Egerszegi Tamás tavasszal Siófokon játszik

Az Újpest FC középpályása fél évig kölcsönben szerepel a Balaton-parti együttesben.
 
Az Újpest FC és az FGSZ Siófok megállapodása értelmében Egerszegi Tamás kölcsönben Siófokon folytatja pályafutását. A húszéves futballista a tavaszi idényben szerepel majd a Balaton-parti együttesnél. Az utánpótlás-válogatott játékos eddig 31 meccsen lépett pályára az NB I-ben, és egy gólt szerzett.

– Erre a megállapodásra a játékos fejlődése miatt volt szükség, és úgy tűnik, hogy most ez a legjobb döntés Tamás számára. A Siófokban megkaphatja azt a lehetőséget, amely a folyamatos fejlődéséhez szükséges. Bízom benne, hogy sok tapasztalattal tér majd vissza Újpestre – mondta a klub honlapján Zoran Szpisljak vezetőedző.

A tréner reagált egy sajtóinformációra is, amely szerint Takács Zoltán szabadlistára került.

– Takács Zoltán jelenleg az Újpest játékosa, a B-kerettel készül. Az a filozófiánk, hogy mindenkinek van esélye arra, hogy tagja legyen az első csapatnak. Amennyiben lesz ajánlat, akkor nyitottak vagyunk, hogy beszéljünk a hogyan továbbról, de szakmai okok miatt jelenleg a második kerettel dolgozik – magyarázta Szpisljak.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.