Győr

Kalmár Zsolt nem eladó

A Salzburg megfigyelői is Debrecenbe utaztak, hogy láthassák a válogatottban bemutatkozó fiatalt.
 
 

Győr

Kalmár Zsolt nem eladó

A Salzburg megfigyelői is Debrecenbe utaztak, hogy láthassák a válogatottban bemutatkozó fiatalt.
 
 
 

Győr

Kalmár Zsolt nem eladó

A Salzburg megfigyelői is Debrecenbe utaztak, hogy láthassák a válogatottban bemutatkozó fiatalt.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az osztrák bajnokcsapat egymillió eurót, azaz több mint 300 millió forintot fizetne Kalmár Zsoltért – írja a Bors.

A magyar futball és egyben a Győr egyik legnagyobb becsben tartott fiatal futballistája, a hamarosan 19 éves Kalmár Zsolt fiatal kora ellenére folyamatos játéklehetőséget élvez a bajnoki címvédő győriek középpályáján, amit nagyszerű teljesítménnyel, gólokkal hálál meg. Emellett húzóembernek számít az U19-válogatottban, a csütörtök esti, Dánia elleni meccsen pedig a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott.

Nem véletlen, hogy máris nagy az érdeklődés iránta, olyannyira, hogy a napilap információi szerint a Gulácsi Pétert is foglalkoztató osztrák bajnok Red Bull Salzburg már a nyáron lecsapna rá. Az idén Európa Liga-nyolcaddöntőig jutó klub egymillió eurót, azaz 303,5 millió forintot sem sajnálna Kalmárért, akit meglehet, ennyiért sem enged el a Győr.

– Kalmár Zsolt iránt Franciaországból és Németországból is mutatkozik érdeklődés, ő a klubunk egyik legnagyobb értéke, csakis megfelelő ajánlat esetén válunk meg tőle. Nem szeretnénk elherdálni, mindenáron eladni, és az sem mindegy, mikor engedjük el, hiszen a felnőtt válogatottság tovább növelheti az értékét – árulta el Szasa Sztevanovics, a Győri ETO sportigazgatója.

A játékos ugyan nem hallott a Salzburg érdeklődéséről, de nem lenne ellenére a kihívás.

– Jól érzem magam a Győrben, de nem bánnám, ha már a nyártól külföldön folytathatnám a pályafutásomat. Egy salzburgi szerződés nagy lépés lenne a karrieremben – vallotta be Kalmár.

Lőw Zsolt, a Salzburg fiókcsapata, a másodosztályú Liefering másodedzője egyelőre titokzatos...

– Maradjunk annyiban, hogy a válogatott meccs, illetve az utolsó bajnoki forduló után már többet tudok mondani – közölte a korábbi 25-szörös válogatott védő.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.