Nagyon hideg van!

Barczi Dávid nem csak a lényegesen jobb időjárás miatt vágyik Törökországba.
 
 

Nagyon hideg van!

Barczi Dávid nem csak a lényegesen jobb időjárás miatt vágyik Törökországba.
 
 
 

Nagyon hideg van!

Barczi Dávid nem csak a lényegesen jobb időjárás miatt vágyik Törökországba.

Gőzerővel zajlik az Újpest FC felkészülése, és a játékosok ebben a nagy hidegben bizony alaposan gőzölögnek, amikor befejeznek egy-egy edzést a z Oxygen Wellness budai pályáján, vagy éppen a Megyeri úton. Füstölgésről persze szó sincs, Zoran Szpisljak vezetőedző türelmesen viseli, hogy bár röpködnek a mínuszok, játékosai mégsem röpködnek, mert ebben a periódusban fáradtabbak a szokásosnál.

A Rangadó.hu érdeklődésére Barczi Dávid, az újpestiek 23 éves középpályása elmondta, hogy sokkal nyugodtabban készülnek az új belga tulajdonos érkezése óta, hiszen tudják, hogy minden rendben van a klubnál.

– Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy jól állunk. Kisebb fáradtság jellemző a csapatra, de ez ilyenkor teljesen normális – mondta a Rangadó érdeklődésére Barczi Dávid. – A nehezén már túl vagyunk, most jön két hét könnyebb, kellemesebb időszak, a törökországi edzőtábor, amely során jó csapatok ellene, jó pályákon, jó meccseket tudunk játszani. Most legalább én is meg tudok csinálni egy rendes alapozást, ez tavaly a sérüléseim miatt nem sikerült.

– Az eddigi edzőmeccsek mennyire mérvadóak, és milyen képet mutattak?

– Le tudtuk vonni a következtetést, hogy hol állunk. A három alacsonyabb osztályú csapat ellen is látszott, hogy vannak még hibáink. Előrejátékban próbálunk javulni, a Vasas ellen is végig mezőnyfölényben futballoztunk, végig ott voltunk ellenfelünk kapuja előtt, de a gólok nem jöttek. Összességében azért pozitív a kép.

– Zoran Szpisljak mennyire türelmes edző?

– Jól kezeli ezeket a dolgokat. Tudja, hogy ebben az időszakban mire lehet számítani. Nincs benne stressz amiatt, mert nem ontjuk a gólokat és fáradtabbak vagyunk. A következő időszakban már próbálunk stílusosan játszani, ezért is várom már nagyon a török utat, hiszen idehaza ezen a kietlen pályán nagyon hideg van.

– A közelmúltban már elmaradtak a klubról szóló negatív hírek. Sokat számít a csapaton belül is, hogy minden rendben van?

– Természetesen! Úgy készülhetünk, hogy tudjuk, minden rendben van, illetve rendben lesz, és ez nagyon fontos. A csapatot körülvevő dolgok ott lesznek, mire kellenek, így nyugodtan tudjuk végezni a felkészülést. Hogy lesz-e még erősítés, vagy nem, azt nem tudjuk, de nem is nagyon foglalkozunk vele.

Gyarmati Eszter klubigazgató lett
Szervezeti változás történt a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet által vezetett Újpest FC-ben. Az eddigi szervezési igazgató, dr. Gyarmati Eszter a jövőben klubigazgatóként dolgozik majd. A változás nem érinti Csehi István ügyvezető szerepét, a szakmai kérdésekért továbbra is ő felel.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.