Otthon érzi magát Miriuta

Vasile Miriuta, vagy ahogy a honosítás után hívják, Miriuta László megtalálta számítását aktív pályafutása után is.
 
 

Otthon érzi magát Miriuta

Vasile Miriuta, vagy ahogy a honosítás után hívják, Miriuta László megtalálta számítását aktív pályafutása után is.
 
 
 

Otthon érzi magát Miriuta

Vasile Miriuta, vagy ahogy a honosítás után hívják, Miriuta László megtalálta számítását aktív pályafutása után is.

Előbb menedzser lett, majd egy évvel ezelőtt elvállalta az Energie Cottbus tartalékcsapatának irányítását. Célja a pro-licenc megszerzése után, hogy előbb-utóbb komolyabb edzői feladatot is kapjon.

– Hol érzi magát otthon, itt, nálunk, esetleg szülőhazájában, Romániában vagy netán ahol most dolgozik, Németországban?

– Amióta a szüleim meghaltak, már csak évente kétszer-háromszor megyek rokonlátogatóba Romániába. Törökbálinton van családi házunk, a gyerekeim is itt születtek. Tehát ha választanom kell, akkor azt mondom, igazából már ide jövünk haza. Most is itthon, a Balatonnál, volt csapattársamnál, Szélesi Zoltánnál pihentünk. A hó végén megyünk vissza Cottbusba, ahol az U23-csapat edzője vagyok – mesélte Miriuta a Magyar Hírlap cikkében.

– Ön korábban menedzserként is dolgozott, nem?

– Igen, így volt, FIFA-licences menedzser voltam. Azonban egy éve megkeresett korábbi csapatom, az Energie Cottbus elnöke, Ulrich Lepsch, és azt ajánlotta, hagyjam ezt a játékos-kereskedést, legyek inkább edző náluk. Megbeszéltem a feleségemmel, s aztán igent mondtam. Ma már kijelenthetem, nagyon jól döntöttem, hogy elvállaltam a tartalékok irányítását. A fű illata nap mint nap, a pályára lépés, az öltözők hangulata ugyanolyan kellemesen és nyugt­tóan hat rám, mint régen. Megtaláltam a számításomat az aktív pályafutás után is.

– Mit kell tudni a Cottbus-fakóról?

– A tízedik helyen végeztünk a harmadosztályban, ami szerintem nem rossz. A vezetők azonban nem helyezésben gondolkodnak, a cél az, hogy minél több fiatal kerüljön fel tőlünk az első csapathoz. Az idén nyáron két tizenhét éves játékosom bizonyíthat a nagyok között. Ja, és a 18 éves fiam, Markó is itt játszik.

– Lesz olyan jó, pengés futballista, mint a papa?

– Nem, ő más típusú, védekező középpályás, de nem reménytelen. Nagy kritikusa vagyok, azért Bundesliga-játékos talán válhat belőle.

– A beszélgetésünk során is hívták labdarúgók, tud még nekik segíteni?

– Nem, már nem, az ügynökösködést most szüneteltem. A Videoton csatárát, a brazil André Alvest ajánlották a napokban, hogy vigyem Cottbusba. Megkérdeztem az vezetőket, de túl sokat, egymillió eurót kérnek érte.

– Mennyit tudnának adni?

– Hát úgy a felét. Mi csak másodosztályú klub vagyunk, azok között sem tartozunk a legnagyobbak közé. A Bundesliga kettőben amúgy sincs annyi pénz.

– A magyarnál azért több van.

– Annál talán igen, ráadásul mindig pontosan, időben fizetnek.

– Önt jól fizetik?

– Normálisan meg tudunk élni, de semmi extra, azért ez mégiscsak a harmadosztály, ahol én dolgozom. De most nem is ez számít. Elindultam egy úton, amelynek még nagyon az elején vagyok. Bukarestben csinálom az edzői pro-licencet, december elejére meglesz. Addig felesleges álmodoznom.

– Mik a céljai?

– Előbb-utóbb szeretnék a nagyokkal is dolgozni. Cottbusban most van edző, jól is végzi a dolgát, de ha lesz lehetőség, akkor elvállalom a csapat irányítását. Az első csapat vezetőedzőjeként már könnyebben hozhatnék ide magyarokat. Amúgy példát vehetnénk a szerbekről, ők mindig viszik magukkal egy-két honfitársukat. Amikor én idekerültem játékosként, jó néhány magyar futballistát az Energie-hez hozattam. Persze igaz, szinte nincs is magyar edző külföldön. Nagyon lent van a renoménk, ezen is szeretnék majd változtatni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.