Videók és edzői nyilatkozatok

A végén újra felcsendült a dal

 
 

Videók és edzői nyilatkozatok

A végén újra felcsendült a dal

 
 
 

Videók és edzői nyilatkozatok

A végén újra felcsendült a dal

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sz. Haladás – Paks 0-1

Artner Tamás, Haladás: – Azt lehet mondani, hogy a Paks a semmiből rúgott egy gólt az első félidőben. Addig a nehéz körülmények ellenére végig uraltuk a mérkőzést. Nem tudom megítélni, hogy tizenegyes volt-e vagy sem, de nem is foglalkozok ezzel. Attól kezdve futottunk az eredmény után. Sokszor a kapu elé kerültünk az első félidőben is, de nem tudtunk komoly helyzetet kialakítani. Ha nincs a tizenegyes, teljes nyugodtan tudtunk volna játszani. A második félidőre próbáltuk gyorsabbá tenni a csapatot, de ilyen körülmények között ez nehéz volt, hiszen elől nagyon súlytalanok vagyunk, nincs olyan játékosunk, akire ilyenkor fel lehet rúgni a labdát, és megtartja – Radó nem ez a típus, és azok a játékosok sem, akiket be tudtam cserélni. Az a csapat győzött, amelyik jobban tudott alkalmazkodni a talajhoz.

Csertői Aurél, Paks: – Jól alkalmazkodtunk a talajhoz. Az végig látszott, hogy taktikusan, lényegre törően futballoztunk. Uraltuk azt a játékot, amit ilyenkor kell. Stabilan védekeztünk, volt egy-két veszélyes kontránk. Az ellenfélnek igazából csak pontrúgásból voltak lehetőségei. A tizenegyesig is stabilak voltunk, de nagyon fontos volt, hogy vezetést szereztünk, meg tudtuk őrizni a stabilitásunkat. Ahogy mondtam, az ellenfélnek nem nagyon volt helyzete, de ahhoz, hogy nyerjünk, gólt kellett rúgnunk.


Győri ETO – Bp. Honvéd 4-2

Horváth Ferenc, Győr: – Ének az esőben, úgy indult, aztán utána maradt az eső, és a végén újra felcsendült a dal. Nagyon örülök neki, hogy így mentünk előre. Játékról nagyon nem lehet beszélni, ezen a talajon teljesen át kellett rendezni a játékunkat. Reggel, mikor felkeltem még örültem az esőnek, de mikor már ennyi esett, akkor kevésbé. A pálya nagyon megnehezítette a dolgunkat, de mentünk a sikerért, és ennek lett eredménye is. Megbízható játékot nyújtunk, még hogyha egy góllal is nyerünk, általában kontroll alatt tartjuk a meccseket. Ez a mai napon is így volt. Kellett hozzá, hogy kettő-kettő után tudjunk váltani, és tudjunk még két gólt lőni. Az a három cserejátékos, aki ma bejött, rengeteget segített a csapaton, örülök neki, hogy azok a játékosok is ugyanolyan tűzben vannak, akik nincsenek a kezdő tizenegyben.

Simon Miklós, Honvéd: – Szerettünk volna pontokkal távozni, és úgy érzem, ezért meg is tettünk mindent. Ez ma nem sikerült, annyira futotta csak, hogy megnehezítettük a Győr dolgát. Le a kalappal a srácok előtt! Dolgozunk tovább, és remélem, ez a hátralevő két meccsünkön pontokban is meg fog látszani. Nagyon nagy szükségünk lenne már egy győzelemre. Nagyon remélem, hogy a hátralevő két fordulóban is ugyanígy tudunk küzdeni, ugyanígy fel tudunk készülni az ellenfeleinkből, és meg tudjuk nehezíteni a dolgokat. Nagyon szeretnénk már nyerni. Ezzel az egész csapat így van, és remélem, hogy az a munka, amit csinálunk, illetve amit a csapat Marcóval csinált, egy olyan méltó befejezése tud lenni a szezonnak, ami a fiúkban benne van. Úgy érzem, a fiatal játékosok, akik velünk vannak és lehetőséget kapnak, abszolút készek arra, hogy játszanak. Nyilván nem az első meccstől fognak brillírozni, de például Kapacina Valér ma is bizonyította a játékával, hogy nem kell őt leírni, van még benne bőven.


