Vélemény

Szeressük a játékosügynököket!

„Nem tudunk beszélni, viszhall” – ez volt a második mondata a legismertebb hazai játékosügynöknek, amikor telefonon felhívtuk. Az első persze a „Halló, tessék”.
 
 

Vélemény

Szeressük a játékosügynököket!

„Nem tudunk beszélni, viszhall” – ez volt a második mondata a legismertebb hazai játékosügynöknek, amikor telefonon felhívtuk. Az első persze a „Halló, tessék”.
 
 
 

Vélemény

Szeressük a játékosügynököket!

„Nem tudunk beszélni, viszhall” – ez volt a második mondata a legismertebb hazai játékosügynöknek, amikor telefonon felhívtuk. Az első persze a „Halló, tessék”.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A kettő között odáig jutottunk, hogy jó napot kívánok, Radó Andrással kapcsolatban a Rangadó.hu részére... És kész. A menedzser nyilván nagyon elfoglalt, a kollégák elmondása alapján büszke is lehetek magamra, hogy legalább a telefont felvette. Gyanítom, csak azért, mert ezt a hívószámot még nem ismerte.

Ugyanez a menedzser a minap sokkal bőbeszédűbb volt, igazi nagyinterjút adott a sportnapilap mellékletében. Amolyan „hozzuk közelebb az emberekhez az ügynököt” interjú volt, színes, érdekes, emberi. Megértettük belőle – mert elmondta érthetően –, hogy a költővel szólva, szeretné, ha szeretnék, és ha mindenki megértené, a menedzser a játékos barátja, a klub barátja (ha jó üzletet köt), a futball barátja. Hogy ne tekintsék őket ellenségnek.

Nem titkolta persze azt sem, a jó üzletet, a jó pénzt mindenki szereti, de ő – és a jó menedzserek – mindig korrekten igyekeznek rendezni a dolgot. Hogy mindenki jól járjon. (A magyar futball elmúlt 25 évének legtöbbet leírt szava a „korrekt”, de ez most mellékes.) És valóban, láttuk is magunk előtt a rámenős, de jó szívű menedzsert, a boldog focistát és az elégedett klubvezetőt amint egymás markába csapnak egy festményen, ami aztán a klubiroda falán kerül elhelyezésre (az akvárium fölött).

Aztán – gondolom – az ügynök az interjú után ment a dolgára, például intézni Radó András ügyét. Radó a magyar futball aktuális sztárjelöltje, már van mögötte másfél jó szezon a Haladásban, fiatal, eladható, egészséges, és jelenleg nem futballozik. Azért nem, mert el akarják adni. A menedzser – aki barátja klubnak, embernek, pénznek – azt „tanácsolta” neki (ez is szép, sokszor leírt szó), eszébe ne jusson pályára lépni a Haladásban, amíg megy az alku. Hogy létezik egy élő, jogilag támadhatatlan szerződése a klubbal, és neki, mint a klub alkalmazottjának speciel azt kellene csinálnia, amit a munkáltatója e szerződés alapján mond, az itt nem tétel. Hívhatnánk ezt kevéssé finoman zsarolásnak is, meg még másnak is – de minek elrontani az idilli képet. Hogy a játékosról ezek alapján mit gondolunk, netán a klubról, amelyik ezt eltűri, azt most ne boncolgassuk.

Ismerős a dolog persze, nem csak Magyarországról. A játékosügynök, amikor az emberközeli cikk szerzője kikapcsolta a diktafont, visszatért a mindennapokba a színes-hangos filmek világából. Neki a dolga az, hogy Radót eladja. Egy ideális világban persze úgy adhatná el, hogy közben Radó még játszik a jelenlegi klubjában, azután jön a vevő, megszületik az egyezség és a játékos elbúcsúzik a csapattól. Magyarországon ellenben nem így zajlik a dolog: itt csak „megszellőztetni”, „nem kommentálni” szokás átigazolás-ügyben. És letenni a telefont két mondat után. Minek a sajtóval tartani a kapcsolatot, ha megvan az a pár forrás, amelyik majd bemutatja az emberi ügynököt? Korrekten.

A Haladás vezetősége pedig – nyilván nem jókedvében – asszisztál ehhez, a játékos nem mond(hat) semmit, arról sem, hogy az építő jellegű koncepció jegyében egy 36 éves olasz csatár érkezik egy szezonra a saját nevelésű „befektetés” helyére. Arról sem, hogy mennyi pénze van ebben a befektetésben, aki – nyilván az ügynöke tanácsára – egy jó szezon után a magyar NB I-ben már „elgondolkodott” a klub által kínált feltételeken... Az edző sem szólhat, akinek a csapata mintha rükvercbe kapcsolt volna az elmúlt évhez képest – mit mondjon? Hogy Radó majd játszik legközelebb?

Az egészből valahogy nem akar kibontakozni az a festmény, a boldog klubvezetővel, boldog játékossal, egymás tenyerébe csapó felekkel – egyetlen alak körvonalazódik markánsan: a valóban rámenős és végül elégedett menedzser. Ami persze a mai világban egyáltalán nem meghökkentő, ők általában jól járnak – csak egyszer jó lenne hallani egyenes kérdésre egyenes válaszokat, és nem csak akkor, amikor a kérdés úgy szól a menedzserhez, hogy mi a helyzet a családdal, és egyébként cukorral vagy tejjel issza a kávét.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.