Foxi mégsem megy a Metz csapatához

Már személyes tárgyalások is zajlottak a Kecskemét és a francia Metz vezetői között.
 
 

Foxi mégsem megy a Metz csapatához

Már személyes tárgyalások is zajlottak a Kecskemét és a francia Metz vezetői között.
 
 
 

Foxi mégsem megy a Metz csapatához

Már személyes tárgyalások is zajlottak a Kecskemét és a francia Metz vezetői között.

A hosszas egyeztetések végül nem vezettek eredményre, a felek nem tudtak megegyezni a transzfer anyagi részleteiben – írja a KTE honlapja.

– Többórás egyeztetés zajlott köztünk és a Metz képviselői között, de nem tudtunk megállapodni Foxiról – mondta Rózsa Pál tulajdonos. – Úgy gondoljuk, hogy az összeg, amit a francia klub kínált a játékosért, nem megfelelő egy Foxi-kaliberű labdarúgóért. A klub sokat fektetett a játékosba, és ahogy eddig, úgy ezek után sem szeretnénk áron alul megválni legjobbjainktól, még akkor sem, ha ez éppen a játékos érdekeivel ellentétes. Jelen helyzetben úgy éreztük, hogy a három érdekelt közül a transzfer feltételei csak a Metz és Foxi számára kedvezőek, ezért elutasítottuk az ajánlatukat. Franciaországban ma lezárul az átigazolási időszak, így azon a vonalon jelen állás szerint pont került az ügy végére. Vannak más országok, ahol tovább tart az átigazolási időszak, így ha a KTE számára is elfogadható ajánlat érkezik, akkor természetesen nem zárkózunk el újabb tárgyalások elől.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.