Debrecen – Újpest 3-1

Kondás Elemér, DVSC: – Emlékezetesre sikeredett a stadionavató. Nehéz volt, hiszen csak nekünk volt veszítenivalónk. Az Újpest higgadtan játszott, bennünk viszont nyilván ott volt, hogy ez az első mérkőzésünk az új stadionban, ráadásul a bajnokságban is nagyon fontos volt ez a meccs. Nagyot küzdöttünk, és ha nem is szép játékkal, de fontos volt, hogy nyerni tudtunk. A játékosaink folyamatosan nyomás alatt játszanak, és tudnak is így játszani. Azt lehet mondani, hogy most semleges pályán játszottunk, hiszen még mi is keveset tudtunk készülni a stadionban, ráadásul a játékosok is felfokozott érzelmi állapotban voltak, hiszen szerettek volna megfelelni a szép számú, lelkes közönségnek. Örülök, hogy ez így sikerült.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Jól játszottunk, főleg az első harminc percben, de két buta hibából két gólt is kaptunk. Az első után még sikerült egyenlíteni, de a második félidőt ismét hibával kezdtük. Hiába játszottunk jól, ez most nem ért egy pontot sem. A Debrecen jobb volt ma, gratulálok nekik a győzelemhez, és sok sikert a hátralevő bajnokikhoz. A Magyar Kupában azért értünk el jobb eredményt, mert ott nem jöttek elő azok a hibák, amik itt most például igen. Ma például jobban játszottunk, mint az MTK elleni kupameccsen. Mégis, a kupában talán motiváltabbak voltunk, azért tudtunk ott gólokat lőni és nyerni.


Videoton – Kaposvár 2-0

José Gomes, Videoton: – Láttam a Kaposvár korábbi meccseit, tudtam és mondtam is a mérkőzés előtt, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz ma. A második félidőben agresszívabban támadtunk, az ellenfél térfelén megszereztük a labdákat, és ez döntőnek bizonyult. Az eredmények talán egy kicsit későn jöttek. Sok minden történt korábban, amiről már nem szeretnék beszélni, amúgy is a múlt részét képezik, és mi inkább előre nézünk. Most a legfontosabb az, hogy a csapat kipihenje magát és feltöltődjön a keddi Ligakupa-döntőre és az előttünk álló feladatokra.

Selymes Tibor, Kaposvár: – Amit mondtam a múlt héten is, sajnos ma is látszott, feladtuk. A keret nem engedi meg, hogy olyan mértékben változtassunk, hogy az valóban különbséget jelentsen. Többen már azt keresik, hogy hol játszanak majd a jövőben, így nagyon nehéz. A labda nélküli játékot elég jól csináljuk, de mikor megszerezzük és nekünk kellene kezdeményezni, nem tudunk. Ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk, minőségibb játékosokra lenne szükség, de egész tavasszal nincs igazi centerünk, így hiába játszunk szervezetten, ha nem tudunk gólt lőni. Ez a teljesítmény kevés volt egy ilyen csapat ellen, mint a Vidi.
(forrás: vidi.hu)


Kecskemét – Lombard Pápa 1-0

Bekő Balázs, KTE: – Azt kértem a játékosoktól, hogy olyan nyomást gyakoroljunk az elején, amiből előnyt tudunk szerezni. Ez sikerült is, onnantól aztán szinte végig az történt, amit szerettünk volna, de sok olyan technikai hibát követtünk el, amik miatt nem működtek a befejezések. A Pápa a kiállítás után érhetően visszaállt, de emellett is voltak lehetőségeink. Nem tudtuk eldönteni a meccset az említett dekoncentráció okán, így az végig nyílt maradt.

Nagy Mihály, Pápa: – Az első félidőben a KTE jól használta ki rossz belső középpályás védekezésünket, ebből sok lehetőséget dolgoztak ki. Jobban is játszottak, nálunk pedig több gyenge teljesítmény volt. Szünetben váltottunk, ezzel talán meg is leptük őket, de utána a kiállítással a segítségükre siettünk. Innentől felborult az eltervezett játékunk, a KTE pedig megérdemelten nyert. Az emberelőnnyel nem tudtak élni, így pici szerencsével akár ki is használhattunk volna egyet a két-három lehetőségünkből. Nem éreztem a meccsben, hogy ennyi sárgát kellett volna kiosztani nekünk, mert abszolút sportszerű hangulatban zajlott. Gratulálok a Kecskemétnek!
(forrás: kecskemetite.hu)


Pécsi MFC – Mezőkövesd 2-1

Lőrincz Emil, Pécs: – Azt tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, kicsit másra számítottunk a Kövesdtől. Lehet, hogy az időpont családbaráti volt, de nem futballbaráti, a meleg picikét rányomta a bélyegét a játékunkra. Úgy gondolom, hogy második félidőben helyzetekben megmutatkozott a két csapat közti különbség, Hál’ Istennek az utolsó pillanatban meg tudtuk szerezni a győzelmet jelentő találatot. Sajnálom a Kövesdet, de ilyen a futball... Gratulálok a csapatnak, hiszen előre is léptünk a táblázaton és ezt nagy dolognak tartom.

