Mezőkövesd

Tóth László lehet az új edző

A szombathelyi akadémia szakmai igazgatója elmondta: nem szeretne áldozati bárány lenni.
 
 

Mezőkövesd

Tóth László lehet az új edző

A szombathelyi akadémia szakmai igazgatója elmondta: nem szeretne áldozati bárány lenni.
 
 
 

Mezőkövesd

Tóth László lehet az új edző

A szombathelyi akadémia szakmai igazgatója elmondta: nem szeretne áldozati bárány lenni.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A csakfoci.hu kedden reggel megírta, hogy a menesztett Véber György utódjaként a szombathelyi Illés Akadémia szakmai igazgatója, Tóth László a Mezőkövesd első számú edzőjelöltje.

A miskolci születésű szakember 2011 nyarán költözött a vasi megyeszékhelyre. Játékosként előbb NB II-es, NB III-as szinten játszott borsodi klubokban, majd egészen fiatalon, már 1996-ban edzőnek állt. Bőcsön az utánpótlásában dolgozott, aztán 2001-től a pályaedzői teendőket is ellátta. 2003-ban nevezték ki vezetőedzőnek, és hamarosan kimagasló eredményeket ért el: saját nevelésű játékosokra alapozva éveken át a másodvonal élmezőnyének tagja volt az együttes, sőt egyszer ezüstérmet is szerzett. 2010-től a DVTK szakmai igazgatója, majd rövid ideig vezetőedzője volt. Az utóbbi években a Haladás II együttesét irányította (előbb a másod-, jelenleg pedig a harmadosztályban), illetve Simon Attila távozása óta ő az Illés Akadémia szakmai igazgatója.

A Rangadó.hu érdeklődésére Tóth László elmondta, kedden, vagyis ma tárgyal a szombathelyi és a mezőkövesdi vezetéssel is, de bármilyen döntés szülessen, szerdán biztosan ő ül a Haladás II kispadján a Csákvár elleni bajnoki meccsen.

– Váratlanul ért a megkeresés, hiszen érvényes szerződés köt Szombathelyre, ahol jól érzem magam, hosszú távra terveztem, illetve tervezek is. Nagyon fiatal gyerekekkel dolgozunk együtt, akik csak néhány év múlva fognak beérni, tehát nehéz dolog a váltás – magyarázta Tóth László. – Egyeztetnem kell a tulajdonosokkal, a vezetőkkel, de úgy érzem, elvi akadálya nem lesz a váltásnak, mert jó a kapcsolat a két klub között, tehát megtalálják azt a megoldást, ami jó mindkét félnek megfelelő. Meg kell adni a tiszteletet, hiszen egy NB I-es csapatról beszélünk, de áldozati báránynak nem szeretnék érkezni. Hiszek magamban, de a realitások talaján kell állni. Megpróbálok mindent, és kíváncsi vagyok, mi az elképzelésük. Annyira friss az egész, hogy most tartok Mezőkövesdre, délután, út közben találkozom Tóth Miklós szombathelyi ügyvezetővel. Ami biztos, hogy holnap én ülök a Haladás II kispadján a Csákvár ellen, mindegy, milyen döntés születik.

Az Illés Akadémia korábbi szakmai igazgatója, Simon Attila a közelmúltban távozott, és az NB III-as Veszprém vezetőedzője lett, most pedig az utódja, Tóth László is búcsút inthet Szombathelynek. A Rangadó.hu érdeklődésére Illés Béla, az intézmény névadója, alapítója elmondta, hogy a bajnoki évadból hátralévő időben házon belül oldják meg a pótlását, és csak nyáron néznek új szakmai vezető után.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.