Csütörtöki tutitár

EL- és izlandi tippek..

A nemzetközi kupa mellett egy izlandi bajnoki is a látószögünkbe került...
 
 

Csütörtöki tutitár

EL- és izlandi tippek..

A nemzetközi kupa mellett egy izlandi bajnoki is a látószögünkbe került...
 
 
 

Csütörtöki tutitár

EL- és izlandi tippek..

A nemzetközi kupa mellett egy izlandi bajnoki is a látószögünkbe került...

Saint Julia-Cukaricki Mindkét csapat szerez gólt? NEM!

Az Európa Liga előselejtezőjében az andorrai alakulat súlyos verésbe szaladta bele a szerb Cukarici vendégeként: a Belgrádban megrendezett összecsapáson ugyan sokáig tartotta magát a narancssárga-fekete együttes, a végén összeomlott, így a visszavágó tulajdonképpen formalitásnak tűnik (4-0). Az Aixovall falucskából származó brigád stabil tagja az andorrai bajnokságban, sőt, élcsapatnak számít. A nemzetközi porondra rendre kikerül, ám ott rendre össze-vissza verik a derék könyvelőket és pékeket.

A Cukaricki a szerb élvonal 5. helyén végzett, az eredmény értéket növeli, hogy ezt újoncként érte el az alakulat. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott mindvégig Vladan Milojevic együttese, amely ugyan a pontvadászat finisére megfáradt kissé, de így is meg tudta tartani EL-t érő pozícióját. Az előselejtező első ütközetében gyorsan előnybe kerültek Bojicék, ám utána akadozott a gépezet. Az andorraiak ugyan veszélyt nem jelentettek a szerbek kapujára, ám a hazai támadósor sokat hibázott. A vendégek tördelték a játékot - négy sárgát is begyűjtöttek a kilencven perc során - ám a végére elfogyott a szufla, és Srnicék végül megszórták az andorraiakat.

A belgrádi együttesnek sem jósolunk nagy jövő a sorozatban, ám abban totálisan biztosak vagyunk, hogy az andorrai kalandot simán túléli a gárda. Méghozzá kapott gól nélkül! Erre pedig 1,75-ös a szorzó - egy próbát mindenképpen megér e történet...

Thor-KR Reykjavik 2!

A sereghajtó nem tudja megállítani az egyre jobb formát mutató bajnokot. Kettes lesz ebből...

Egyre nagyobb bajban van a Thor: a gárda 5 ponttal utolsó a bajnokságban, 10 fellépésen pedig ez vajmi kevés... Odahaza 1-1-3-as mérleget tud felmutatni - győzelmét még május közepén aratta, azóta öt meccsen két egység... Legutóbbi két ütközetüket elbukták, a Briedablik elleni idegenbeli túrán ugyan kétszer is betaláltak, de ez is kevés volt a ponthoz a védelem szellőssége miatt (3-2). A bennmaradás nagyon meleg lesz, viszont miután kiestek a kupából, így már csak a pontvadászatra kell koncentrálniuk Birgissonéknak...

A KR 19 ponttal jelenleg a 3., lemaradása 5 egység a Hafnarfjrodurral szemben. Formája pazar, három győztes bajnoki mellett a kupában is továbblépett. A gárda most nagyon egyben van, és ráadásul idegenbeli mérlege jobb a hazainál (3-1-1). Ha címet akar védeni a társulat, ezen az összecsapáson tuti, hogy nem hibázhat.

Eddig ötször randevúzott egymással a két egység, és bizony mindannyiszor a KR győzött. Ma is a vendégeknek szavazunk bizalmat, szerintünk a sereghajtó nem szerez pontot. Tippünk tehát: 2-es!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.