Tóth László, Mezőkövesd: – Végtelenül szomorú a csapat és én is, hogy ismét a kilencvenkettedik percben, három-négy szöglet levédekezése után kaptuk a vesztünket jelentő gólt. Ezt most foghatnánk a balszerencsére, de a futball attól igazságosabb és racionálisabb, hogy ne büntesse meg a gyengeségeinket, amit meg is tett.
(forrás: boon.hu)


Ferencváros – Diósgyőr 2-1

Thomas Doll, FTC: – Nagyon boldogok vagyunk, hogy megszereztük zsinórban a hetedik bajnoki győzelmünket. Nagy eredményt értünk el, hiszen néhány helyen kellett változtatnunk a csapat összeállításán, úgyhogy sok dicséretet érdemelnek a játékosok. A DVTK kissé visszaállt, így ha a tizenhatos előtt már fel tudtuk gyorsítani a támadásunkat, problémákat okozhattunk ellenfelünknek. Fontos volt, hogy a pontrúgásokat jól kivédekezzük, hiszen nagyon magas játékosai vannak a Diósgyőrnek. A második félidő elején nem voltunk frissek, ezért az egyenlítés után új játékosokat kellett becserélni. Nagy lendülettel mentünk előre a győztes gólért, hiszen ez kellett ahhoz, hogy versenyben maradjunk az EL-helyért. Arra persze folyamatosan figyelnünk kellett, hogy a DVTK nehogy lekontrázzon minket. Kiemelendő Böde Dániel teljesítménye, aki nagyon keményen küzdött az egész meccsen, és rászolgált arra, hogy gólt szerezzen. A következő fordulóban is kemény mérkőzés vár ránk, de a jövő héten felkészülünk majd a Haladásból. A csapat Ralf Zumdicknak ajánlja a győzelmet, aki ma ünnepli a születésnapját.

Tomiszlav Szivics, DVTK: – Igazi futballünnepet láthattunk. Kiváló időben, két jó csapat, közel telt ház előtt remek mérkőzést játszott. Nem lehetek elégedett azonban, mert többet érdemeltünk volna, elég, ha arra gondolunk, hogy egy egyértelmű büntetőt nem adott meg a játékvezető. A játékosok maximálisan teljesítettek, szívvel-lélekkel küzdöttek. Ahhoz azonban, hogy egy ilyen mérkőzést megnyerjünk, be kell rúgni a ziccereket.
(forrás: fradi.hu)


MTK – Puskás Akadémia FC 2-1

Garami József, MTK: – Jól hajráztunk, az utolsó mérkőzéseken általában sikerültek a befejezések. Nem mondom, hogy mindegyik, de azért elég szép számmal rúgtunk gólokat. Aki pedig gólt rúg, az időnként nyer is. Eszembe nem jutott volna, hogy ma Torghelle nem játszhat, de úgy érzem, helyesen járt el, nem akarta tönkretenni a lábát. A fociban a meccseken mindig van veszély, de úgy, ahogy az ellenfélnek, úgy nekünk is voltak lehetőségeink, amit ha kihasználunk, akkor könnyebben néztük volna a végét.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Szerencsétlen mérkőzés volt. Gyakorlatilag abban a periódusban kaptunk egy olyan gólt az MTK-tól, vagyis inkább Szekerestől, amikor mi voltunk nyeregben, és irányítottuk a mérkőzést. Az MTK térfelén játszottunk, de egy ilyen szerencsétlen mozdulattal – amit szerintem százból sem tudna megismételni Szekeres –, egy ilyen gólt kaptunk. Nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, de van még két meccs, melyekre úgy kell tekintenünk – hiába játszunk még a Debrecennel is –, hogy mindegyik esély arra, hogy további pontokat szerezzünk. Terveztük, hogy átállunk két támadóra, ez meg is valósult. Az MTK-ban benne lehetett a keddi kupameccs is, azért is tudtunk rájuk a végén nagyobb nyomást gyakorolni. Őrizték is az eredményt, emellett viszont a kontráik veszélyesek voltak. Nekünk is voltak lehetőségeink, Lencsének volt egy kapufája, Czvitkovics kétszer is helyzetbe került, megvoltak azok a lehetőségek, amikkel akár a győzelmet is megszerezhettük volna.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.