Felkészülési mérkőzés

Lenullázta a Gyirmót az MTK-t

A másodosztályú együttes 2-0-ra verte felkészülési mérkőzésen élvonalbeli ellenfelét.
 
 

Felkészülési mérkőzés

Lenullázta a Gyirmót az MTK-t

A másodosztályú együttes 2-0-ra verte felkészülési mérkőzésen élvonalbeli ellenfelét.
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Lenullázta a Gyirmót az MTK-t

A másodosztályú együttes 2-0-ra verte felkészülési mérkőzésen élvonalbeli ellenfelét.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonalbeli MTK-t fogadta felkészülési mérkőzésen az NB II-es Gyirmót FC.

A harmadik percben Andorka lőtt éles szögből, azonban a labda a bal kapufáról visszavágódott a mezőnybe. Két perccel később Kákonyi csavart a tizenhatos sarkáról, de nem talált kaput. Lassan kezdte az MTK is építeni támadásait, de ezek veszélytelenek voltak, több alkalommal lesen állították meg a kék-fehéreket. A 14. percben ismét a Gyirmót tört előre, s Kákonyi góljával meg is szerezte a vezetést (1-0).

Jó iramban játszottak a csapatok, de gól nem született a maradék több, mint fél órában, így hazai előnnyel mentek pihenőre a felek – derül ki a Gyirmót FC honlapjának tudósításából.

A második félidőt egyből góllal kezdték a hazaiak, egy szép támadás után volt eredményes Cseri (2-0).

A hőségben lejátszott mérkőzés második felében is több helyzetet alakított ki a házigazda, sokszor saját térfeléről sem szabadult az MTK, de ha mégis, akkor a stabil lábon álló hazai védelem megakadályozta a gólszerzésben.

Egy gól esett az első, egy a második játékrészben, így a Gyirmót 2-0-ra legyőzte élvonalbeli ellenfelét.

Felkészülési mérkőzés

Gyirmót FC – MTK 2-0 (1-0)
Gyirmót
Gyirmót: 1. félidő Somogyi Cs. – Nagy S., Graszl K., Lázár P., Csemer Gy. – Fekete Sz., Sós M. – Kákonyi D., Madarász M., Nagy I. – Andorka P. 2. félidő: Somogyi Cs. – Hajba T., Balog Z., Lengyel D., Présinger Á. – Papp K., Kiss Sz. – Cseri T., Magasföldi J., Beliczky G. – Oross M. Edző: Sisa Tibor.
MTK: Hegedűs L. – Nagy T., D. Vukmir, Poór P. (Rodenbücher I., 82.), Uzoma (Deutsch B., 75.) – Vass Á. (Kelemen, a szünetben), Pölöskei Zs. - (Hajdú Á., a szünetben) – Vass P. (Horváth Zs., a szünetben) – Kanta J., Frank R. – Hrepka Á. Edző: Garami József.

Gólszerzők: Kákonyi (14.), Cseri (47.)

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.