a tabella második helyét foglalja el. Mi az oka a jó sorozatnak?

– A hosszú felkészülés utáni frissítést követően kezd összeállni a csapat, mind védekezésben, mind támadásban, illetve az erős keretnek köszönhetően meccsről-meccsre tudjuk tartani a jó szereplésünket. Reméljük, kitart ez a bajnokság végéig.

– Eddig úgy tűnik, hogy a feljutásra a legnagyobb esélye a Vasasnak, illetve a Mezőkövesdnek van. Ön is így gondolja?

– Úgy gondolom, messze még a bajnokság vége, találgatásokba nem szeretnék belemenni. Természetesen van négy-öt csapat, amely jelentősebb játékerőt képvisel a bajnokságban, köztük van a Mezőkövesd is. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy akár a feljutást kiharcoljuk.

– Szombat este a Szolnok otthonába látogatnak. Milyen mérkőzésre számít?

– Bár a Szolnok eddig vegyes eredményekkel rendelkezik, az otthonából mégsem könnyű elvinni a három pontot. Fel fogunk készülni taktikailag és erőnlétileg is ellenük, hogy a végén megszerezzük a győzelmet és folytassuk jó szériánkat.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.