Győr

Egy győzelemmel elindulni felfelé

Koltai Tamás elégedett a csapat játékával, viszont a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.
 
 

Győr

Egy győzelemmel elindulni felfelé

Koltai Tamás elégedett a csapat játékával, viszont a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.
 
 
 

Győr

Egy győzelemmel elindulni felfelé

Koltai Tamás elégedett a csapat játékával, viszont a helyzetkihasználásukon javítaniuk kell.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerda este a másodosztályú Sopron vendégeként lépett pályára a Győri ETO együttese a Magyar Kupa első fordulójában. A találkozót 1-0-ra az élvonalbeli látogatók nyerték, akik számára a bajnokság nem indult valami fényesen, hiszen az eddigi öt forduló alatt csupán négy pontot tudtak összegyűjteni. Az NB I-ben kevesebb szerephez jutott eddig, de a kupameccset végigjátszotta az ETO válogatott középpályása, Koltai Tamás, aki a Rangadó.hu megkeresésére értékelte a találkozót, és beszélt a vasárnapi, Dunaújváros elleni mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól is.

– Igazi kupameccset játszottunk a Sopron ellen. Könnyebb is lehetett volna, mert főleg az első félidőben rengeteg helyzetünk volt, de csak egyet tudtunk értékesíteni. A kapufáról jöttek ki labdák, de úgy érzem, hogy megérdemelten jutottunk tovább – kezdte Koltai Tamás.

– Öt forduló után mindössze négy pontot gyűjtöttek. Bizonyára nem ilyen kezdésről álmodtak...

– Sajnos nem úgy sikerült a bajnoki rajt, ahogy terveztük. Úgy gondolom, a helyzeteink megvannak, illetve játékban jók vagyunk, de jobban ki kell használnunk a lehetőségeinket. A Pápa és a Ferencváros ellen sem lőttük be a ziccereket, a jövőben erre oda kell figyelnünk. Jobban kell koncentrálnunk a kapu előtt.

– Korábban a csapat egyik kulcsjátékosa volt. Miként éli meg, hogy mostanában kevesebb szerephez jut?

– Bő a keretünk és ez a vezetőedző döntése. Az a feladatom, hogy csináljam a dolgom, eddzek keményen. A kupameccsen úgy érzem, hogy jól ment a játék. Várom a lehetőséget, és próbálok mindig élni vele.

– Vasárnap hazai pályán az Dunaújváros ellen javíthatnak. Mire számít az újonc ellen?

– Úgy érzem, nehéz meccs vár ránk, de mindenképp a három pont megszerzése a célunk, hogy elinduljunk felfelé is. Nem lesz könnyű, de győzelemre számítok. Láttam néhány meccsét a Dunaújvárosnak, és szerintem nem rossz gárda, de a saját csapatomat természetesen jobbnak tartom. Készülünk és nyerni szeretnénk mindenképpen.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.