Mégis nevezett a Makó

A korábbi hírekkel ellentétben leadta NB II-es nevezését a Makói FC, a csapat jövője azonban továbbra is bizonytalan.
 
 

Mégis nevezett a Makó

A korábbi hírekkel ellentétben leadta NB II-es nevezését a Makói FC, a csapat jövője azonban továbbra is bizonytalan.
 
 
 

Mégis nevezett a Makó

A korábbi hírekkel ellentétben leadta NB II-es nevezését a Makói FC, a csapat jövője azonban továbbra is bizonytalan.

Kolozsvári János vezetőedző azzal kezdte értékelését, hogy az egész idényben nem áll olyan rossz helyen együttese, a tizenharmadikon, ahol a bajnokságot befejezte. Hangsúlyozta, minden képzeletet alulmúlónak tartja a tavasszal megszerzett tizenkét pontot.

– Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul szerepelünk – közölte a tréner a Délmagyarország cikkében. – Igaz, a bajnokság kezdetekor, amikor még nulla pontunk volt, azt mondtam, ha három csapatot megelőzünk, elégedett leszek. Ezt akkor viccesen jegyeztem meg, de hiába értük el azt a célt, amit kitűztem az együttes elé, természetesen nem lehetek elégedett. A játékos annyit enged meg magának, amit megengednek neki, de nem volt olyan eszköz a kezemben, amellyel komoly szankciókat tehettem volna egy-egy játékos rosszabb meccsei után. Tudomásul kell venni, ebben a keretben jó pár játékos nem üti meg az NB II-es szintet, csak ezt nehezen értették meg. Amióta edzősködöm, ilyen fél évem nem volt, de az sem fordult még elő, mint most, hogy az utolsó öt mérkőzésen hét büntetőt ítéljenek ellenünk. Azok bezzeg bementek, míg mi négyet is kihagytunk.

A Makó FC-vel kapcsolatos pletykákra a mester semmi konkrétumot nem tudott mondani.

– A következő napok döntik el, mi lesz a sorsunk – mondta Kolozsvári. – Az infrastruktúránk egyre jobb, már csak az öltözőket kell kipofozni. A csapat? Régóta vagyok edző Makón, de most először nem tudtam megmondani a játékosoknak, mikor kezdődik a felkészülés. Július tízedikén jövök haza a szabadságról, másnap a Makó FC rendelkezésére állok, egyelőre ennyit tudok.

A Makó FC elnöke, Ménesi Gábor hétfőn Budapesten, a Magyar Labdarúgó Szövetségben járt.

– Leadtam a Makó FC nevezését az NB II Keleti-csoportjába, egyetlen egy hiányt kell pótolnunk, amúgy mindent rendben találtak – közölte a sportvezető. – Van még tartozásunk a szövetség felé, ezt pedig jövő hétfőig kell rendeznünk. Bár az anyagi helyzetünk továbbra sem rózsás, de folyamatosan tárgyalunk a hogyan továbbról, és erre a héten választ is adunk, hiszen el kell kezdeni a felkészülést a következő szezonra.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.